Arcok a megyéből: Dakos János - „Legalább ezzel segítsek!”

Borsod-Abaúj-Zemplén - A miskolci Dakos Jánost mint 110-szeres véradót tüntették ki a Véradás Napjának megyei ünnepségén.– Elmúltam 18, amikor a katonaságnál először vért adtam, még 1968-ban, amit ott még követett egy pár alkalom. Aztán leszereltem, s valahogy – talán nem a legmegfelelőbb kifejezés – „rákaptam” a véradásra. Az életemet, mondhatni, az LKM-ben éltem le, ahová rendszeresen szerveztek kiszállásos véradást. Sok volt kollégámat is én ösztönöztem, hogy csatlakozzon, de többen voltak, akik természetesnek tartották, hogy segítenek – foglalja össze a már nyugdíjas Dakos János, aki vasesztergályosként dolgozta le az életét. Korábban Diósgyőrben laktak, de 30 éve az Avasi lakótelepen élnek. Feleségével két lányt neveltek fel, s már egy kis unokának is örülhetnek. Arról érdeklődünk, a családban van-e más véradó.

– Nincs. Az egyik lányunk diplomás ápoló, ő másként segít a betegeken. A másik lányunk pedig mindig is félt a „szuritól”. Nemrég a gyereket vitte oltásra, aki ezt bátran fogadta, ám ő maga lett rosszul az injekciós tű puszta látványától. Annak, hogy erőltessük, nincs értelme... A feleségem pedig lánykorától beteges, 16 műtéten van túl. Nem volt szüksége vérre még, de tudjuk, bizonyos műtéteket el sem kezdenek anélkül, hogy bebiztosítanák szükség esetére a megfelelő vért.

Miért és meddig?

– Most 63 vagyok, a véradás korhatára 65 év. Amióta betöltöttem a 60-at, koromnál fogva ritkábban járok, csak ha szükség van rá. Úgy vagyok vele: sok más lehetőségem nincs, hogy segítsek az embertársaimon, hát ameddig tudok, legalább a véremmel segítsek. De azért jó volna, ha most már felváltanának a fiatalok, s egyre többen beállnának a sorba.

ÉM-SzK