Újra elhozza Bachot Miskolcra

Miskolc - Varnus Xaver november 10-én újra Miskolcon koncertezik: Bach mellett a jazz is megjelenik.Varnus Xaver orgonaművész szombat délután 3 órától a Miskolci Evangélikus Nagytemplomban ad koncertet. Az esemény kapcsán kérdeztük őt.

Gyakori vendég Miskolcon, legutóbb Rhoda Scott-tal koncertezett nálunk. Miért kedveli a várost és a miskolci közönséget?

Varnus Xaver: Családunkat érzelmi viszony fűzi e városhoz, hiszen anyai nagyapámat, ki felvidéki volt, miután kitelepítették szülőföldjéről Trianon után, néhány esztendőre Miskolc fogadta be. Számomra 1990-es első miskolci koncertem mókás szempontból is emlékezetes: a hangversenyt az avasi református templomba hirdették meg, el is keltek a jegyek mind egy szálig. Eljött a koncert estéje, randa, esős, november eleji időjárást hozva magával, és azóta is megmagyarázatlan ok miatt a templom körüli összes köztéri lámpaoszlop sötét maradt, csakis az épület belsejéből szivárgott ki némi fény. Sokan a temető felőli felső úton érkeztek, és az őrületes sötétség apokaliptikus látomást eredményezett: a közönség a sírokon keresztül gázolt a templom felé, sokan bele is ragadtak a sárba: az egész olyan volt, mintha egy alacsony költségvetésű amerikai zombifilmet forgatnánk. A templom padlója tocsogott az iszaptól, a koncert ószövetségi átkokkal acsarkodó hangulatban kezdődött, s néhány perc múlva mégiscsak Bach győzött. Azóta is úgy emlékszem arra az estére, mint életem egyik legforróbb hangulatú koncertjére.

Koncertjei teltházasak, miközben manapság az emberek keveset költenek a művészetre, a komolyzenére talán még kevesebbet. Mi a titka?

Varnus Xaver: Sok klasszikus muzsikus elfelejti, hogy az csupán egy régi, közkeletű tévedés, mely szerint csak az művészet, ami nagyon fáj a közönségnek. A közönség ma sem azért veszi meg sok, és egyre nehezebben megszerezhető pénzért a jegyeket, hogy aztán hálából jól megkínozzák őket. Balzacot egyszer figyelmeztette a nyomdásza, hogy kéziratában van egy nagyon kusza bekezdés, amelyikben a helyesírási hibák is hemzsegnek. Az író elolvasta a nevezetes bekezdést, majd mosolyogva így válaszolt a nyomdászának: “Barátom, ezt a részt feltétlenül, így, javítás nélkül hagyja benne. Néha írok ilyen bekezdéseket, ugyanis a közönség ezeket egyáltalán nem érti, és ezért egyre jobban tisztel engem.”

„Bachot naponta játszani olyan kiválasztottság érzését jelenti az embernek, hogy sztár legyen az a talpán, akit a színpadon Bach mellett észreveszek” – nyilatkozta. Miért rajongsz ennyire a barokk zeneszerzőért?

Varnus Xaver: Pont azért, mert nem az: volt a barokk zene, volt Bach, és a kettőnek szinte semmi köze sem volt egymáshoz. Minden nyeszlett fantáziájú városi zeneigazgatócska elemi kötelességének érezte, hogy művei szapora hadseregén keresztül a saját személyes unalmát kiterjessze az emberiség rá eső szeletére. S ekkor, az elviselhetetlenül unalmas fércművek korának legvégén, valamely megmagyarázhatatlan természeti jelenségként egyszer csak megjelenik Bach, az egykor volt pozsonyi molnár, Veit Bach dédunokája, aki, mint egy bűvös prizma, magába tükrözte az európai zene őt megelőző ezer esztendejének eszenciáját, és előrevetítette azt, immár saját személyiségének lencséjén keresztül a jövőbe, örökre meghatározva a zene fejlődését.

N. Szántó Rita