Szalagavató a tokaji gimiben

De már tele volt a Munkaügyi Központ, a labdarugó pálya, a Penny Market valamennyi parkolója, az utóbbiak bizonyára bosszankodtak is, hogy nem marad hely a vevőnek. Maradt a Bonchidai Csárda fizetős parkolója.

Kiugró esemény számba megy a Gimiben a szalagavató, hiszen maturandusokon mellett ott állnak a 11. osztályosok, velük szemben a lelátón a meghatott szülők, rokonok, társiskolák vezetői és mindazok, akikkel a középiskolának kapcsolata van, főiskolák, egyetemek vezetői, vagy megbízottai, ipari és mezőgazdasági cégek vezetői és természetesen a fenntartó.

Idén 5 osztály diákjainak tűzték fel a szalagot a 11-k. Egyre több osztálynak, az intézmény életében. A diákok és szülők egyre megilletődöttemben néztek szemet egymással, hiszem valamennyien tudták, hogy egy fontos mérföldkőhöz jutottak. Igen Ők, százegynehányan egy sötétkék szalaggal lesznek megjelölve a kabátjukon, ami arra utal, hogy visszavonhatatlanul végzősök lettek. Más ezt tudni, mint ráeszmélni a jel alapján. Könnyek gördülnek le a nagykamaszok arcáról, mint ahogyan a szülőkéről is. Mindenki meg akarja örökíteni a nagyszerű pillanatot, ami már soha nem fog megismétlődni. A fényképezni akarók csak 10 percet kapnak erre aktusra. Kevés, mert négy év zsugorodik bele ebben a 10 percbe. A búcsúztató 11. osztályos lány hangja még nem csuklik el, amikor beszél, de nem így a 12-é. Ő már tudja, hogy eltűnőben vannak a tanulás mellett is fesztelen diákévek.
Búcsúznak az iskolától, a tanároktól, egymástól, és a fiatalabbaktól. Felelevenednek a közös emlékek, tiszavirág életű szerelmek, a csínyek, a közös kirándulások emlékei, a jó beszólások a tanároknak, akik ezúttal ugyan úgy könnyeznek, mint a nagykamaszok. Mi történt velük? Talán csak nem szerettek bennünket, talán csak nem kötődtünk hozzájuk? Dehogy nem! Mindenki érzi, hogy hamarosan fizikálisan elvesztik egymást, de lélekben őrökké barátok maradnak, akár diák a diákkal, akár a tanár a diákkal.

Az igazgatónő emlékei is felfrissülnek ezúttal, mert feleleveníti, hogy milyen félénk általános iskolásként jöttek a középiskolába, a ma már nagykamaszok. Elmondja, hogy szinte mindenkire emlékszik, aki itt végzett, s emlékezni fog azokra is akiknek ezúttal a szalagot feltűzték. „Csak a szépre emlékezem”, hiszen nem is volt ma már visszatekintve a múltra, semmi gonosz és csúnya!
Szól a szülőkhöz, hogy köszöni, hogy a „gyerekeket” közösen nevelhették, s eljutottak idáig – e szép napig, amelyet nem feled el senki sem, mint az első szerelmet.

S, a hivatalos program után a búcsúzó osztályok műsort adnak a szüleiknek, a tanároknak, a 11-nek, de főleg önmaguknak. Ezért ebben a nagyszerű órában a keringő táncosai nem csoszognak, mosolyognak, így sikerülhetett annyira a produkciójuk is. És következnek az osztályok sorra, egymás után. Már mindenki nevet, mindenki jól érzi magát a sok mókán, a könnyek felszáradtak, a jelmez jól áll.

A vendégek is örülnek, látják, hogy jó ez az intézmény, jó helyre adták a pénzüket, a tanárok állandóan ugyanúgy tanulnak, minta diákok, ha nem akarnak lemaradni a XXI. század iskolájától. Mert a Gimi – Tokajban - a XXI. század iskolája, ahol van tudás és érzelem egyaránt.
- M. J. -