Helyi közélet

2013.02.26. 15:46

Elismerés a „rablófogóknak”

Miskolc - Eldobálták a ruháikat és a fenyegetéshez használt játékfegyvert az ékszerbolti rablók.

Miskolc - Eldobálták a ruháikat és a fenyegetéshez használt játékfegyvert az ékszerbolti rablók.Pécsre akart költözni az a fiatal pár, amelyik férfi tagja egy másik fiatalember társaságában kirabolta múlt kedden az egyik miskolci ékszerboltot, hangzott el kedden délelőtt azon a sajtótájékoztatón, amelyen b alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi technikai osztályának vezetője ismertette a sikeres nyomozás részleteit.

Mint arról portálunkon mi is beszámoltunk, múlt kedden, kora délután két fiatalember ment be az egyik belvárosi ékszerboltba, megfenyegették az ott dolgozó hölgyet, és nagy mennyiségű aranyékszert és készpénzt vittek magukkal.

„Csütörtökre körvonalazódott, ki lehet a rablással gyanúsíthat két személy”, mondta Tar alezredes, de elfogásukat nehezítette, hogy az egyikükről azt lehetett tudni, hogy Debrecenben, társáról pedig hogy Pécsett tartózkodik barátnőjével.

48 órán belül elfogás

A pécsi szál feldolgozásához a baranya megyei rendőrök, a debreceni rajtaütéshez - fegyveres elkövetőkről lévén szó - a Terrorelhárítási Központ kommandósainak segítségét vették igénybe. Végül mindkét rablót és egyikük - a préda értékesítésében részt vevő, s ezzel bűnpártolóvá előlépő - barátnőjét is Debrecenben, egy bérelt lakásban vették őrizetbe.

Tar László elmondta még: az egyik rabló és barátnője Pécsett zálogházakban értékesítette a zsákmány rájuk eső részét, majd az abból vásárolt kocsival hazajöttek Debrecenbe, ahol bűntáruk a saját részét bocsátotta áruba, amiből egyebek mellett laptopot vett.

A lefoglalt értékek, ékszerek egy részét a sajtótájékoztatón közszemlére tárták, de mint az alezredes elmondta, sok holmi még nincs meg, mert a rablók eldobálták a zálogjegyek egy részét.

A tájékoztatón nem jelent meg, mert éppen az országos rendőr-főkapitány elismerését vette át az ügy felgöngyölítésében jelentős szerepet játszó két nyomozó, Dobos József őrnagy, és Cseh Tamás főtörzszászlós.

ÉM-SZP

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában