A Győri kapu mint Woody Allen New Yorkja

Miskolc - Újabb miskolci területet, a Győri kapui lakótelepet és környékét - és persze annak múltját - vallja meg nekünk emlékeiben egykori kollégánk, Balogh Attila.No, azért nem árul el mindent annak kapcsán, hogy az ő - amely majd összességében a harmadik lesz - kötete szól majd a Győri kapuról a Észak-Keleti Átjáró Egyesület "Privát félmúlt Miskolcon" könyvsorozatán belül.

- Nem tudom, hogy igazándiból mi volt az oka, de a házak, játszóterek és parkok amolyan sakktáblaszerűen, kisebb blokkokra lett osztva, legalábbis kiskoromban - mondja Balogh Attila. - Lehet, hogy akaratlanul, de ezáltal minden gyereknek megvolt egy behatárolt területe, ahol a többiekkel játszott, focizott. A, mondjuk, két épülettel odébb élőkkel már nem annyira, azonban az iskolában, ahova minden környékbeli járt a hetvenes-nyolcvanas években, velük is találkoztunk.

Ezerkilencszáz-hetvenvalahányban

És hogy miért éppen a Győri kapu a téma?

- Egész életemben itt laktam, itt születtem és maradtam - vágja rá azonnal. - Úgy vagyok vele, mint Woody Allen New Yorkkal, amiről egyik filmjében kérdez vissza: hát hol lehet még lakni máshol a világon?! Íme, a 40-es számú általános iskola! Amiben az 58-as számú Ságvári Endre úttörőcsapat működött. Az általánost már jóideje bezárták, más működik itt. Pedig talán a város legszebb, legjellegzetesebb újkori suli-épülete a kék csempeszínével. Mindenki láthatta, aki a Kiss Ernő utcán, vagy ahogy régen neveztük, a négysávos út mellett haladt el valaha kocsival.

Attila nem rejti véka alá véleményét, miszerint akik az 50-60-as években voltak fiatalok, számtalanszor elmondhatták két évtizeddel később, hogy "bezzeg a mi időnkben: grundok, rongylabda, meg egész nap foci", és hasonlók.

- ... Én mégis úgy emlékszem, hogy mi is egész nap fociztunk, de legalábbis az iskola után megteltek a Győri kapu zöld területei, és az iskola udvarra vezető "út" is nyitva volt - mutat mosolyogva az intézményi salakpálya felé. - Pontosabban egy-két vasléc a kerítésből időről időre "eltűnt", hogy be lehessen menni futballozni, akár nyári szünetben is. Ugyancsak jól emlékszem - ez hangsúlyos elem lesz a tervezett kötetben - , hogy a mi osztályunk két részre oszlott ez ügyben: az egyik csapatnak "Usa", míg a másiknak "Dévétéká" volt a neve. Hogy ezerkilencszáz-hetvenvalahányban honnan jött ez az "Usa", máig nem tudom. Úgy rémlik, én ebben játszottam. Kapust egyébként.

Onedin család a Szinván

Aztán, mint ahogyan Darázs Richárddal néhány hete tette hasonló sétánk kapcsán a Felső-Majláthon, így a Győri kapuban sem kikerülhető Miskolc folyama, a Szinva. Balogh Attila szerint annak ellenére, hogy nem volt és persze most sincs túl messze a Szinva patak a lakótelephez, igazándiból nem volt komolynak mondható színtere az életüknek a patakpart, ami egyrészt érthető, hiszen akkoriban a gyárból minden beleömlött a vízbe.

- A meder másik oldalán, túl a négysávos úton pedig abban az időben a Békeszálló, Miskolc egyik legnagyobb romatelepe terült el - emlékeztet.

- A Szinva az egykori gettó és a mi lakótelepünk között határvonalat képezett. Ugyanakkor a gyerekek hol, ha nem másutt, mint a 40-es iskolában találkoztak. Nekem volt egy "szállóbeli" barátom, alsó tagozatban, akinél voltam is néhányszor. Viszont a Szinva kapcsán van egy másik történetem! Egy másik lakótelepi barátommal, bizonyos Zolival évekig azt csináltuk, hogy lejöttünk a patakhoz - valamelyik itteni híd lábához - és mindenféle papírhulladékból, fadarabokból kis hajókat építettünk. Vitorlásokat! Valószínűleg azért, mert az Onedin család című opuszt adta a televízió, amit az egész család figyelemmel kísért kedd esténként. Megépítettük a hajókat, amelyekre csigákat ültettünk... Őszintén hittünk benne, hogy mivel tudtuk földrajz óráról, a Szinva belefolyik a Sajóba, a Sajó a Tiszába, a Tisza a Dunába, a Duna a Fekete-tengerbe, a csigáink vezette hajóhadunk egész biztosan a végtelen tengerre jut...

ÉM