„Ezek az emberek mi vagyunk”

Miskolc - „Előfordult, hogy a járókelők beoldalogtak a jelenet elé, de ez teljesen természetes volt.”

Nagy sikere volt tavaly is az Ezrek operájának, amikor nem a közönség ment a színházba, hanem a színház ment ki az utcára. Az idén a világ egyik leggyakrabban játszott operáját, Verdi: Traviatáját láthatjuk először felvonásonként, majd az egészet egyben Miskolc közkedvelt terein. Anger Ferenc rendező számára szokatlan a feladat.

A Traviata ezúttal nem mindennapi módon kerül a közönség elé, a díszletet Miskolc terei biztosítják majd. Rendezett már operát az utcán?

Anger Ferenc: Igen, pontosan 10 évvel ezelőtt, innen nem is olyan messze, a Zempléni Fesztiválon rendeztem Pergolesi vígoperáját. Akkor nagyon-nagyon élveztem az utcai jelenlétet. Bár ott a próbák a teremben folytak, és csak utána mentünk ki a nyílt színre. De az, hogy az utcán kelljen próbálnom is, az most történik velem először. Kezdetben féltem tőle egy kicsit, azt kérdeztem, hogy lezárják-e a teret, elterelik-e a forgalmat, amíg próbálunk. Kiderült, hogy semmi ilyesmi nem lesz. Így aztán előfordult olyan eset, hogy a járókelők beoldalogtak a jelenet elé, megálltak, nézelődtek, kérdezgették, hogy mi lesz ez. De ez nem volt zavaró. A próbák során megéreztük az ősi természetességet abban, hogy kint, az emberek között játszunk.

Hogyan esett pont ezekre a helyszínekre a választás?

Anger Ferenc: Természetesen a zenéből és a darabból indultunk ki. Kesselyák Gergellyel, aki az opera karmestere lesz és Zeke Edittel, aki a látványért felelős, egész Miskolcot bebarangoltuk. A legfontosabb szempontunk az volt, hogy minél közelebb legyen a helyszín a belvároshoz. Hisz a Traviata nagyvárosi közegben, Párizsban játszódik. Az első felvonást a Szinva teraszra képzeltük, ami a belváros szívében fekszik. A második felvonásban kicsit távolabb megyünk a nagyváros zajától, a Népkertbe, mint ahogy Violetta is elmenekül a nagyvárosi forgatagból, és végül a Technika Házához érünk, ami tulajdonképpen egy nagyon érdekes, modern rom. Az egyik része teljesen elhagyatott. Úgy gondoltuk, hogy a nagyvárosi zajban ennek az épületnek az árvasága tökéletesen szimbolizálja Violetta elhagyatottságát.

Az operafesztivál keresi a mai népoperákat. A Traviata nem ma íródott ugyan, de betöltheti a népoperai szerepet?

Anger Ferenc: Furcsa kifejezés ez a népopera. Én úgy gondolom, hogy opera van, meg nép van. Szerintem minden embert érdekel valami. Nekünk azokat kell megtalálnunk, akiket az opera érdekel. Nem az a célunk természetesen, hogy megmaradjunk egy szűk rétegnél, de az se legyen megbélyegző, ha valaki nem vonzódik az opera műfajához. Nyitottnak kell lenni minden iránt, és fel kell szívni a lehető legtöbbet abból, amit ez a világ kínál számunkra.

Ma már nem csak a színházra, de más művészeti ágakra is jellemző, hogy az utcán szólítja meg a közönséget. Szükség van erre?

Anger Ferenc: Igen, nagyon! Én nem hiszem, hogy a színházban kell művészetet csinálni. Kőszínházakat ugyan építünk magunknak 200 éve, és abban megteremtjük azokat a speciális feltételeket, melyek szükségesek egy speciális feltételeket igénylő előadáshoz, de maga a dráma, a szónak a legtágabb értelmében, köztünk van, az utcán van, azt mi éljük meg. Utcai előadást nem azért csinálunk, mert a közönség esetleg lusta bejönni a színházba, hanem azért, mert nyár van, és mi ki szeretnénk menni és ott elénekelni a Traviatát.

A szerelem az operafesztivál majd’ minden operában megjelenik. A Traviataban melyik fajta szerelemmel találkozunk?

Anger Ferenc: Szerelem egyfajta van. Két ember vonzódik egymáshoz, és a környezet, valamint az őket érő hatások alakítják a sorsukat. Violetta és Alfred tragédiája ugyanúgy rólunk szól, mint Hamlet tragédiája vagy Rómeó és Júlia tragédiája. Ezek az emberek mi vagyunk. Az az érdekes, hogy ők hogyan szerelmesek egymásba, hogy hogyan tud ez a szerelem beteljesülni vagy elbukni. És hogy ennek kik vagy mik a mozgató erői, és hogy mi melyik oldalon állunk.

Hegyi Erika