Vegytiszta bohózat a házasságról - Interjú: Keszég Lászlóval, a Miskolci Nemzeti Színház Kézről kézre című előadása rendezőjével

Miskolc - „Feydeau-t nem érdekelte a világegyetem, de minden, ami otthon történik.”A házasságról szól a francia vígjáték nagymestere, Georges Feydeau bohózata, amelynek bemutatója pénteken este 7-kor lesz a Nagyszínházban. A kézről kézre 1904-ben íródott, de a fordítása friss, nemrégiben ültette át magyarra Hamvai Kornél. Az előadást Keszég László rendezte.

Miért épp ezt a darabot választotta?

Keszég László: A feladat és a vágy találkozása. Az évadban nekem jutott a rendezők közül a klasszikus vígjáték, így elgondolkodtam, hogy mit szeretnék. Szerencsés szitu, mert jóban vagyok Hamvai Kornél fordítóval, aki nagy Feydeau rajongó. Fantasztikus: magánszorgalomból elkezdte újrafordítani a műveit, a Kézről kézrét például a szombathelyi színházban már ő maga meg is rendezte. Beszéltem vele, mondtam, engem is érdekelne. A bohózatot 1904-ben írta a szerző, így a jól felfrissített változatot állíthatjuk színpadra. Mint Péva Ibolyától (a miskolci társulat tagja, tavaly ünnepelte pályafutásának 50 éves évfordulóját – a szerk.) megtudtam, játszotta már a miskolci színház, ha nem is ugyanezt. 1977-ben volt műsoron, de azt az előadást több Feydeau darabból ollózták össze, most az eredeti darabot ismerheti meg a közönség. Ez vegytiszta bohózat, betartva a műfaj szabályait.

Miben hagyományos, és miben felfrissített a darab?

Keszég László: Nem tagadja meg az előadás a párizsi szalonokat, a díszlet is ez, de mai szófordulatokkal beszélnek a színészek. Nem akartam megerőszakolni, szeretettel, nagy tisztelettel közelítettem a szöveghez, használva a sok évtizedes hagyományokat. De nem is volt szempont, hogy bármilyen módon modern legyen az előadás, hiszen maga a történet örökzöld. Adott egy házaspár, akik megunják egymást, kezdenek kifelé kacsintgatni. Ebből aztán mindenféle bonyodalmak lesznek, amiket egészen az abszurditásig tol a szerző, remélem, az előadás is. Vagyis minden megvan hozzá, hogy élvezhető legyen. Az előadás modernsége az autószerelő nyelvén mondva modellezhető: nem akarom kicserélni a motort, csak feltuningolom, hogy ne csak 180-al tudjon menni, hanem tudjon 260-al is szágudani. Kívülről nem lesz szuperverda, csak úgy működik. Olyan sebességgel, amit a mai ember megért. Mert a ma embere a tévéhez szokott, ahol nagyon gyorsan váltják egymást a képek.

Hogyan tud ma élményt adni azoknak a színház, akik a tévé, a filmek formanyelvéhez szoktak?

Keszég László: Nem könnyen. Ma az emberek türelmetlenek, nem bírnak végigülni egy hagyományos hosszúságú előadást. Az 50 év felettiekkel és a 20 alattiakkal nincs gond, fantasztikus a közönség, sokan járnak, nyitottak. De én sem tudom, hogyan lehetne a többieket megfogni. Talán olyan témákat kell feldolgozni, amelyek szívbemarkolóak, amelyekből okul a néző. Akkor jó a színház, ha humanista. Ha hagyományos értékeket közvetít. A befelé fordulás komoly veszélye a társadalomnak. Ez ellen kell felvenni a küzdelmet.

A Kézről kézre szövegkönyve olyan, mint egy kotta. A szerző mindent pontosan leírt: mikor mit kell csinálnia a színésznek. Mennyire kötötte ez meg a rendező kezét?

Keszég László: Először fantáziát megcsonkító, lefojtó elemeknek tűnhetnek a szerző instrukciói a szövegben. De nem akartam egoista lenni. A réteges öltözködés elve szerint közelítek meg mindent, ahogy a nagyanyámtól tanultam. Lassan, – nem egyedül, hanem a színészekkel együtt, hiszen a próbafolyamat közös munka – néztük meg, hogy hogyan áll össze a darab szerkezete. Nyugi, ez volt az elv, lassan fejtettük meg a cselekvést, a lélektant. S csoda ez a darab: nem lehet benne semmit siettetni. Mint az udvarláskor: nem lehet ajtóstul rontani a házba. Minden mondatnak, minden történésnek megvan a maga helye. S tele van a darab lélektani- fizikai atombombákkal. Az egyik szereplő például megtudja, hogy megcsalták, erre leesik a színpadról. A másik összetöri a poharat.

Hihetetlen nehéz színészi munka egyébként ez az előadás, egy edzésnek is beillik: a rengeteg jövés-menés, rohangálás, átöltözés. Hátulról is érdekes lenne ez az előadás, az, hogy mi történik a színfalak mögött. Tervezünk is egy ilyen bohózatot, hogy hátul, takarásban mi történik.

Mondja, lélektanilag is nagyon „rendben van” a darab. Mit mond a ma emberének?

Keszég László: Mindent a házasságról. Feydeau-t nem érdekelte a világegyetem, de minden, ami otthon történik. Magunkra ismerünk. Nem egy kamu, nem egy kitalált történet, hanem a valóságot mutatja be, csak a bohózat nyelvén feldolgozva.

Hajdu Mariann