Nézőpont: Válaszhoz kérdés

Mi történik velünk, miért éppen így és nem máshogy sodor bennünket az élet. Bujdos Attila írása.

„Abban is bizonytalan vagyok, vajon magyar drámaíró vagyok-e egyáltalán, hisz egy sor darabom van, amiket ha játszottak is magyarul, visszhangtalanul, míg más közegben nagyobb ívű pályát futnak”. Németh Ákos mondja ezt, a magyar dráma napja alkalmából készült összeállításban (Észak-Magyarország, 2013. szeptember 26.). Nem kérdés, Németh Ákos: drámaíró. Életműve izgalmas, létező. Része a magyar kultúrának. Az érzéseivel mindazonáltal értelmetlen vitatkozni – hiszen minden újabb nap növelheti a kétségeinket: alkalmas-e a magyar társadalom ma arra, hogy észrevegye, értékelje, és a maga számára feldogozza a valamennyiünk sorsát formáló teljesítményeket. Hogy tanuljon ezekből, több legyen ezek által.

Amit a drámaíró mond, nyilvánvalóan nem ünneprontás: a magyar dráma napja az önmaga iránt is figyelmes, az önazonosságát újrafogalmazni kész nemzet jeles napja lehetne, de ez egyfelől komoly munka lenne, nem beszélve az elszánásról, hogy ezt igazán akarjuk is. Nincs miért ünnepelnünk, ebből a szempontból sem. A kérdésre, hogy mi a magyar – lehetőségeit, választásait tekintve –, naponta frissülő választ kapunk az élettől, végső soron magunktól. Azt mondanám, kevés az okunk a büszkeségre.

Németh Ákos az érzéseiben aligha magányos – mifelénk például a háztartások több mint egytizedében dolgozik valaki a határokon túl: amit ezek az emberek tudnak, arra sokkal inkább kíváncsiak külföldön, az sokkal inkább arrafelé hasznosul. A közérdek felől nézve létezik olyan magaslat, ahonnan lehetetlen különbséget tenni szakmák szerint: nem jó, ha valaki nem a saját hazájában boldogul, bármivel keresné is egyébként a kenyerét. Ettől az itthoni közösség általában nem több lesz.

Ez például nem alaptalanul lehetne a kortárs magyar dráma témája, hogy ne pusztán a napihírek rovataiból kényszerüljünk az önképünket megformálni: mi történik velünk, miért éppen így és nem máshogy sodor bennünket az élet.

Ezt a fajta kíváncsiságot ajánlja egyébként egy másik drámaíró, Borbély Szilárd, aki szerint a dráma kérdéseket talál a válaszokhoz ott, ahol a válasz ez: a társadalom problémákat termel – „az emberi együttélés maga a probléma”. Az is drámai téma tehát, ha lemondunk a sorsunkra rávilágító kérdésekről, ha ezzel is szegényebben akarunk élni.

- Bujdos Attila -