Helyi közélet

2015.01.28. 18:13

„Élővé tenni a műemlékeket”

Edelény - Az összesen 35 kastélyt a Forster Központ választotta ki.

Edelény - Az összesen 35 kastélyt a Forster Központ választotta ki.

A Nemzeti Kastélyprogram keretében újul meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a füzérradványi és a fáji kastély, és folytatódik az edelényi L’Huillier-Coburg-kastély és parkjának rekonstrukciója is – hangzott el azon a szakmai tanácskozáson, amelyet kedden tartottak az edelényi kastélyban.

A tervek

A helyszín kiválasztását az indokolta, hogy a rendezvény nyitányaként írta alá Sághi Attila, az üzemeltető Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke és Toldi Miklós, a közbeszerzési pályázaton nyertes Zemplénkő Kft. ügyvezetője az Edelényi Kastélysziget II. üteméről szóló kivitelezési szerződést. A kastély még fel nem újított részei és a kastélypark rekonstrukciója várhatóan őszre lesz készen.

Puskás Imre, a Miniszterelnökség kultúráért felelős helyettes államtitkára arról szólt, hogy a kormány egy hatalmas vállalkozásba kezd a nemzeti identitásunk alapjait jelentő műemlékek felújításával, azoknak a fenntarthatóságot biztosító funkciót adva, ugyanakkor mindannyiunk számára elérhetővé, a turisták számára vonzó attrakcióvá téve azt. Erre európai uniós forrásból 40 milliárd, hazai forrásból pedig 10 milliárd forintot szánnak.

Az összesen 35 kastélyt a Forster Központ választotta ki. Az uniós fejlesztési ciklushoz igazodó program első ütemébe került a füzérradványi kastély, az edelényi és a fáji kastély a másodikban kapott helyet. Az előkészítéstől a kivitelezés befejezéséig 35–42 hónapot terveznek.

Győr Attilának, a tudományos és gyűjteményi főosztály vezetőjének a szavaiból kiderült: az edelényi kastélyba már megvásároltak egy rendkívül értékes térképgyűjteményt, emellett egy retró gyűjteménnyel és kávéházzal kívánják becsalogatni a látogatókat. A fáji kastély esetében az egyik hasznosítási elképzelés mesemúzeum kialakítása, mivel Fáy András jeles fabulaíró volt, de gondolkodnak szociális feladatokban is. Arra, hogy milyen tartalommal töltsék meg a füzérradványi műemléket, várják az ötleteket.

Hörcsik Richárd ország­gyűlési képviselő fontos mérföldkőnek tekinti, hogy belátható időn belülre került a választókerületéhez tartozó fáji és füzérradványi kastély felújítása. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy élővé kell tenni a műemlékeket, hogy azok vonzzák a turistákat, de legfőképpen munkahelyeket teremtsenek az ott élők számára.

Ehhez a gondolathoz csatlakozott Molnár Oszkár, Edelény polgármestere is, aki a Bódva-völgye más műemlékeinek a felújítását, a Rakacai tó rendbetételét szorgalmazta, ami az edelényi borokkal együtt akár egy hétre is a környékre csábíthatná az idegenforgalmat. Ez pedig szállás- és vendéglátóhelyek kialakítását, a helyi termékek gyártásának a felfutását generálhatná.

Sághi Attila válaszában elmondta: készen állnak a sajátjukon túlmenően helyet biztosítani további szolgáltatásoknak, a helyi termékek árusításának. Mindenkit partnernek tekintenek, aki befektetési szándékkal keresi meg őket.

ÉM

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában