Magyarnótaszerző (is) lett Emődi Gyula

Magyarnótaszerző, aki nem csupán nagy operabarát, hanem a Miskolci Operabarátok Egyesületének megalapítója, dalestek szervezője, házigazdája. Dr. Emődi Gyula immár nemcsak miskolci, hanem felsőzsolcai is.

– Hogyan lett „felsőzsolcai"?

– Véletlenül. A közelmúltban találkoztam a Magyar Nótaszerzők és Nótaénekesek észak-magyarországi, azaz Felsőzsolca városi csoportjának titkárával, akivel régóta ismerjük és tiszteljük egymást. Hívott, hogy legyek a csoport zeneszerzője, amely csoport része az „Együtt Felsőzsolcáért” Egyesületnek. Komoly megfontolás után vállaltam a megtisztelő és nagy felelősséggel járó feladatot, s 2010-ben beléptem az egyesületbe. A csoport azonban része lett az ugyancsak Felsőzsolcán 2011 novemberében, itteni székhellyel megalakult Magyar Nóta Egyesületek Klubok és Nótakedvelők Országos Szövetségének, amelynek már én is alapító tagja vagyok, s amely szövetség elnökévé a küldöttgyűlés Siska Andrást választotta meg, aki az észak-magyarországi csoport titkára is. Örülök annak, hogy a felsőzsolcai egyesület befogadott, és fontos számomra az, hogy az általam nagyra becsült város polgármestere, dr. Tóth Lajos úr is támogatja tevékenységemet. Bár Borsodban, Kurityánban születtem, s több mint 25 éve miskolci lakos vagyok családommal, mégis felsőzsolcai magyarnóta-szövegírónak és -zeneszerzőnek vallom magamat. De nótáim a város határain túl mindenkinek szólnak.

– Mikor, honnan jött az ötlet, hogy magyarnótát kell írnia? Szöveget és dalt?

– A magyarnótát emlékezetem óta szeretem. Szüleimtől hallottam először magyarnótákat, amelyek már akkor gyökeret eresztettek szívemben, lelkemben. Gyermekkoromban magánúton kottából hegedülni tanultam hozzáértő oktatótól, majd zeneszerzést is, később pedig zongorázni. Sőt 1952-ben felvételt nyertem a miskolci zenekonzervatóriumba hegedűművész szakra, de minden addigi zenetanulmányomat rajtam kívül álló okok miatt abba kellett hagynom. Ennek ellenére nem csüggedtem el, folytattam a magyarnóta művelését, például aktív pedagógus koromban magyar nyelv és irodalom szakos általános és középiskolai tanárként ének tantárgyat tanítottam, vagy vidéki műkedvelő tánczenekarban tangóharmonikásként rendezvényeken, bálokban játszottam a csárdást. Nem ötletként jött, hogy magyarnóta-szöveget és dallamot kell írnom, hanem belső indítékok forrásaként szívemből, lelkemből, agyamból. És azt sem tudom pontosan, hogy mikor. De jött. Még 1955-ben kaptam drága anyámtól (édesapám ekkor már nem élt) egy nagy harmonikát, amit még ma is őrzök íróasztalom mellett, s amit korábban és most is használok dalkomponálásra általam írott szövegre, versre. Ezt megelőzően gyermekhegedűmet pengetve rajzoltam a hangjegyeket kottafüzetembe. Régebben talán kedvtelésből szereztem nótáimat. Megírtam, énekeltem majd összetéptem a kéziratot, és ismételtem ezt a tevékenységet. Egy-két, magyarnótát szerető és hozzáértő ember felfigyelt erre, s javasolták, ne csináljam ezt, hanem őrizzem meg kézirataimat, mert azok jók. És amikor beléptem a felsőzsolcai csoportba, lelkesen folytattam gyakorta a magyarnóta szerzését, persze nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekedve. Eredménye, hogy eddig több mint százhúsz magyarnótát szereztem, amelynek döntő többségét az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület bejegyzett. Többször és több nótámat adták elő énekművészek, például a Miskolci Kamaraszínházban vagy az ózdi Művelődési Központ színháztermében, a publikum tetszésnyilvánítással fogadta ezeket.

– Nincs túl messze egymástól a magyarnóta és az opera?

– Úgy gondolom, nincs. Legalábbis azok esetében, akik szeretik mind a két műfajt. És én szeretem az operát és a magyarnótát. De kedvelek más zenés műfajokat is, például operettet, daljátékot. Ám minden zenés műfaj mellett (nem ellenében!) előnyben részesítem az operát. Nem véletlenül alapítottam meg 2000-ben a Miskolci Operabarátok Egyesületét és lettem első elnöke, az vagyok ma is. Hozzáfűzöm, hogy bábáskodtam a Miskolci Nemzeti Színház operatagozatának és a Miskolci Bartók + Nemzetközi Operafesztiválnak a születésénél is. Az operabarátok egyesülete – melyben 3 évenként történik a vezetőség újjáválasztása, s így elnöki mandátumom 2013-ban jár le ismét – tevékenysége sokrétű. Minden színházi, illetve egyesületi szezonban operavetélkedőt szervezünk városi iskolások részére, opera- és operettkoncerteket, hagyományossá vált karácsonyi hangversenyt tartunk. Nem beszélve az operabálok megrendezéséről. Eddig több mint 50 színvonalas koncertet rendeztünk hivatásos művészekkel Miskolcon és másutt, amelyek a közönség elismerését váltották ki.

A 2011-2012-es évadban először szerveztem „Operától a magyarnótáig” címmel koncertsorozatot. Eddig Miskolcon, Ózdon, tartottunk ilyet, ebben a hónapban a kazincbarcikai Egressy Béni Művelődési Ház színháztermében folytatjuk. Tapasztalataink, hogy a publikumnak nagyon tetszett, ami azt igazolja, hogy ugyanazon előadáson megfér egymás mellett az opera és a magyar nóta. A két műfaj egymáshoz való viszonyulásánál nem lehet figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy kiváló operaénekesek szívesen énekelnek magyarnótát is. És mi élünk azzal a lehetőséggel.

– Milyen más műfajokban osztja meg gondolataidat, élményeit másokkal?

– Karácsonyi dalok szövegírásával, megzenésítésével, amelyeket színházakban már énekeltek sikert aratva, és egy gyermekopera írásával, amely színházi előadását eddig anyagi nehézségek nem tettek lehetővé. A prózai műfajokat illetően versesköteteimmel, regényeimmel, folyóiratokban napvilágot látott írásaimmal, sajtópublikációimmal, például három évig az Észak-Magyarország hetenként megjelent „Itt-hon” című mellékletének külső munkatársa voltam. Eddig tizennyolc könyvem jelent meg.

Szabados Gábor