Helyi közélet

2013.04.25. 13:13

Vivien mások gyógyulására is gondol

Miskolc - Bonivárt Vivien Mária, a füzesabonyi Széchenyi István Általános Iskola 7. osztályos tanulója súlyos betegségben szenved, tette közzé 2012 novemberében a felhívást Nagy István igazgató. A közlemény arra is kitért: olyan személyek javaslatát, segítő jó szándékát is várják, akik esetleges orvosi, klinikai kapcsolataik révén segítséget tudnak nyújtani a műtéti megoldásban.

Miskolc - Bonivárt Vivien Mária, a füzesabonyi Széchenyi István Általános Iskola 7. osztályos tanulója súlyos betegségben szenved, tette közzé 2012 novemberében a felhívást Nagy István igazgató. A közlemény arra is kitért: olyan személyek javaslatát, segítő jó szándékát is várják, akik esetleges orvosi, klinikai kapcsolataik révén segítséget tudnak nyújtani a műtéti megoldásban.Az előzmény, amit már a három gyermekét nevelő édesanya, Bonivártné Tóth Noémi mesélt el:

– 2008 áprilisában Vivi jobb oldalára ráborult a temetőben a síremlék. A combcsontja eltört, és súlyos agyrázkódást szenvedett. A műtét után egy évig tolószékbe kényszerült, újra kellett tanulnia járni, sok kezelésen átesett. Az utazgatások, gyógykezelések minden pénzünket elvitték, sőt jelzálog- és személyi kölcsönt is fel kellett vennem, de legalább Vivit gyógyultnak hihettük. Egészen tavaly októberig, amikor Vivinél memóriazavar és igen erős fejfájás jelentkezett.

Memóriazavar és fejgörcs

– Úgy kiesett a tananyag a fejemből, mintha nem is tanultam volna, sőt, ha az asztalra letettem valamit, három perc múlva már keresnem kellett. A fejem pedig – rendszerint a második óra után – görcsösen fájni kezdett - árnyalja Vivi. Ráadásul a bal szeme feletti rész is duzzadni kezdett, ekkor fordultak szemészhez, aki nyomban Debrecenbe küldte.

– Akkor már a nevét sem tudta leírni, infúziót kapott, s megállapították, hogy agydaganata van. A helyét meg tudták határozni: három agykamra között az agytörzsön helyezkedik el, de mintát nem tudtak venni, mert olyan rossz helyen van – fűzi tovább a történetet az édesanya, aki egyébként ápolónő. Az agyvizet levezették, de azt mondták: a műtétet a kockázat miatt nem vállalják.

A család megkeresett egy holland professzort, hátha ő elvállalná, de ő is nemet mondott.

– És jöttek az ajánlatok, s mi lassan minden mozdíthatót pénzzé tettünk, nálunk és édesanyámnál is: laptopot, varrógépet... Aztán mások segítségéért voltunk kénytelenek folyamodni. Az utolsó szalmaszál egy pesti, rákkutató professzor kísérleti szakaszban lévő infúziós kezelése volt. Az adományokból összejött 500 ezer forintból Vivien megkapta az infúziós kezelést, aminek hatására az immunrendszere megerősödött, ám a daganatra nem volt hatással.

Megjegyezzük: Magyarországon minden hivatalos gyógyszerkísérletbe bevont személy számára ingyen biztosítják a gyógyszert, ezt mint egészségügyi dolgozó, tudnia kellett.

– Az ember ilyenkor mindenbe igyekszik belekapaszkodni, mindent megadna, csak gyógyulna meg a gyermeke. Ráadásul egy gyermek a kezelés után meggyógyult. Előttem volt egy példa, nehéz nemet mondani ilyen reménytelen helyzetben.

Az már jobb tanácsnak bizonyult: keressék fel a B.-A.-Z. Megyei Kórház Idegsebészetét: amit külföldön el tudnak végezni, azt itt is - ha lehet...

– A múlt heti vizsgálatok azt igazolták, hogy nem endokrinológiai eredetű Vivi betegsége, most további kivizsgálásra várunk - tájékoztatott az édesanya szerdán.

"Ha meghalnék..."

Nézem a Bükkalja Tévé korábbi felvételét, ahol Vivien megfontoltan azt nyilatkozza:

– Amikor Debrecenben műtöttek, mondták, hogy búcsúzzam el anyáéktól. Akkor, ott arra kértem: ha meghalnék, ajánlja fel az egészséges szerveimet más gyerekeknek, hogy legalább az ő életüket meg tudják menteni...

Alighanem igen sokan drukkolunk azért: inkább őt magát sikerüljön megmenteni.

ÉM-SzK

SEGÍTSÜNK EGYÜTT

Anyagi segítségnyújtási lehetőség Vivien családjának 

Bankszámlaszám: Erste Bank: 11600006 – 00000000 – 57797632 (Bonivártné Tóth Noémi)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában