Vendégkommentár - "Gyertek velem, kezdjük el újra!"

„Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. És íme, nagy földrengés volt, az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá. Az asszonyokat pedig így szólította meg: Te ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt.” - Bölcskei Gusztáv református püspök írása

Az éjszaka elmúlt, nehezen, de megvirradt. Eljött a húsvét napja. S ott vannak az asszonyok, akik pirkadatkor kimennek, hogy megnézzék a sírt, és a szívükben, a lelkükben még mindig ott van valami a nagypéntek déli sötétségből. S azt gondolom, ez így természetes, így van rendjén. Hiszen húsvét hajnalának világosságát csak az érzi át, csak az értékeli igazán, aki beleborzongott a déli sötétségbe, a nagypéntek déli sötétségbe. Mert a nagypéntek déli sötétség visz el addig a rettenetes mélységig, hogy meglássuk, milyen az, amikor az ember önkényének, az ember diktatúrájának ki van szolgáltatva az élő Isten. Amikor Isten esik az emberek kezébe, s ott függ a kereszten, megszégyenítve, lemeztelenítve, kigúnyolva és megalázva. Nem szabad felejteni ezt a képet, mert csak így jutunk el oda, hogy amikor meglátják az asszonyok azt a helyet, ahol feküdt Jézus, és meglátják az egyetlen ruhadarabot, amit hátrahagyott, a lepedőket, amelyekbe becsavarták a holttestet, akkor értjük meg azt a csodálatos ívet, amellyel Isten valóban utánozhatatlan, felülmúlhatatlan alternatívát ad az embervilágnak, a bűn és a halál alá rekesztett világnak. Mert a lemeztelenítés kezdettől fogva mindig a megaláztatás kifejeződése. Emlékezzünk a bibliai teremtéstörténetre, a bűnbe esett ember, amikor ráébred arra, hogy mezítelen, elrejtőzik az Isten elől, és azt mondja: Féltem tőled, szégyelltem magam.

A nagypénteki sötétség a megszégyenítő, lemeztelenítő, acsargó indulatoknak a sötétsége és a mélysége. Ilyen az, amikor az ember megalázza az Istent. És annál csodálatosabb, annál hihetetlenebb és annál örömtelibb az, hogy a nagypéntek és húsvét kettősségében nem igaz a régi mondás, hogy amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten. Mert Isten nem azzal válaszol az ember Őt megszégyenítő, kigúnyoló, lemeztelenítő gonosztettére, hogy ugyanúgy meg akar alázni, le akar mezteleníteni, hanem itt hagyja a jelet, a lepedőket, amellyel azt üzeni: nem olyan a fogadj Isten, amilyen az adjon Isten volt. Mert Isten felöltöztető, átölelő irgalma az, aminek a jele ott van az asszonyok szeme előtt. Lássátok ezt a helyet, ahol feküdt, és lássátok, íme itt hagyta, ezt sem vitte magával! Ezzel válaszol. Ezért lehet valóban azt mondani: igen, amikor húsvétot ünneplünk, akkor azt köszönjük meg, hogy Isten igazi, valódi alternatívát adott arra, amire mi nem tudunk. A bűn, a halál, az egymásnak feszülő indulatok, az egymást megszégyeníteni akaró és letiporni akaró gonosz indulatok világában. Hiszen hány és hány jelét látjuk szerte a nagyvilágban, közel és távol ezeknek az indulatoknak. A nagypéntek sötétségéből fakadó, az embert megalázó és így Istent megalázó indulatoknak. És erre ez az Ő felelete, ez az, amire csak Ő képes. Ez az, amit csak Ő tud adni. Ez az, ahogyan Ő fel akar és fel tud öltöztetni, és azt mondja: Legyen a múlté a szégyen, legyen a múlté a megaláztatás, legyen a múlté az az indulat, amely a keresztre vitte az egyszülött Fiút! Gyertek velem, és kezdjük el újra – ezt mondja Isten húsvétkor. Ezt mondja a feltámadott Krisztus a vele találkozóknak: Ne féljetek! Menjetek Galileába, és ott megláttok engem.

Gyertek velem. Kezdjük el újra – ezt mondja a húsvét. Ezt mondja nekünk, akik olyan sokszor vergődünk és szenvedünk attól, hogy azt látjuk, azt érezzük életünk egy-egy helyzetében, hogy nincs megoldás, nincs alternatíva. Hiszen hányszor és hányszor találhatjuk magunkat ilyen helyzetben, amikor nem látjuk, hogy merre tovább, amikor nem látjuk, hogy hogyan találunk megoldást.

Egymást érik szerte a nagyvilágban a nagy, nagyon okosnak, nagyon bölcsnek kikiáltott válságkezelő megoldások. Mindenki válságot akar kezelni ebben a világban. Csak éppen azt nem látjuk és azt nem érezzük, hogy valóban lenne olyan megoldás, amelyikben megmarad az ember embersége, reménysége, amelyben lát kiutat. Mert bizony hamis alternatívákat, azt látunk, aminek a vége nem a világosság, nem a megoldás, nem az, ahogyan Isten elénk jön, odafordul, kinyújtja a kezét és azt mondja: Gyertek, kezdjük újra! Mert van alternatíva.

Húsvét nem az ember büszkeségének, nem az ember nagyot akarásának vagy nagy teljesítményének az ünnepe. Húsvétot csak alázattal szabad ünnepelni. Mert Isten nem aláz meg bennünket. Nem olyan a fogadj Isten, amilyen az adjon Isten volt. Ezt is jó végiggondolni, amikor látjuk magunkban azt a sokféle adjon Istent, amiben nem volt köszönet. Isten iránt, egymás iránt, saját magunk iránt. Istennél meghalljuk és megtapasztaljuk az igazi fogadj Istent, amelyik felénk nyújtja a meztelenségünket eltakaró ruhát, amelyik az a mozdulat, amellyel a tékozló fiút öleli magához az őt hazaváró atya, és rendeli neki a díszes ruhát. Húsvét hajnala, a világosság azért olyan csodálatos érték, mert mögötte van Isten elénk jövő, az Ő válaszát megmutató, vigasztaló üzenete, amit alázatos szívvel, Őhozzá forduló lélekkel lehet igazán befogadni. És akik ezt tudják tenni, azok értik meg igazán, hogy mit jelent, hogy nekünk olyan Istenünk van, akinek a kezében és a hatalmában van az oldás és a kötés, hogy Őbenne és Őnála van igazán a megoldás életünkre, kínzó, gyötrő kérdéseinkre. Ő az, aki meg tudja kötözni és meg tudja fékezni azokat az erőket, azokat az indulatokat, amelyek másokat megszégyeníteni, megalázni akarnak – és magukat felemelni. Ahhoz, hogy átéljük, befogadjuk ezt a húsvéti örömhírt, ahhoz bizony a mi alázatunkra van szükség. És ezt nem lehet és nem kell szégyellni. Mert attól veszünk példát, Akiről ezt mondja az Írás: Ő megalázta magát, engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Ezért vigasztaló, ezért bátorító, hogy Ő mondja: Gyertek, kezdjük újra! Gyertek velem, mert én oda is el tudok menni veletek, ahová senki más.

Felvirradt húsvét áldott, szent világossága. Hadd múljék hát a sötétség, és merjünk annak a világosságában járni, Aki magáról mondta: Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem járhat sötétségben, mert övé lesz és övé marad az élet világossága. Ez adjon nekünk erőt, ez adjon nekünk reménységet, ez adjon el nem múló örömöt.

- Bölcskei Gusztáv református püspök -