Nézőpont: Színház az egész

Lássuk be, az ünnepi pillanattal néha tényleg sokkal inkább vele jár az emelkedettség elfogultsága, mint a tények tisztelete - Bujdos Attila írása.Elégedett magával a kulturális kormányzat: arról számolnak be a tárca nevében kiadott közleményben, hogy a válság ellenére is biztosítják a színházak működési feltételeit. Még azt a szót is leírták, hogy büszkeség. A saját jó érzésükre ez ad okot: „hazánk évtizedek óta az európai színjátszás élvonalához tartozik, társulataink hatalmas sikereket aratnak a nemzetközi vendégjátékaikkal”.

A kulturális kormányzat a színházi világnap alkalmából tartotta indokoltnak mindezt rögzíteni, és lássuk be, az ünnepi pillanattal néha tényleg sokkal inkább vele jár az emelkedettség elfogultsága, mint a tények tisztelete. Ami bizonyos szempontból talán még érthető is. Az ember a világot a történelmi időkből eredően összekötő egész – a színházi mindenség – részeként érzékeli magát, és ezt a szavai erejével szeretné bizonyítani. Ez a felfogás persze nem fér meg vele, de a kétség hangja is végtelenül emberi lenne ilyenkor: nem takarják-e el a vágyak a valóságot, valóban az európai színjátszás élvonalához tartozik-e hazánk (gondolom hazánk színházi teljesítményét akarták az európai színjátszás élvonalában láttatni), honnan nézve lenne ez igaz megállapítás, és ha így lenne is, van-e köze ehhez a mai kulturális kormányzatnak.

Csak azért említem ezt, mert létezik más ábrázolása is a jelennek, és e szerint éppen ez a kulturális kormányzat az, amelyik lehetetlen helyzetbe hozza azokat a független társulatokat, amelyeknek a munkája miatt Európa egyáltalán észreveszi a magyar színjátszást, és ez a kulturális kormányzat teszi a kultúrharc részévé és áldozatává a közönsége által szeretett, Európára is figyelő Nemzeti Színházat, ezzel írva be magát az európai kulturális krónikákba.

Nyilván ideje van a magabiztos kijelentéseknek, mint ahogyan a kétely sem okvetlen ünneprontó. Itt van például, amit a Nobel-díjas drámaíró, színész, Dario Fo üzent ugyanerre a színházi világnapra: „a hatalmon levők már nem akarják ellenőrizni és korlátozni azokat, akik iróniával és maró gúnnyal fejezik ki magukat, mivel a színészeknek se terük, se publikumuk nincs, akihez szólhatnának”. Az idézetből éppenséggel nem az süt, hogy a színház ma a győzelmi jelentések terepe volna, sokkal inkább az, hogy még a jelenében sem lehet biztos. Ha pedig nem akar jövőt is veszíteni, nagyon úgy tűnik, válaszolnia kellene rá, mi dolga, kiknek, mit és hogyan akar elmondani éppen erről a világról, szeretne-e bármit kezdeni azzal a sokasággal, amelyik kívül esik a ma színházba járók körén, számítanak-e ők is: ha vannak oda-vissza járható utak, megtalálják-e.

- Bujdos Attila -