Csenyéte - Aranyeső Csereháton?

Csenyéte - Hogyan kerül egyazon ügy mellé, és miért fog össze szépségkirálynő, rádiós-műsorvezető, mulatós zene sztár, Elvis alteregó, és karcos szívűnek tartott ősrocker? Elárulom: Csenyéte.

Gyanítom, még Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sem hallott mindenki erről a csereháti kistelepülésről. Arról pedig főleg nem tudnak, hogy Csenyéte „büszkélkedik” a Magyarország legszegényebb községe, kitüntetőnek éppen nem mondható címével. Itt többszörös szorzóval érvényes a kiemelten hátrányos helyzetű, forráshiányos, leszakadó, külső segítség nélkül működésképtelen címszavakból ismert közigazgatási meghatározás. Ebben a bolt, posta, orvosi rendelő nélküli faluban – a behatárolt közfoglalkoztatási kereten kívül - egyetlen embernek sincs munkája, és esélye sincs arra, hogy belátható időn belül lesz. Ja, és ha nem mondtam volna, Csenyétén, a lakosság 100%-a cigány származású, csak hogy kerek legyen a történet.

Meredek, kanyargós bekötőút visz le Csenyétére, költői túlzással akár szakadéknak is nevezhetnénk. Szakadék? Döbbenetes, akár jelképszerűen is értelmezhető. Aki onnan alázuhan, az mindörökre elveszik. De törvényszerű, hogy ennek mindörökre így kell lennie? Nem! Ezért jövünk ma ide. Béla, a Szinva rádió népszerű műsorvezetője, rádiós, Ivi a Felvidéki születésű jószolgálati Angyalka, a Miskolci Elvis, a Király Európában is (el)ismert magyarországi helytartója és Brigi, továbbá Barna Barnabás, a szórakoztató zene egyik új arca (róla még lesz szó a későbbiekben) és Bécó, az örökifjúnak mondott ősrocker.

Kettőre van meghirdetve a Gyermeknapnak nevezett rendezvény, de már kezdés előtt egy órával rengetegen várakoznak a Közösségi ház előtti placcon. Na, igen, nem sűrűn adódik lehetőség errefelé a szórakozásra, itt, ahol élelmiszerbolt sincs. Italbolt? Ugyan már. Orvosi rendelő sem működik. Beállunk az oldalbejárat mellé. Polgármester asszony (nem itt lakik, de itt ÉL, ugye tetszenek érteni) és segítői köszöntenek örömmel, közben kíváncsi olajbarna szemek pásztáznak minket, nézik az autók csomagtartóit, vajon mit hoztunk – magunkon kívül… Gyors döntéssel zárt helyre kerülnek a magunkkal hozott ajándékok, ruhák, játékok, biztos, ami biztos, jobb a békesség jegyében. Nem lenne jó, ha újratöltődne az a sajnálatos eset, amikor botrányba fullad a jótékonyság, és csak a bulvársajtó jutna csemegéhez.

Közben gyülekezik a közönség, kis üdítő, kávé, beüzemeljük a technikát, a fellépők átöltöznek, és hamarosan kezdődik az előadás, a kétszer háromméternyi kis teraszon. Itt és most, ez a „színpad”.

Elvis és - nem csak a műsorban – párja valósággal elvarázsolja a kicsiket-nagyokat. Dalolnak, mókáznak, lufit hajtogatnak, és még arra is marad idejük, hogy két bohócszám között marékszámra dobálják az édességet a srácok közé. Óriási a siker, ami fokozódik, amikor Elvisék kislánya egy fergeteges táncszámmal turbózza tovább a hangulatot. Tapsvihar, majd a rádiósé mikrofon. Ő az egyik ötletgazda, nélküle nem jöhetett volna létre ez a mai jótékonysági koncert. Béla, közismerten kellemes baritonján üdvözli a megjelenteket, röviden elmondja, miért vagyunk itt, és már konferálja is a következő fellépőt.

Bécó, ugyan mi mással, mint egy magya-rocktörténeti válogatással jött, látott és – azt talán győzött. Két szám között arról beszél, hogy nem csak az emberek, a zene is lehet sokszínű, és milyen jó lenne, ha ezt kölcsönösen elfogadnánk, és nyitnánk a MÁSik felé! Idealista? Lehet, de ilyennek is kell lenni. Azt hiszem.

Herceg érkezik. Személyesen Kiscsécs (véletlen? találkozási pont, a Második legszegényebb falu, pont) hercege. Tényleg az, dokumentuma van róla. Most megjelent CD-ről ad elő néhány dalt, be is indulnak mulatós zenében felnőtt kezek, ám a fénypont egy bejelentés. Barna Barnabás, fellépése végén átnyújt százezer forintot a település vezetőjének. Még egyszer. Nem gázsit kér, hanem ad. Szokatlan? Naná. Ismerünk „nagyszívű” művészeket, akik ingyen járnak jótékonykodni – csak az útiköltség megtérítését kérik. Ami sokszor több, mint a honorárium. Nem általános, nem gyakori, de előfordul, és elnézést a valóban önzetlen kollégáktól, mert azért, szerencsére, ők vannak többen! Polgármester asszony meghatódva, könnyek között veszi át a pénzt, és a taps után hosszú csend következik, döbbent csend. 100ezer forint itt nagyon nagy pénz. Majdnem vagyon. Vannak, akik egész évben látnak ennyit, ha látnak. Elképzelem, hányan, de hányan tapsolnak el, akár naponta ennyit, lóversenyen, kaszinóban, egyebütt, anélkül, hogy pénztárcájuk megérezné. Csenyétén ez – rövidtávon - maga a túlélés. Eszükbe jut-e néha: amit elszórakoznak egy nap, abból családok százai asztalára kerülhetne étel? Félek, nem. Majd ha végső kétségbeesésükben az ő, riasztóval, és őrző védő emberekkel óvott otthonuk ajtaján kopogtatnak azok, kiknek már semmi vesztenivalójuk nincs, akkor talán. De törvényszerűen be kell ennek következnie? Nem kellene megvárni, én szóltam. Mi szóltunk!

Most még béke van itt, nem is lehet más, hiszen egy Földre szállott angyal, Ivi Angel és tüneményes kislánya következik. Ivi, Felvidék lánya egy szlovák dallal kezd, eredeti nyelven, mintegy azonmód bizonyítva az egymás mellett élő népek, kultúrájának el és befogadásának egyszerűségét. Árad belőle a természetes szeretet, a béke, a nemes egyszerűség, fantasztikus látni-hallani. Az utolsó számnál megtelik az alkalmi színpad, összekapaszkodnak a fellépők, a felhívott gyerekek, és együtt énekeljük a Gábrielt, a Békedalt.

Béla még elbúcsúzik a közönségtől, bemutatja a Brazíliából érkezett egyik támogatót, de előtte ráadás. Elvisék tényleg mindent „elvisznek”, már ami a sikert illeti, a „Nézését és járását”, meg az „Aranyesőt” akkora ováció kíséri, melyet egy rockzenekar is megirigyelhetne. Hiába, Csenyétén erre indulnak be a népek, ez az ő zenéjük, ez áll legközelebb a lelkükhöz, szívükhöz, temperamentumukhoz, érthető. A ráadásnak is van ráadása, egy tehetséges környékbeli kislány ad elő három számot, szimpatikusan, az amatőrök lelkesedésével, úgy hiszem, hallunk még róla.

Vége. A közönség hazaindul, egy utolsó kézfogás, ölelés a szervezőkkel, a fellépők is elfoglalják helyüket, az autókban, egy búcsúintegetés, és elindul a kis konvoj. Mi elmegyünk, ők maradnak. Megmaradnak? Megismétlem: MEGMARADNAK??? Visszafelé felfelé visz az út, ami meredek, kanyargós, veszélyes. Nehéz innen feljutni annak, aki gyalog közlekedik. Miskolc 57 kilométerre van Csenyététől, ezt mutatja a térkép - és 57 évvel leszakadva, ezt mutatja a valóság! Európa messze van, a nyomor közel, hát el lehet gondolkodni ezen.

P.s. SEGÍTENI is lehet!