"Szánjanak meg egy pár forinttal!"

Miskolc - Miskolcon úton-útfélen koldusokba botlunk. Nincs annyi aprónk, mint amennyi kéregető.A koldusok városa lettünk? Lépten-nyomon kéregető emberek állítják meg a a megyeszékhely főutcáján a járókelőket. Sőt, egy ideje már nem csak a főutcán, hanem a peremkerületekben is. Diósgyőrből indulunk, hogy megtudjuk, hány koldussal találkozunk, amíg beérünk a Búza térre. Az eredmény lehangoló. Lassan mi szégyelljük magunkat, hogy nem tudok mindenkinek adni.

Diósgyőrben a Bartók Béla utca környékén szólít meg elsőként bennünket egy idősebb asszony. Nem néz ki koldusnak, ruhája tiszta, rendes. Udvariasan beszél, elnézést kér, és nem is vágyik sok pénzre. Azt mondja, nem akar szemtelen lenni, csak néhány forintot kérne, mert zsemlét akar venni itt, a közeli pékségben. Kérdezzük tőle, mi történt vele, hogy kéregetnie kell, de erre nem válaszol. Megköszöni a pénzt, majd elsiet.

Nem kell sokat sétálnunk, a Nagy Lajos király útján egy fiatalasszony áll lesben. A kisbolt előtt elhaladókat szólítja meg. Könyörög, adjunk egy kis pénzt, mert a három gyereke otthon sír, akik tegnap semmit nem ettek, és legalább egy kis kenyeret szeretne nekik venni. Bizonygatja, semmi másra nem költene, italra főleg nem. Ha akarjuk, a kenyeret meg is mutatja, miután megvette a boltban. Nem akarjuk.

Tőle vonják

Következő állomásunk már a Centrum áruház környéke. Alacsony, idős asszony álldogál az áruház bejáratánál. Nem szólít meg mindenkit, talán csak azokat, akiket jószívűnek gondol. Bennünket bizonyára annak gondol, mert néhány forintot kér tőlünk. Majd elpanaszolja élete minden baját. Kevéske nyugdíja van ugyan, de az egyik szomszédja kezesnek hívta. Ahogy aztán lenni szokott, a jó szomszéd nem fizette a tartozást, így az ő nyugdíjából és a másik kezes fizetéséből vonja a bank a havi 30-30 ezer forintot. Alig marad valami belőle. Fáj a lába, most kellett járógépet csináltatnia, ami 12 ezer forintba került. A gyógyszerek is drágák, úgyhogy most rákényszerült a koldulásra. Az asszony ki sem fogy a panaszból. Megköszöni a pár forintot, majd álldogál tovább. Sok jóságos emberben reménykedik.

Egy pár forintocskát

A Centrum másik bejáratánál újabb kéregetővel találkozunk. Idősödő férfi, farmerben, dzsekiben, halkan motyogja: „egy pár forinttal, ha megszánnának." Kezét nyújtja az előtte elhaladók felé, de adománynak csak ritkán örülhet. Szeretnénk vele beszélgetni, de mást nem mond, csak amit mindig, „egy pár forinttal, ha megszánnának".

Elérkezünk a Búza téri aluljáróhoz. Itt fura figura szólítja fel a járókelőket az adakozásra. Öltönyt és ballonkabátot visel, hóna alatt hegedűtok, mintha most készülne valamilyen koncertre, vagy épp onnan jönne. Hangja betölti az egész aluljárót:

– Jaj, az isten áldja meg magukat, csak egy pár forintocskával szánják meg a szegény embert!

Beszéde olyan mézes-mázos, hogy az inkább mosolyra bírja a járókelőket mint adakozásra.

A Búza téri piac is tele szegény emberekkel. Ők azonban nem koldulnak, hanem a kukákban turkálnak. Van, aki cigarettacsikket keres, mások még fogyasztható zöldséget, gyümölcsöt. Utunk végén elhatározzuk, ezentúl mindig tartunk a zsebünkben egy kis aprópénzt.

A koldushelyzettel kapcsolatban a miskolci önkormányzat mára ígért választ.

ÉM-HE