Isten Veled, Pusi!

„Kháron ladikja nem akkor indul velünk/midőn lezárul és befagy a szem. Zord átkelők soká nyitott szemmel megyünk/ a végzetes úton” Az Illyés Gyula-i sorok ugyan sajnos valamennyiünkre érvényesek, de Pusi Te mégis borzasztóan korán távoztál el közülünk. Tudtuk persze, hogy korunk népbetegsége támadt meg, ennek ellenére mindannyian reménykedtünk, hogy egy nagy küzdő nem lehet játékbaba a sors kezében. A betegség azonban nem válogat fiatalt, időst, gazdagot, szegényt, férfit, nőt, válogatás nélkül tizedeli áldozatait. Ahogy Illyés írja:„Esztendőkkel előbb irigy sorsunk behajt/ s ringat a csónakon.”

Hihetetlen Tibi, hogy szűkre szabott utad állomásait már múlt időbe kell tennünk, pedig mennyi terved volt, hiszen július 28-án lettél volna 53 éves. És van abban valami jelképes, hogy éppen Trianon 90. évfordulója napján hagytál itt bennünket, sokszor beszéltél nekem is e diktátum végtelen igazságtalanságáról. A legközelebbi vágyad az volt, hogy megérjed, amint Szandika lányodat felveszik a jogi egyetemre, ő egyébként éppen hétfőn érettségizik a sárospataki református gimnáziumban. Ikerlányaid, Zsuzsika és Szilvia már a Te "felségvizeiden" – a jog- és igazságszolgáltatás – hajóznak. Anett pedig közvetlenül is továbbviszi szakmádat az ATV-nél. Feleséged, Zsófi – akivel 30 éve vagytok házasok – saját lapodnál, a Zemplén Hírlapnál tevékenykedik.
Emlékszem Pusi, amikor 1996.január 22-én betoppantál az Északhoz, szinte azonnal  forrni kezdett körülötted a levegő, tele voltál energiával. Ezt megelőzően is egy sor jó dolgot csináltál, jelzésszerűen kiragadva néhány közülük: Pozsgay Imre eljött miattad beszédet mondani Felsőzsolcára. Alapító tagja lettél a Miskolci Értelmiségi Egyesületnek. Egy nagy ugrással Szentgotthárdon létrehoztad a Korona című lapot 1989-ben, majd a Szókép Rt. szombathelyi kiadásánál tüsténkedtél. Az Alpok-Adria Munkaközösség tagjaként többször tárgyaltál Vas megyei küldöttként Habsburg Ottóval és Bruno Kreiskyvel. Ott voltál a vasfüggöny lebontásakor. A szülők betegsége miatt azonban habozás nélkül hazasiettél Patakra. Osztrák példákon edződve azonnal Sátoraljaújhely és Patak ikervárosi együttműködését szorgalmaztad, mondván elszigetelten küzdve nem lehet eredményt elérni.

Munkamániás voltál az Északnál is. A cikkírás mindennél előrébbvaló volt számodra, a feladatvégzés, hogy megcsinálom. Vidámságod, vagányságod, élni akarásod kiemelt a többiek közül. Nem akartál mindenkinek megfelelni, öntörvényűen éltél. Zsófi szerint mindenkit ismertél a kinti  világban és az emberek is ismertek téged. Azt csak a hozzád közelebb állók tudják, hogy zeneszerzőként is sikeres lehettél volna. Nagyon slágergyanús dalokat szereztél. Máté Péterrel ápoltál jó kapcsolatot, egy éjszaka együtt zongoráztatok és utána így biztatott:„Belőled nagy zeneszerző lesz , Ecsém!


A szerkesztőségben is központ voltál, mindig akadt egy-két perced bárkire, mégha szorított is a lapzárta. Mindig valamilyen információ, hír után loholtál, ez töltötte ki az életed. Mindent meg akartál ismerni, tudni, ahogy az egy profi hírlapíróhoz illik. Legalább tíz évvel megelőzted  a jelent. A legtöbben téged olvastak. A krimi műfaj ellenére sem „tocsogtál a vérben", mindig körültekintő voltál emberileg és jogilag. Az írástudó felelősségével. Rosszat senkinek nem akartál, azt üzented, hogy béke legyen.

Amikor már eszméleteden kívül voltál, akkor is összefogtad a családodat. Hazahívtad a lányaidat, hogy elbúcsúzzatok egymástól. Megszervezted a saját temetésedet Miskolcra. Zsófitól tudom: az utolsó pillanatodig egymás kezét fogtátok. Amit Te láttál, azt látta ő is. Az arcodon látszott: ott vagytok a Jóisten előtt. Most remélhetőleg Máté Péterrel együtt muzsikálsz nekünk az égi zongorákon...

Elhunyt kollégánk, Puskár Tibor