Kocsis Pál: „Felsorolhatatlanul sok kérdésem lenne”

Miskolc - A színész szerint a közönség válasza a fontos arra: miért muszáj színházba járni. Interjú: Kocsis Pál Jászai-díjas színművésszel, aki Stanley Kowalski szerepében lép a miskolci közönség elé Tennessee Williams A vágy villamosa című színművében.Vezető színész volt Kaposváron, az ország korábban talán legfontosabb színházában. Az ottani változások miatt szerződött Miskolcra. Kocsis Pál színészként Tennessee Williams A vágy villamosa című színművében mutatkozik be, december 1-jén, este 7-kor, a Kamaraszínházban. Stanley Kowalski szerepét bízta rá Kiss Csaba rendező. A színésszel beszélgettünk.

Másokkal együtt ettől az évadtól tagja a Miskolci Nemzeti Színháznak. Biztosan van különbség megérkezés és megérkezés között: ön ide a magyar színháztörténetben legendás kaposvári teátrumtól szerződött, ahol pályakezdő kora óta, tizenhat éve dolgozott, és ahol vezető színész volt. Nehéz elképzelni ezt a váltást.

Kocsis Pál: Ha nem Kaposvárról lenne szó, azt mondhatnám, a színészi életformával vele jár a mobilitás. Kaposvár része a magyar színháztörténetnek, az ott folyó elmélyült munka tette megkerülhetetlen és korszakos intézménnyé. Amikor oda kerültem dolgozni, merőben más hely volt, mint ma. Aztán valami elkezdett mindebből elmúlni, romlottak az alkotó munka körülményei. A változás gondolata már régebben érlelődött bennem is. Hogy miért pont ide jöttem: mert ami itt alakulni látszik, az olyan út, amelyen a legszebb éveiben a kaposvári színház is járt. Nem a bemutatott előadásokra gondolok, hanem arra a közösségi létezésre, amit a színházban való hit tart egyben. Nekem ez szimpatikus. Nagyon erős szakmai kapocs, hogy ide szerződött rendezőnek Rusznyák Gábor és Keszég László is, akikkel korábban sokat dolgoztam együtt. A többiekről is tudom: erős kíváncsiság él bennük, ami a munkájukat illeti. Földrajzilag nehéz döntés volt – a családom Kaposváron maradt -, szakmailag kevésbé.

Mit ért a színházban való hiten?

Kocsis Pál: Ebben az országban kétféle színház létezik: a fővárosi és a vidéki. Ha tetszik, ha nem, ez így van. És én vidéki színházpárti vagyok, éspedig azért, mert azt gondolom, hogy egy vidéki színháznak egymagában is tudnia kell mindazt, amit hét-nyolc budapesti színház együtt tud. A színházak látásmódja vidéken sokkal színesebb, mert többféle embert kell megszólítaniuk és bevonzaniuk a nézőtérre. A színházra műhelyként gondolok, és ezen azt értem, hogy bármit csinál egy színház, nemcsak a professzionális szakmai megfelelés vágya hajtja, de az is, hogy reflektáljon a saját valóságára: önmagára, és ami körülveszi.

Eltöltött egy kis időt ebben a városban – amit eddig látott, annak alapján ez a mi színházunk ilyen?

Kocsis Pál: Túl sokat nem láttam még ahhoz, hogy határozott véleményem legyen, de az egyértelmű, hogy erre törekszenek, erre törekszünk. Szóval, ez csak érzés a részemről: de igen.

Az ön elvárása micsoda: mire kell reflektálnia a mai magyar színháznak?

Kocsis Pál: A színházi világképünkben is él egyfajta dualizmus: kétféle vezérgondolat köré szerveződik a magyar színházi élet. Az egyik szerint a színház dolga a magas művészettel való foglalkozás, nem kell és nem is szabad hétköznapi problémákkal törődnie. Ennek ellentétje, hogy a színháznak dolga és kötelessége van a jelennel, nem megkerülhető, hogy legalább kérdéseket tegyen fel. Senkinek az életét nem tudja majd megoldani, de segítséget adhat ehhez. A színház arról is számadással tartozik, hogy mit csinál – erről az előadásaival, a munkához való viszonyával beszél.

Ha önön múlna, milyen kérdéseket tenne fel az a színház, ahol dolgozik?

Kocsis Pál: Felsorolhatatlanul sok kérdésem lenne. De én abban a szerencsés és egyben szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy szerepeket játszom, a szerzők és a rendezők gondolatait, nem a saját kérdéseimet közvetítem a nézőknek. Szerintem egyébként a nézők kérdései legalább ilyen fontosak: miért érzik úgy, hogy muszáj színházba járniuk. Én olyat Kaposváron nem tapasztaltam, mint itt: az utcán, a boltokban erről beszélnek.

Erről az a mondata jut az eszembe, hogy a színész gondolkodása arra fejlődik, amerre dolgozik. Most Stanley Kowalski szerepére készül, Tennessee Williams A vágy villamosa című színművében – merre fejlődik az ön gondolkodása?

Kocsis Pál: Most egyszerűsödik: Stanley nem bonyolultan gondolkodó ember, szinte primitív, de ettől függetlenül nagyon lényegbe vágó kérdései vannak. A relativitás a társadalmi létezésben is ismert téma. Panaszkodik az a volt ügynök, aki már nem tud biztosításokat kötni, és emiatt nincs bevétele, nem képes elmenni, nyaralni, és panaszkodik, akinek ennie sincs mit. Én el tudom képzelni, hogy ez a két ember ugyanúgy és ugyanazon a szinten éli meg tragédiaként a maga problémáját, pedig kívülről nézve azért ez a két probléma rettenetesen messze van egymástól. Stanley Kowalski élete és sorsa arra példa, hogy nincs kicsi probléma. Ez az ember védi a családját, közben tönkreteszi akár a saját családját is. Nagyon egyenesen: kemény, konok, és önző.

Valóban úgy gondolja, hogy Stanley: primitív lény? Ez nem annak a Blanche-nak az álláspontja, akit a háborítatlan élete akadályának lát, és ezért el akar takarítani az útjából?

Kocsis Pál: Én sem érzem primitívnek, az övé szocializált gondolkodás, hiszen nemcsak magára gondol, hanem a családjára is – de a gondolkodásának belátható a terjedelme és a határa.

Tennessee Williams nyitva hagyja ezt a kérdést, de ön szerint mehet-e minden ugyanúgy tovább, amikor már nincs ott a boldogulása útjában Blanche, megszűnnek a külső kényszerek, amelyek eltérítenék a saját normája szerinti élettől?

Kocsis Pál: Ameddig a mi előadásunk tart, gondolhatja ezt is. Ha ott állna egy vágy villamosa a kettes vágányon is, akkor már nem. Nem akarom elárulni, hogy mi az, de a rendező megmutatja az előadás végén, ami az ő válasza erre.

Bujdos Attila

Névjegy:

Kocsis Pál

1996-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ascher Tamás főrendező hívására a kaposvári színházba szerződött, a társulat sokoldalú vezető színésze lett. Utolsó kaposvári évadában rendezőként is bemutatkozott a Színházi bestiákkal. A Kaposvári Egyetemen színészmesterséget tanít, osztályfőnök. 2007-ben Jászai-díjat kapott. Csapó Virággal Kaposváron él, három gyermeket nevelnek. A 2012/2013-as évadtól a Miskolci Nemzeti Színház tagja.    

Történet:

Tennessee Williams: A vágy villamosa

 New Orleans egyik vegyes etnikumú negyedébe váratlanul megérkezik a jobb napokat látott úrinő, Blanche Du Bois. A Vágy nevű villamossal jött látogatóba húgához, Stellához, aki itt lakik férjével, a lengyel bevándorló Stanley Kowalskival. Ezen a környéken az emberek szinte az utcán élnek, az asszonyok átjárnak egymáshoz, a férfiak isznak és pókereznek, a kocsmából pedig egész nap kihallatszik a blues. Blanche előkelő idegenként vonul be a szoba-konyhás lakásba, és selyemruhában vedeli sógora whiskyjét. Stanley nyers és szókimondó férfi – a gyenge idegzetű, finomkodó nővel nem tud összeférni. A letűnt fénykor romjaiba kétségbeesetten kapaszkodó Blanche titkokkal, tragédiákkal és hazugságokkal teli múltat vonszol maga után, Stanley pedig módszeres kegyetlenséggel fog hozzá, hogy ezt a múltat ellene fordítsa. (Forrás: a Miskolci Nemzeti Színház ismertetője)