„Megunt dolgait ne dobja ki!”

Abaúj - János egy jólelkű ember hívását várja, aki elolvasta hirdetését.

 „Nagycsaládos vagyok, megunt dolgait elfogadom. Ne dobja ki, hívjon, és elviszem” – írja valaki az egyik internetes hirdetési portálon. Szokatlan módja a segítségkérésnek, és úgy tűnik nem is a leghatásosabb. Felhívtuk ugyanis a rövidke hirdetés feladóját. Magáról csak annyit árult el, hogy János, és egy abaúji kistelepülésen lakik. Azért nem mondott többet, mert mint fogalmazott, szégyelli a szegénységét. Bár tudja, hogy a pénztelenség nem szégyen, de mégis... János nem szeret segélyszervezetekhez sem fordulni, mert kellemetlenül érzi magát, amikor be kell vallania, hogy nem tudja megvenni a legalapvetőbb dolgokat sem. Lapunknak is csak azért mesélt, mert szerette volna, ha mások is szembesülnek vele, milyen nagy a szegénység Abaújban.

Még nem hívták

A legnagyobb baj, hogy se neki, se a feleségének nincs munkája. És hogy legyen, arra a kicsi faluban, ahol élnek, remény sincs. Próbálkozott már a Boschban elhelyezkedni, állásinterjún is volt, de aztán nem hívták. Bár ha hívták volna, akkor meg azon törte volna a fejét, hogy fogja kifizetni az útiköltséget Miskolcra. A bérlet árát ugyanis nem téríti a cég. Így most havi 75 ezer 800 forintból élnek öten. A nagy fia Miskolcra jár középiskolába, két kislánya még általános iskolás. Számítógépük is csak azért van, mert a fiúnak muszáj volt megvenni a tanuláshoz.

– Rendes emberek vagyunk, a gyerekeket normálisan neveljük – jellemzi családját János. – A hirdetésünk már egy hónapja fent van a neten, de eddig senki nem jelentkezett. Pedig reménykedünk, hátha lenne egy jólelkű ember, aki nekünk adná azokat a holmikat, amelyeket úgyis kidobna. Leginkább mosógép kellene, mert van ugyan egy forgótárcsás, de zörög, csattog, nem sokáig bírja. És kellenének gyerekeknek való bútorok és ruhák is.

ÉM-HE