Nézőpont: Egészség és térerő

Húsz éve már, hogy nem táska méretű telefont hordozhatunk, hanem kézben, zsebben is elférő „rádiótelefont". 1994 tavasza órási áttörés volt Magyarországon is: bevezették a GSM technológiát. Juhász-Léhi István jegyzete. A kezdetben bunkófonként aposztrofált készülékek szépen lassan kisebbek, csinosabbak és nem utolsó sorban egyre komolyabb tudással lettek felvértezve. Emlékszem, a 90-es évek végén, a 2000-es esztendők elején még nem mindenkinek volt mobilja, így nem is volt meglepő, hogy például a sport rovatból hétvégente ha a megyei foci eredményeit akartuk megtudni, akkor vezetékes telefont hívtuk. „Géza bácsi!" - kiabálta Julika a többnyire kocsmában kicsörgő vezetékes végén. „Tessék?", „Az Északtól kérik az eredményeket!", „Halló!", "Szervusz Gáza bátyám! Mi sikerült ma?", „Ó, várjál fiam, a jövő héten már hívhatsz rádiótelefonon". Hát valahogy így kezdődött.

Lassan két évtizede annak is, hogy leszoktak a népek a képeslap küldésről. Évekig sláger volt a karácsonyi és szilveszteri jókívánságok elküldése - SMS-ben... Most meg? Videókat, fotókat küldünk és posztolunk. Filmeket nézünk, GPS-szel tájékozódunk. Több gigányi zenét tárolunk telefonunkon, amin előfordul, hogy telefonálunk is. Persze hiába van és volt GSM, ha más előre nem tervezett dolog közbeszól. Persze ez is a jó kis megyei foci kapcsán, lassan másfél évtizede. Mobil kicsöng: „Szia! Édesapádat keresem az eredmény miatt.", „Csókolom, apukámat nem tudom adni. Be van rúgva..."

Hát igen: egészség legyen és térerő.

- Juhász-Léhi István -