Jegyzet: Csak álom

Azt mondja az egyik ötvenes évei közepén járó ismerősöm, hogy ő már nem is reménykedik a gondtalan, nyugdíjas években. Nemrég még arról fantáziált, hogy 55 éves korában megtarthatja a nyugdíjas-búcsúztatóját, aztán átadhatja magát az unokanevelés és a kertművelés örömeinek. Hegyi Erika jegyzete

De aztán az öregségi nyugdíjkorhatár egyre emelkedett, ismerősöm pedig csak sóvárogva, de még inkább csalódottan tekingetett a boldog, nyugalmas évek után. Nemrég újabb törvény születése adott neki reményt, a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulásáról szóló. De korai volt az öröme, hisz kiderült, a munkában töltött idő nem egyenlő a szolgálati idővel, az egyetemi évek nem számítanak be a 40 évbe, és a gyerekek gondozásával töltött időnek is csak egy része hosszabbítja meg a nyugdíjhoz szükséges éveket. Ismerősöm reménykedett magánnyugdíj-pénztári befizetéseiben is, de tavaly nem mert magánpénztári tag maradni, mert féltette állami nyugdíját. Most meg csodálkozva látja, hogy egy újabb törvény született, ami a maradóknak is biztosít nyugdíjat, viszont befizetett járulékaikat az állami kassza nyeli el.

Ma már az ismerősöm nem reménykedik semmiben. Azt hallotta a minap a rádióban, hogy addig örüljünk, amíg dolgozunk. Mert addig közösségbe járunk, van fizetésünk, és a munka a testet és a szellemet is karban tartja.