Isten szabadságra ment

Miskolc - Megjelent Szántó István, az Észak-Magyarország főszerkesztő-helyettesének családregénye. – Van egy bizonyos kor, amikor az ember elkezdi keresni a gyökereit – mondta Szántó István a könyv kapcsán. – Levéltárakban, régi iratokban, fényképeken keresztül. Akkor jövünk rá, hogy mennyi mindent elszalasztottunk. Így voltam ezzel én is, talán önhibámon kívül. Apám 1962-ben halt meg, anyám most 95 esztendős. Valójában az ő történetei alapján gondoltam arra, hogy a holokauszt emlékévében kitárulkozom... Anyám gyerekkoromban nem a Piroska és a farkast mesélte nekem esténként, hanem azt, hogy milyen volt a láger. Szerencsémre azt is elmondta, hogy milyen volt Hernádvécsén élni. Összeszedtem mindazt az emléket, amit a háború után hallottam, amit magamban őriztem.

„Hogy hol kezdődik a könyv? Néhány éve anyám bekerült a sürgősségi ügyeletre és a műtős fiúk és ápolónők rácsodálkoztak: milyen modern a mama, mert tetoválása van. Kérdezték: mi ez a sorszám? Mire bementem hozzá a szobába, már történelem órát tartott. Elmondta, hogy ezt a tetoválást Auschwitzban kapta. Na itt kezdődik...” – árulta el.

A könyvben Jolika, Szántó István édesanyja a központi alak. „Igen, mindig is ő volt a család fő eleme, mozgatója. De mindenki feltűnik a könyvben, nagyszülők, rokonok.” – tette hozzá Szántó István, aki azoknak ajánlja a könyvet, akik a történelmet nem feketében, vagy fehérben szeretnék látni.

Fekete és fehér?

– Nem így volt! Nagyapámat azok a magyar, hernádvécsei csendőrök – akiket több oldalról is felelősnek tekintenek a vészkorszak miatt – minden áron megakarták menteni – fogalmazott a könyv kapcsán. – Nagyapámnak könyörögtek, hogy tegye a kút kávájára a ruháját, és majd beírják, hogy kútba ugrott és elrejtik. Nagyon kedvelték... Másrészt a láger felügyelői között is voltak erőszakkal kivitt sváb fiatalok, akik például anyámnak segítettek Auschwitzban. A könyvből az is kiderül, hogy később ez a találkozás nem múlt el nyomtalanul. A kitelepítések idején anyám igyekezett segíteni ezeken a népi német, erőszakkal besorozott fiatalokon. Egyszóval olyan, hogy fekete és fehér a történelemben sincs. Mindig voltak mindenkét oldalon emberek, akik emberek próbáltak maradni. Ezért majd biztos, hogy mindkét oldalról megrónak, de vállalom. Anyám mindig azt mondta – ez is az egyik életfilozófiája –, hogy: ha jót nem tudsz tenni, akkor legalább rosszat ne tegyél. Leginkább ezt őrzöm magamban.

ÉM-JLI