Vendégkommentár: Kocsonyafesztivál

Tizenharmadik kocsonyafesztivál. Az elsőn néhány százan voltunk, az utóbbin több mint kétszázezren... Vágó István írásaBevallom őszintén, amikor lassan tizennégy évvel ezelőtt feleségemmel meghívást kaptunk Miskolcra, inkább a barátaink kedvéért ültünk autóba. Nem hittem abban, hogy olyasmit láthatunk, amiért egyébként érdemes lenne száznyolcvan kilométert vezetni. Akkor még ráadásul az autópálya sem érte el észak „fővárosát”. Ott aztán valami olyasmiben volt részünk, amire az utazni szerető, a világra nyitott ember vágyik. Megismerni olyan értékeket, melyeket az ember örökre a szívébe zár, a legszebb emlékei közé. Nekünk ez barátaink, Rózsa Edit és Fedor Vilmos révén sikerült.

Pedig az odaút alatt végig az járt a fejemben, hogyan mondjam meg nekik, ha valami nem tetszik – úgy, hogy se őket, se a miskolciakat ne bántsam meg. Egész egyszerűen nem volt erre szükség. Az a szeretet és szenvedély, ahogyan ők beszéltek a városról, a miskolci emberek történelmi tetteiről, lenyűgözött bennünket. Most, amikor ezeket a sorokat írom, feleségem a gépem mellé tette azt a fényképalbumot, melyet lapozva felbukkannak miskolci emberek, akik mind-mind arról győztek meg, hogy igenis lehet, igenis kell szeretni a várost, ahol élünk. Megtudtam azt is, mi mindent adott ez a település, hogy itt írta le Herman Ottó elképzeléseit a madarak és fák napjáról, itt jelentette be Supka Géza, hogy legyen a könyvnek napja, itt épült Thália első, magyar nyelven játszó szentélye, hogy Miskolc a sokszorosított grafika fővárosa, hogy a miskolciak „hegye”, az Avas, 70 ezer év kultúráját őrzi és persze ami az én szívemhez nagyon közel áll: itt rendezték meg 40 évvel ezelőtt a „magyar Woodstockot”, az első hazai popfesztivált.

Akkor azt mondtam, hogy az, amit Edit és Vilmos kitalált, sikerre van ítélve, mert a miskolciak szeretnék városukat megmutatni a világnak, és mert van is mit megmutatniuk. A „Vendégségben Miskolcon” program első vendégeiként már akkor kiderült számunkra, hogy valami olyan kezdődött el az ipar összeomlása miatt nehéz és szomorú helyzetbe került városban, ami reményt adhat az ott lakóknak, hogy a kultúra segítségével, az összefogás erejével újra jobbra fordulhat a város sorsa.

Bámulatosak azok a fejlesztések, amelyek visszaadták a miskolci belváros szépségét, az az igényesség, ahogy újrafogalmazták épített örökségüket, természeti adottságukat. A Szinva-terasz, ahol régen parkoló volt (ott játszottam Favágók nevű zenekarommal 2002-ben a kocsonyaünnepen), ma az ország egyik legkedvesebb tere. Mint Miskolc baráti körének társelnöke tudom, hogyan született a szerelmesek hídja barátom fejében, hogy mit jelképez Gustav Kreutz két almája, az életmentő Mancs szobra, meg Kutas Laci „Miskolci lányok” kompozíciója, a régi moziból átalakított Művészetek háza.

Itt, budapesti lakásomon beszéltük meg éjszakába nyúló cigarettafüstös találkozóinkon a város eddigi történelmének talán legnagyobb sikerét jelentő Európa Kulturális Fővárosa pályázatot. Együtt bosszankodtunk amiatt, hogy csak másodikok lettünk, de ugyanakkor tudtuk: Miskolc, a miskolciak erőn felül teljesítve legyőzték többek között Budapestet és Debrecent is. Aztán örömmel vállaltam tagságot a Rock Múzeum Alapítvány kuratóriumában. Meggyőződésem, hogy ha ez a közeljövőben megépül, Miskolc pillanatok alatt felkerül Európa rocktörténeti térképére, mint nemzedékek kelet-európai zarándokhelye.

Sokszor lapozom fel a szentléleki szerelmes fák legendáját. Mi voltunk az első vendégek, akik megcsodálhattuk az összesimuló fákat és elsőkként hallhattuk a Vilmos fejében megszületett legendát.

Hajnalodik itt, Pesten. Kint esik a hó, talán már utoljára az idén. Miskolcon épül a fesztiválváros, lassan minden a helyére kerül, és az országban sokfelől indulnak autók a legnagyobb téli ünnepre. Tizenharmadik kocsonyafesztivál. Az elsőn néhány százan voltunk, az utóbbin több mint kétszázezren – és már nem csak az országból. A „villanyrendőr” melletti kis rendezvényből mára az ország harmadik legnépszerűbb fesztiválja lett. Két ember és a hozzájuk csatlakozott sok ezer miskolci munkája. Edit, a fesztivál alapítója és vezetője szegediből lett miskolci lokálpatrióta, aki ezt a várost már sok miskolcinál jobban ismeri, szereti. Ilyen emberekre lenne szükség az országban minél több helyen, akik képesek a lelkeket újraépíteni.

Várom a híreket, és remélem a közeljövőben megint ott lehetek régi barátaim között. Addig is beérem azzal, hogy a miskolci képeket újra meg újra megnézem és azokra gondolok, akikkel örök barátságot kötöttem akkor, ott, sok évvel ezelőtt.

Vágó István

(Szerzőnk újságíró, a kocsonyafesztivál civil védnöke)