A Diósgyőr-Paks margójára - Aki nem ugrál

„Minden meccs ajándék” – sehol nem értették, mit jelent ez az egyszerű mondat, csak mi, diósgyőriek tudtuk, hány évtized félelme és hálája van ebben a kétrudas drapira pingált mondatban. Fekete Zsuzsa írása.

A létezés öröme

Akkoriban született ez a szlogen, amikor nem a gólzáporos győzelmek és a tabellán elfoglalt hely állt a tudatunk fókuszában, hanem a puszta létezés öröme. Annak örültünk, hogy LÉTEZIK a DVTK nevű futballcsapat, és VAN tizenegy focista, akik dacolva a mostoha körülményekkel, kifutnak a zöld gyepre. Nagyon lehetett szeretni azt a tizenegyet, és ők is becsültek minket szurkolókat, akik nem a parádés színvonal miatt látogattunk ki a meccsekre, hanem értük, miattuk.

Szélhámosok

Félelmünk ősi forrását a tehetetlenség táplálta, mert valljuk be, éveken át kiszolgáltatottan tűrtük, néztük a klubigazgatói székben egymást váltó, gőgös szélhámosokat, akik úgy játszottak a csapatunk létével, ahogy nem szégyellték. Bárhogy próbáljuk szépíteni, többségük nem szégyellte; mindig tudták az okosságot, aminek következtében egyre dagadtabbra hízott feneketlen zsebük, a klub pedig nem fejlődött sehová. Hogy miért tartozik ez a Diósgyőr – Paks margójára?

A mi fiunk

Néhány éve végre leszállhattunk a létezés – megszűnés hullámvasútjáról, és biztos talajt érezve a lábunk alatt hamar elfeledtük az elmúlt időszak kínjait. Komoly elvárásokat fogalmaztunk meg a csapattal és a klubvezetéssel szemben. Ma már nem elégíti ki a többséget a Paks elleni egygólos győzelem, morgolódnak: gólzáport, fiesztát, show-t hiányolva. Csapat viszont nem épülhet egy fél szezon alatt. Hiába vannak jó játékosaink, idő kell, mire csapattá érnek, érzik-látják egymást a pályán és kiteljesednek. Tavasszal elvetem a virágmagot az erkélyen, először gyenge hajtást hoz, majd egyre erősebb leveleket, végül virágokat. De csak akkor, ha eljön az ideje. Siettetni nem lehet. A fejlődéshez idő és gondoskodás kell, a virágföldben ugyanúgy, mint a focipályán. Szidhatom az anyját a virágpalántámnak, nem virágzik ki hamarabb. A negatív sugárzás senkit nem motivál. Csak szeretetben növekedhetnek olyan palánták, mint Bacsa Patrik. Szerény, szorgalmas, tehetséges. Ez a húszéves diósgyőri fiú döntötte el a három pont sorsát a Paks ellen, milyen jó volt örülni a góljának! Mikor Hollósy Andris harmadszor is beleüvöltötte a góllövő nevét a diósgyőri éjszakába, nem volt olyan miskolci, aki ne jegyezte volna meg Bacsa Patrik nevét Felsőhámortól a Tiszai Pályaudvarig.

Aki nem ugrál

Értem a kritikusokat is, hiszen mindig mindent lehetne másként, (jobban?) csinálni: a klubvezetés keményebben harcolhatott volna a szurkolónyomorító pénteki kezdési időpontok ellen, tehettek volna Gólörömöt a székekre, hogy ne a lelátó alatt fújja ezrével a szél a meccs után, és ha rajtam múlik, biztosan beállítom tíz percre Rudolf Gergelyt, hogy megünnepelhesse, megtapsolhassa a közönség. Ha akarta volna, ha nem, betettem volna a csapatba, hogy megérezze az ízt, mit jelent diósgyőri futballistának lenni. Lélektanilag sokat jelenthetett volna, ha az Üllői úti meccs előtt átveszi a csatár a diósgyőri lelátó ritmusát, „aki nem ugrál fradista, hej!”

De sem csapatot, sem palóc viszkit nem tudok összeállítani, egyet azonban igen: a Diósgyőrt szeretni. Örülök, hogy sok ezren vagyunk. Diósgyőr mindörökké!

- Fekete Zsuzsa -

 A Diósgyőr mérkőzések margójára

A Diósgyőr mérkőzések margójára címmel készült írásaim a saját véleményemet, érzéseimet, gondolataimat tartalmazzák és nem tényeken nyugvó, megingathatatlan megállapítások. Jegyzeteim tartalma nem feltétlenül egyezik a szerkesztőség álláspontjával. Nyolc éves koromtól járok rendszeresen Diósgyőr meccsre, írásaimat azoknak szánom, akik szeretnének valamit kapni a diósgyőri futballérzésből, a hivatalos tudósításokon túl. 

– Fekete Zsuzsa –

A Videoton – Diósgyőr margójára: A csoda és az elúszott tippmix

A DVTK – Győr margójára – Fociakvárium labdarúgó halakkal

A Diósgyőr-Siófok margójára – Go, go, go Gallardo!