A betegek számára mindig elérhető

Miskolc - Nagy Julianna lett áprilisban - olvasóink szavazata alapján - a hónap asszisztense.

Ezzel esélyes lett a Segítő kezek díjra, amelyet év végén oszt ki lapunk, a hónap asszisztensei között.

Juliannát meglepte az elismerés, nem számított rá, de a mai körülmények között még inkább érzi a súlyát annak, hogy ilyen módon is elismerték a munkáját. "31 éve dolgozom ugyanazon a munkahelyen, a megyei kórház fül-orr-gégészetének ambulanciáján. Valamint 12 éve vezetem a teljes gégeeltávolításon átesett betegek klubját. A klubtagokat is próbálom segíteni ügyes-bajos dolgaikban" - kezdte mesélni Julianna.

A klubot egyébként dr. Szakács Gábor, volt osztályvezető főorvos és Dobosné Simon Mária főnővér alapították 21 évvel ezelőtt. Amikor a főnővér nyugdíjba vonult, rám bízta a klub vezetését - mesélte. "Szívesen vállaltam, mert ezek a betegek segítségre szorulnak, hiszen az egyik legfontosabbat vesztik el, a beszédkészségüket. Sokszor kiszolgáltatottabbak, visszahúzódóbbak lesznek. És előfordul, hogy a családba sem tudnak beilleszkedni. A klubban megpróbálunk rajtuk segíteni, összehozni őket, hogy a sorstársak segítsék egymást. Kirándulni, színházba járunk, klubnapokat tartunk" - mondta Julianna. Beszélt arról is, hogy eszébe jutott már, hogy abbahagyja, de a betegek mindig kérik, hogy folytassa, azt mondják, ha ő nincs, akkor ők sem járnának a klubba.

Beszélgetésünk során szóba került az ápolók nehéz helyzete. Az, amire az ápolók napján sok egészségügyi dolgozó panaszkodott: a betegek dühe, haragja rajtuk csattan. Julianna is megerősítette, ez valóban így van, és ezt egyre nehezebb elviselni, tolerálni. "Megértjük a betegeket, kérjük, hogy ők is értsenek meg bennünket. Nekünk is lehetnek rossz napjaink, gondjaink, ha sokat is kell várakozniuk, higgyék el, mi a rendelőben nem beszélgetünk, arra sincs időnk, hogy megkérdezzük egymástól, hogy gyermekeink, hogy vizsgáztak, mi volt hétvégén? - fogalmazott. Hozzátette: lehet, hogy nem akarnak minket bántani, de a felgyülemlett feszültségnek, idegességnek valahol ki kell jönni. "Éppen ezért azt tanácsolnám a kollégáimnak, hogy ilyen esetben legyenek megértőbbek, türelmesebbek, hiszen a betegeken csak így tudunk segíteni. Számomra például nem ér véget a munka azzal, hogy eljövök a munkahelyemről. A betegek számára bármikor elérhető vagyok" - tudtuk meg.

ÉM-NSZR