Helyi közélet

2012.12.21. 19:00

Tiltakozás helyett új utakra indulnak

Miskolc - Pénteken elhangzott az utolsó mondat a Magyar Rádió Miskolci Stúdiójában.

Miskolc - Pénteken elhangzott az utolsó mondat a Magyar Rádió Miskolci Stúdiójában.Sokan várták pénteken a világvégét, ami el is érkezett, bár nem abban a formában és módon, ahogy arra számítottak, mondta dr. Pankucsi Márta jogász-szociológus az Élő Miskolci Rádióért Tenni Akarók Közössége által a Borsodi Nyomda udvarán tartott találkozón pénteken délután.

Ahogy fogalmazott, annak a világnak, amit eddig ismertünk, valóban vége lett azzal, hogy egyetlen tollvonással megszüntették egy közösség rádióját. Már látszik - mondta -, hogy a gazdasági-pénzügyi válságot egy társadalmi válság is betetőzte, amiből csak a közösségek újraszervezésével lehet kilábalni, ehhez viszont közösségi terekre van szükség, olyan közegekre, ahol az emberek kommunikálhatnak egymással. Ehhez a közösségnek saját regionális, közösségért, közpénzből működő rádióra van szüksége.

„Mit lehet tenni? Tiltakozzunk? Meg fog változni attól valami?”, kérdezte Pankucsi Márta, aki ennek hiábavalósága okán ehelyett inkább azt mondta: a régió közösségének meg kell fogalmaznia az igényét, hogy saját közösségi rádiója legyen.

Netre fel!

Nem a régit sírjuk vissza, hanem valami újat szeretnénk létrehozni, mondta Hajnal József, a miskolci rádió korábbi stúdióvezetője, hangsúlyozva: közösségi értékeket szeretnének bemutatni, megfogalmazni.

A tervek szerint a rádió az interneten keresztül lesz elérhető, ahol helyi információkat fognak közzé tenni. A rádióért tenni akarók társadalmi munkában hozzák majd létre a produkciókat, amelyek ki fogják használni az internet adta lehetőségeket: a helyszíni beszélgetéseket nem csak hangban, hanem képiekben is rögzítik majd, ezt helyezik fel a tárhelyükre, az élő beszélgetésekbe pedig a közösség tagjai is bekapcsolódhatnak majd. Az induló rádió profiljáról Hajnal József elmondta: az életről, a közéletről készülnek majd a műsorok, a városról, a közösség bajairól szólnak majd. Egyelőre még nem tudni, pontosan hol lehet majd elérni a rádiót, de erről hamarosan értesítik a hallgatókat.

ÉM-SZP


Szombattól már a Dankó ad a regionális rádió helyén

Miskolc - Pénteken 11 óra 56 perckor elhangzott az utolsó mondat a miskolci regionális rádióban, a miskolci stúdió adásai helyén a jövőben a Dankó Rádió által sugárzott nótákat hallgathatnak a rádióhallgatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában