Milyen lehet a celebség Frizbinézetből?

Miskolc - „Rájöttem az ősi igazságra. Nem az fontos, hogy mit, hanem hogy ki mondja.” Interjú Hajdú Péter televíziós személyiséggel.Benépesült a sörfesztiválon a miskolci Népkert. A Hajdú család a sörmárkás napernyő alatt salátával dúsított giroszt vacsorázik a padon. Előtte, mögötte talán fölötte is biztonsági emberek őrködnek.

- Mire ez a nagy elővigyázat?

Hajdú Péter: A családom biztonsága mindenekelőtt. De azért azt is elárulom, mire a beszélgetésünk megjelenik, úgyis kiderül, hogy a TV2 Édes élet stábja külön forgat velünk a fesztiválon. Ezt a beugrást a fesztivál sikeresebbé tételéért vállaltuk be. Különben éppen eleget szerepelünk mindenhol.

- Tulajdonképpen nem kellene mentegetőzni. Ez a celebséggel jár. Apropó, nem táncolsz, nem énekelsz, és mégis te vezeted az ünnepeltek listáját. Mi könnyebb celebbé válni vagy a rangot megőrizni?

Hajdú Péter: Sorban. Táncoltam és énekeltem is már a nagy nyilvánosság előtt, de ezt sosem gondoltam komolyan. Egyik sem az erősségem. A cél, hogy kitárulkozzak, megmutassam, ez tényleg nem ez az én műfajom. Heccnek jó. Különben az a bizonyos műsor éppen arról szólt, hogy mindenki azt próbálta megmutatni, mihez nem ért. Egyébként van egy egészséges exhibicionizmusom. E nélkül ezt a hivatást aligha művelném. Nem röstellni való. A műsorvezetés, a tévézés a műfajom. Geszti Péter a Rapülőkben már megfogalmazta, amit magam is érzek: „És az akarok lenni, ami akkor voltam, Mikor az akartam lenni, ami most vagyok”. Ez ilyen egyszerű életérzés, magyarosan celebfilling. Hangsúlyozom, nem a pénzért kezdtem tévézni, egyszerűen ismert, nagyon ismert akartam lenni. Hadd mondjam el, a közgazdász diplomám mellett három nyelvvizsgám van. Celebbé válni könnyebb mint gondolnák. Az a fene nagy baj ebben az országban, hogy a celeb mint cím vagy rang pejoratívé vált. Valóságos sértés. Nem bánom, ha lecelebeznek, mint rajtam kívül sokan másokat. Nem akarom bántani Kiszel Tündét, a „celebet”, de ha ő is televíziós műsorvezetőként mutatkozik be, akkor én, mi vajon mi lennék. Most, 39 esztendősen nem akarok megmondó ember lenni, de tettem le annyit az asztalra, hogy ne Fekete Pákóval, vagy Kiszel Tündével egy szinten emlegessenek. Nem élek vitrinben, ma már kevésbé fontos számomra, hogy címlapra kerüljek. Bókolok, a sajtóból ma már két újságírónak veszem fel a telefont.

- Bizonyára azért, mert nehezen viseled el a kritikát?

Hajdú Péter: Rájöttem az ősi igazságra. Nem az fontos, hogy mit, hanem hogy ki mondja. Kitűnően viselem, elszenvedem a kritikát. A szakmához nem konyító dilettánsok, provokátorok véleménye viszont nagyon nem érdekel. Ezzel szemben figyelek az általam nagyra becsült mestereimre. Boldog vagyok, ha Vitray Tamás, Szegvári Kati, vagy Verebes Pista telefonon vagy SMS-ben jelzi, jó vagy rossz voltam. S még Vörös Tamás barátom, munkatársam tanácsai, észrevételei különösen fontosak számomra. Elsősorban hozzájuk igazodom. Akik meg sértegetnek, gyűlölködnek, jogi úton veszek elégtételt, persze csak akkor, ha az illető valóban hozzám méltó, párbajképes.

- Egyre több kutyust neveznek el Frizbinek, bántó-e a szokás?

Hajdú Péter: Nos, magam is kutyás vagyok, az enyém Milla névre hallgat. Örülök, hogy felkapott név lett a Frizbi. Nem volt könnyű kitalálni, mivel a bumeráng már foglalt volt, így lett a kezdő rádióműsorom Frizbi. Utólag mondhatom, jó választás volt. Levédett márkanév lett.

- Ki dönti el, hogy kivel kell szembe ülnöd a műsorodban? S fizettek-e a vendégeknek?

Hajdú Péter: Egy háromtagú szerkesztőbizottság gyűjti be a lehetséges neveket. Majd a kupaktanács dönt. A lényeg, hogy ők kellőképpen meg­győzzenek a választásukról. Igen, fizetünk. Nem is keveset. Most például Vursttal, a bécsi szakállas énekesnővel tárgyalunk, alkudozunk. A nagy nevek nemcsak drágák, nehéz őket meggyőzni, hogy megtiszteljék a hazai nyilvánosságot. Hiába vetítik a filmjeiket, hiába itt forgatnak, számukra nem vagyunk komoly úgynevezett felvevő piac. Megjegyzem a külföldiek közül Robert de Niro, Rooger Moor, itthonról meg Liptai Klaudia vezeti a sztárok gázsi listáját.

- Gondolom, a műsorban bekövetkező tortadobálások és pohárvizes locsolkodások vagy az indulatok elszabadulása nem a véletlenek műve.

Hajdú Péter: Az ilyen spontán cirkuszok, geggek a műsor elmaradhatatlan részei. Az érzelmi és a fizikai kilengések benne vannak a forgatókönyvben. Ha netán menetközben még ezt is meg tudjuk fejelni az már a hab a tortán. Vagy az én képemen. Őszinte csávó vagyok a kamerák előtt is megesik, hogy elmondom, amit gondolok, ami ezután kiveri a biztosítékot valahol valakinél.

- A csúcson vagy. Van még feljebb ?

Hajdú Péter: Na, most lehetnék akár nagyképű is, ha azt mondanám, hogy a spitzen állok. Van még mit tennem. Őszintén, amit akartam elértem. Ismert tévés műsorvezető lettem, sikerült egy önálló bejáratott talk showt grundolnom. Rajongásig szeretem, amit csinálok. S azt is tudom, a fák se nőnek az égig. Azokat az előre kipreparált kvízműsorokat, játékos vetélkedőket sose vállalnék. Erre ott vannak a jó kiállású, betanított jó emberek, hadd ne sértsek sorra mindenkit. Munkamániás vagyok, de válogatós, olyan szórakoztató szellemi terméket előállító iparosember. Közben kellő önkritikával szemlélem magamat. Tudom, hogy minek hol a vége. Tudatosan készülök a jövőre is. Úgy mint a kiöregedett focisták, edző, vagyis producer lennék a szakmában. Nem várom meg, hogy lerugdaljanak, letaszítsanak a képernyőről.

- Szántó István -