2012.09.21. 16:53
Tehetségesek a tehetségről Sárospatakon
Sárospatak - Sárospatakon tartja éves közgyűlését a Magyar Tehetséggondozó Társaság.
Sárospatak - Sárospatakon tartja éves közgyűlését a Magyar Tehetséggondozó Társaság.A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium (ÁVG) a helyszíne a Magyar tehetséggondozó Társaság (MTT) éves közgyűlésének, amely pénteken kezdődött és szombaton folytatódik.
A hely szelleme
– Ez volt az első civil szerveződés a második világháború után Magyarországon, amely a tehetséggondozást tűzte ki zászlajára – mondta köszöntőjében dr. Balogh Károly, az MTT elnöke. – A megalakulás óta mindig más helyszínen tartjuk a közgyűlésünket, és igyekszünk olyan helyet választani, ahol magas szinten működik a tehetséggondozás, és meggyőződésünk, hogy Sárospatak ilyen helyszín.
– Az Árpád Vezér Gimnázium és az itt folyó munka méltó arra, hogy a közgyűlést itt rendezzék – mondta Demeter Ervin, a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal vezetője. – Úgy vélem, nagy szükség van a tehetséggondozó társaság munkájára, hiszen az ország jövőjét feltétlenül az emberi tudásra kell alapozni és egyre inkább a hétköznapjainkat is.
Jubileum
– Számunkra hatalmas megtiszteltetés, hogy vendégül láthatjuk a tehetséggondozó társaság közgyűlését – mondta köszöntőjében Tóth Tamás, az ÁVG igazgatója. – Külön öröm, hogy ez az ünnepet beilleszthetjük saját ünnepeink sorába, hiszen szeptemberben kezdtük el ünnepelni az intézmény 20. tanévét. Remélem, hogy az elkövetkező napban tanúskodni fog rólunk a diákjaink produktuma és azok a szekcióülések, ahol bemutathatjuk a nálunk folyó tehetséggondozó munkát.
A közgyűlés során előadást tartott egyebek mellett dr. Polonkai Mária, az MTT alelnöke és dr. Czeizel Endre orvosgenetikus, az MTT örökös tiszteletbeli elnöke, szombaton pedig a sárospataki tehetséggondozó műhelyek mutatkoznak be.
ÉM-BG