Egy ember élete, egy boldog pillanattal

Miskolc - Apám ivott, verte a muttert. Amikor rajta már nem tudta kitölteni, következtünk mi, gyerekek – emlékszik vissza Laci, a hajléktalan. Kiss Lászlóként, hajdan, forgácsoló szakmát szerzett, 6 évet dolgozott a Digépben, majd, míg fel nem számolták, gépkocsivezetőként a Szerencsi Cukorgyárban, 11 éven át.

Szeretett egy lányt, együtt éltek a szülői házában az anyjával. Épp csak kiderült: gyerekük lesz, amikor egy napon munka után az élettársát összepakolva találta: „Anyád nem hagy békét, elmegyek”, volt a magyarázat. Laci fejét elöntötte a vér, berontott az anyjához és megverte. Nem szépíti: csúnyán. Kapott is érte két és fél év felfüggesztettet. Az élettárs elhagyta, nem kért gyerektartást, csak hagyja békén őket. Az anya Dunántúlra költözött, Laci pedig sertéstenyésztésre szerződött.

– Tizenkét anyakocám volt, fialás előtt, amikor megjelent az anyám, hogy számoljak fel mindent, eladja a házat. A két testvérem is beleegyezett. Én csak hatodrészben voltam tulajdonos, mit tehettem volna. Egy ideig a húgoméknál, aztán hol egyik, hol másik barátomnál aludtam. Aztán úgy gondoltam, jobb lesz, ha nem leszek senki nyakán… Az anyám tett hajléktalanná.

Arról érdeklődöm, volt-e boldog pillanat az életében. A merev, fásult arcon mosoly jelenik meg.

– Amikor egyszer bekopogtatott hozzám egy fiatal lány, s bemutatkozott: „Te vagy az én vér szerinti apám!” A vőlegényével volt, meghívtak az esküvőjükre… El is mentem, rendesen viselkedtem. Nem, dehogy ittam, eleve kocsival mentem. De többé nem jelentkeztek, én pedig nem akartam tolakodni.

Kérdem, több nő nem volt az életében?

– Összesen kettő volt. A másikkal a Búza téren ismerkedtem meg. Ő is hajléktalan volt. Néhány hónapig, cserébe hogy dolgoztatott, valakinél meghúzhattuk magunkat a kazánházban. Kiderült, a páromnak mellrákja van. A temetésen voltunk vagy nyolcan.

– Mi volt a legfájóbb emlékem? – kérdez vissza. – A nagyapám halála. Ő engem szeretett a legjobban. A szőlejét sem a fiára, hanem rám hagyta. De nem bírtam műveltetni... Amikor közmunkásként egy vezetékfektetésen dolgoztam, arra jött egy nő egy szőke fürtös kisgyerekkel, szebbet álmodni sem lehet. Megismertem a lányom anyját, s megkérdeztem, ki ez a kisgyerek. Annyit mondott: az unokád. Még a nevét sem mondta meg... Na, az azt követő éjszaka még a nagyapám halálánál is jobban fájt.

ÉM-SzK

„Többet megevett már az élet énbelőlem…”

Miskolc - Lacit, Kiss Lászlót mint „mellékszereplőt” ismertem meg egy kutya életének megmentése kapcsán. tovább »