Nézőpont: Régi fény

Olyan enyészet ez, nem mellékesen, ami betakarja az álmodást – az Avas szálló, ebben az alakjában: félbehagyott építkezés, perek tárgya, a befejezetlenség emlékműve, lehetne pedig barátságos fogadó, a belváros gyöngyszeme, eljövendő emlékezések fészke, az új fény a régi helyett, aminek amúgy szánták. Bujdos Attila írása.

Kérdezi valaki, hová tűnt a régi fény. Az érdeklődése nem magántermészetű, éppen ezekkel a szavakkal írta rá egy lepedőre, a felirat pedig ott lóg a miskolci főutcán, az Avas szálló tömbjének ablakába akasztva. Bárki elolvashatja, valamilyen válasza mindenkinek lehet rá, aki valahogyan már megtapasztalta az idő múlását. Tényleg, hová is tűnt, mi lett vele?

Az idő múlása nem feltétlenül keserves, van, amikor kifejezetten jobb az, ami lett, mint ami volt – ahhoz is múlnia kell az időnek, hogy legyen elég bölcsesség belátni ezt. A kérdés amúgy itt meglehetősen konkrét, a tények maguk keretezik: az Avas szálló tömbje lesújtó látvány, innen nézve még azt is nehéz elképzelni, hogy egyáltalán létezett régi fény, a kérdező tehát voltaképp az emlékezetre apellál. Létezett – tudjuk, hogy voltak szebb napok, láttuk ezeket is, akik láttuk, és látta ezeket is a szálló.

Lassan feleszmél viszont egy korosztály, amelyik csak az üres tekintetű ablakszemekbe bámulhat, belenő a városba egy generáció, amelynek tagjai csak a málló vakolatot, a kihalt és romos belvárosi kísértetkastélyt látják.

Ilyen az enyészet.

Olyan enyészet ez, nem mellékesen, ami betakarja az álmodást – az Avas szálló, ebben az alakjában: félbehagyott építkezés, perek tárgya, a befejezetlenség emlékműve, lehetne pedig barátságos fogadó, a belváros gyöngyszeme, eljövendő emlékezések fészke, az új fény a régi helyett, aminek amúgy szánták. Mert létezett terv, akarás – csak éppen ez ma egyáltalán nem látszik, helyette csupán a torzó mutatja magát.

Fontos tudnunk a részleteket persze, ha a helyzeten talán nem is változtatna: min bukik meg a jó szándék - hogy tanuljon belőle, aki tud, akinek kell, aki teheti. Ha van megszívlelhető tanulsága ennek több, mint ami itt van a szemünk előtt, a saját korunkról, amelyben belefásulunk, ha egyre több minden nem fejeződik be, vagy egészen egyszerűen el sem kezdődik, és hovatovább beletörődésnél is kevesebb, amit érzünk ezzel kapcsolatban: ez van, hát ez van, és ha ez van, akkor akár ezer évig is így maradhat. Fogalmam sincs, ki írt a lepedőre, de sokak helyett üzent vele. Jó kérdés, a szívből jön, lenne még mire ráírni.

- Bujdos Attila - 

„Hová tűnt a régi fény?”