„Huszadik születésnapomra én a rákot kaptam ajándékba a sorstól…”

Miskolc - Gréta 19 éves volt. Fiatal és erős. Előtte állt az érettségi, az egész élet – és közelgett a 20. születésnapja. Interjú: Zavodni Grétával, A szívem ezerkétszázat ver egy perc alatt című könyv írójával.

Más ékszert, szép ruhát, utazást, autót, netán lakást kap ajándékba. Gréta rákot kapott. Ő mondja így, amikor beszélgetünk. Bár a rák egy igen agresszív fajtája támadta meg a szervezetét, ő egyetlen pillanatig sem adta fel a küzdelmet, hitte, hogy meg fog gyógyulni. Nem volt könnyű, fájdalommentes pedig végképp nem, de kitartott a hite. Olvasom a gondolatait, az érzéseit, amikor sír a fájdalomtól, vele sírok, és nem értem, honnan volt ereje elviselni az iszonyatos kínokat. Gréta blogot írt a betegsége alatt, amikor állapota engedte, lejegyezte, mi történt vele. Olyan információkat osztott meg a rettegett betegségről, amelyekről máshol nem olvashatunk. Nem véletlen, hogy sokan biztatták, írjon belőle könyvet. Ennek kapcsán beszélgettünk.

Utólag azt gondolom, óriási a fájdalomtűrő képességem.” Zavodni Gréta

Hogy kezdődött?

Zavodni Gréta: Rosszul lettem a buszon. De ez nálam nem volt újdonság, mert könnyen ájulós vagyok: nagy tömegben, nagy melegben 100 százalék, hogy elájulok. Ennek ellenére édesanyám, aki egészségügyi dolgozó, mondta, hogy a biztonság kedvéért nézzünk egy vérképet. Semmi nem látszott belőle. Egy hét múlva jött elő egy csomó a nyakamon. Március 15-e volt.

Ha akkor nem lettél volna rosszul, lehet, hogy sokkal később derül ki a betegség?

Zavodni Gréta: Nem, mert az annyira természetes volt, hogy szinte el is felejtettük. A csomó miatt mentünk az orvoshoz, amiről azt gondolta anya, hogy struma, mert elöl dagadt meg a nyakam. Elmentünk ultrahangot csináltatni, ott nem láttak semmit, azt mondták, szerintük is struma lehet, de konzultáljunk másik orvossal. Átmentünk az endokrinológiára, majd egy izotópos vizsgálatra, ahol valószínűleg már tudták, hogy miről van szó, mert sajnálkoztak, de nem mondták meg, csak elküldtek egy CT-vizsgálatra. Itt derült ki.

Mikor kezdtétek sejteni, hogy nagy baj lehet?

Zavodni Gréta: Én végig azt gondoltam, hogy struma, és jobban izgatott, hogy érettségi előtt álltam, és ha meg kell műteni, hogy fogom megcsinálni az emelt szintű tesi érettségit, ugyanis személyi edzőnek készültem. Felhívtuk az oktatási hivatalt, ahol azt mondták, ez esetben két tételt húzok majd, és nem kell a gyakorlati részt teljesíteni. De anya szerintem már az izotópos vizsgálat után tudta, csak nem akarta elmondani, amíg nem volt meg a diagnózis.

Mikor volt az „ítélet napja”?

Zavodni Gréta: Március 24-én mondták meg, hogy T-sejtes non-Hodgkin limfómám van.

Arculcsapásként ért?

Zavodni Gréta: Az elejétől azt gondoltam, hogy le kell győzni, túl kell rajta lépni. Nem lehet, hogy sajnáltassam magam, hogy miért pont én? Menni kell, csinálni a kezeléseket. Mivel azt mondták, nem kell hosszú kórházi tartózkodásra gondolni, bementem az iskolába, s elmondtam, mi a helyzet, hogy nem biztos, hogy be tudok járni, de mindenképpen akarok érettségizni, tehát itt leszek. Aztán amikor mondták, hogy be kell feküdni a kórházba, és tegyek le arról, hogy érettségizem, akkor picit összetörtem.

Mondtad, hogy utánanéztél a betegségnek. Mit olvastál róla?

Zavodni Gréta: Nagyon ritka, és mivel rendkívül agresszív, gyorsan halad előre, agresszív kezeléssel jól lehet gyógyítani, de nem tudtam, hogy mi vár rám. A filmekben láttam, hogy ki fog hullani a hajam és hányni fogok. De az nem derül ki azokból, mi az a kemoterápia. Kérdeztem a kórházban, mi fog történni, hogy kapom meg, de még ekkor sem állt össze bennem, hogy ez gyógyszerek kombinációja. Amikor legelőször bementem egy csütörtöki napon, hogy elkezdjük a kezelést, akkor szembesültem mindennel. Hoztak egy infúziós állványt, és kérdeztem: ez a kemoterápia, hogy kapok egy infúziót? Azt gondoltam, akkor ez nem is olyan drasztikus. Már az első alkalomra vittem magammal kis papírokat, és mindent elneveztem, például hogy én most nem kemót kapok, hanem egészséget.

Ez honnan jött?

Zavodni Gréta: Felkeltem egyik reggel, és azt mondtam, hogy nekem ez kell. Egyetlen tudatos dolog volt, hogy én prána nadizok, és a mesterem azt mondta, hogy úgy fogjam fel a kezeléseket, mintha elvonulnék Tibetbe egy hosszú meditációra. Ehhez raktam hozzá a kis cetlijeimet.

Sugárkezelést is kaptál?

Zavodni Gréta: Igen. Az alatt a két hét alatt, amíg kiderült a betegségem, akkorára dagadt a nyakam, hogy eltolódott a nyelőcsövem, zsibbadt a fejem, ha felemeltem a kezem, rosszul voltam. Ezért elküldtek sürgősséggel sugárra. Erről egyébként egy bizottság dönt, így a kezelőorvosom konzultált egy orvossal, aki mondta, hogy jövő héten beadja a bizottsághoz a papíromat, és eldöntik, mikor kapjam a sugarakat. Erre mondta neki az orvosom: én láttam, hogy néz ki ez a kislány, és a jövő hét már késő lesz. Épp nyelviskolában voltam, amikor felhívott anya, hogy azonnal menjek, mert kapom a sugarat. Akkor borultam ki először, miért kell otthagyjam az órát, nem kezdhetünk később? Igazából még nem fogtam fel, mennyire súlyos a helyzet, és húzni akartam az időt, mert nekem még dolgaim voltak, sok mindent nem rendeztem el.

Mi a különbség a sugárkezelés és a kemoterápia között, pontosabban mi volt a szerepe a gyógyulásban az egyiknek és a másiknak?

Zavodni Gréta: A sugár hatékonyabb, viszont az célzott terápia, nem hat ki az egész testre. Nekem a vesémben is volt áttét, azért kellett a kemoterápia, hogy az összes sejtemet elérjék. Később kaptam még koponyasugarat is, de azt már a kiújulást megelőzendően.

A sugárkezelésnek is vannak olyan következményei, mint a kemoterápiának?

Zavodni Gréta: A koponyasugárnál az első kérdésem az volt, hogy kihullik-e a hajam? Mert amikor odakerültem, akkor már volt hajam. Persze tudtam, ha újra elmegyek kemoterápiára, ki fog hullani, de érdekelt, hogy a sugár alatt mire számíthatok. A doktornő állította, hogy ettől nem fog, ezzel szemben elmondhatatlanul undorító módon hullott ki. A sugárkezelés bőrégéssel is jár – amikor a nyaki sugarat kaptam, a nyakam, sőt a nyelőcsövem is megégett –, emellett hegesedést okoz belül. Ezért is volt rendkívül fájdalmas a centrálvéna szúrása (aminek a könyvben sok bejegyzést szenteltem), mert a hegesedés miatt nem ott voltak az ereim, ahol lenniük kellett volna. Így gyakorlatilag vakon szurkáltak addig, amíg bele nem találtak egy vénába.

Mi volt a legrosszabb?

Zavodni Gréta: A fizikai és lelki fájdalom is. Az előbbiből olyan sok volt, hogy nem is tudom, melyiket emeljem ki. Talán a legelsőt, amikor nagyon erős csontfájdalmam volt a kezelés következményeként. Elviselhetetlen volt. Amikor nem tudsz lábra állni, mert annyira sajognak a csontjaid. Csak ülsz az ágyban, és sírsz, meg azért könyörögsz, hogy adjanak gyógyszert. Érzelmileg meg azért, mert sok időt kellett a kórházban töltenem, és nem lehettem fiatal. Anyáék kísértek, ők vittek mindenhová, teljesen rájuk voltam utalva. Persze sok programot szerveztünk, amikor az állapotom engedte, és énnek nagyon örültem, de ezeket a barátaimmal kellett volna átélnem.

Mikor kezdted bizonyosan azt érezni, hogy felgyógyulsz?

Zavodni Gréta: Az első kontrollvizsgálatnál, ami félév elteltével történt. Ez egy CT-vizsgálat volt, ahol azt várták, hogy elkezd kisebbedni a daganat, de nem csökkent, hanem teljesen eltűnt, a vesémből is eltűntek az áttétek. Én akkor mondtam, hogy minden rendben lesz.

Azt mondják, a rákos betegeknél nehéz kimondani, hogy végleg meggyógyult, hiszen bármikor kiújulhat a daganat.

Zavodni Gréta: Az új protokoll szerint 10 évnek kell eltelnie, most azt mondják, remisszióban vagyok. Bár zavar egy picit, hogy nem mondják ki, de én tudom, hogy gyógyult vagyok, és nem fog kiújulni.

Abban, hogy meggyógyultál, mekkora szerepe volt a pozitív hozzáállásodnak?

Zavodni Gréta: Azt gondolom, hogy 50 százalék az orvos, és 50 százalék a páciens. Ennyit kell hozzátenni ahhoz, hogy sikerüljön. Sokan vannak, akik ugyan mondogatják, hogy ők meg fognak gyógyulni, de látni, érezni rajtuk, hogy meggyőződés nélkül mondják, magukat is csak biztatják. Bármennyire is kegyetlenül hangzik, ők nem élik túl, és egy idő után lehet látni, hogy ki fog meggyógyulni, és ki nem bírja majd a küzdelmet.

Honnan jött az írás? Előtte is blogoltál?

Zavodni Gréta: Nem. Két hónappal korábban kommentelni akartam valakinek a blogját, és ahhoz regisztrálni kellett. S ha már regisztráltam, indítottam egy blogot. Amikor beteg lettem, eszembe jutott, s elkezdtem írni.

Mi volt a célod? Kiírni magadból a betegséget?

Zavodni Gréta: Azt akartam, hogy ha felhívnak az ismerőseim, akkor ne a betegségemről beszéljünk. Úgy voltam vele, hogy olvassák el a blogomat, abban minden benne van, utána hívjanak fel, és beszéljünk minden másról.

Azóta írsz blogot?

Zavodni Gréta: Amikor elkezdtem, húztam egy vonalat, a magánéletemet kihagytam belőle. A kontrollról írtam, vagy ha a könyvvel kapcsolatosan van információ, azt is megírom, de hogy mi van velem, mit csinálok, arról nem írok. S hogy meddig fogom írni? Majd az idő eldönti.

Iszonyatos fájdalmakon és megpróbáltatásokon mentél keresztül. Honnan volt hozzá erőd?

Zavodni Gréta: Nem tudom. Így születtem. Próbáltam elaludni. Nyilván nem volt könnyű, amikor rohadtul fájt, de igyekeztem, s arra gondoltam, ha alszom, nem fog fájni. Persze, nem mindig sikerült. Utólag azt gondolom, hogy óriási a fájdalomtűrő képességem.

Hányszor sírtál a betegség alatt?

Zavodni Gréta: Nagyon sokszor. Részben a fájdalomtól, részben mert kiborultam, hogy én ezt nem bírom tovább. Egyszer azt mondtam, hogy fogom a cuccot, és nem jövök vissza többet. Aztán azt mondtam, hogy jól van, egyszer végigcsinálom, mert azt mondják, hogy aki nem csinálja végig a teljes protokollt, annak kisebb az esélye a teljes gyógyulásra. Éppen ezért azt mondtam, soha többet.

Most is így érzed?

Zavodni Gréta: Igen. Ha lelkileg nem vagy elég erős ehhez, nem tudod végigcsinálni. Márpedig amikor már tudod, hogy mi vár rád, nem vagy elég erős, így nem kezdeném újra. Ezen anya teljesen ki van bukva – bár biztosan tudom, hogy nem fog kiújulni, de muszáj erről beszélni. Ez olyan, mint amikor a kezelést kaptam, vágytam arra, hogy elmondjam, milyen temetést akarok. Mert hiába voltam biztos abban, hogy meggyógyulok, ha jön például egy allergiás reakció, és meghalok, fontos volt, hogy tudják, milyen temetést szeretnék. Azt mondtam, hamvasztást akarok, utána menjenek el valahová és szórják szét a hamvaimat. És ha emlékezni akarnak rám, akkor menjenek túrázni, kirándulni oda, ahol szétszórták a hamvaimat, és töltsenek el ott egy délutánt.

Kell még valamilyen gyógyszert szedned?

Zavodni Gréta: Tavaly augusztus 18-a óta nem.

Hogy alakult azóta az életed? Mikor érezted azt, hogy már vagy olyan állapotban, hogy normális életet tudj élni?

Zavodni Gréta: Még most sem vagyok olyan állapotban. Gyakran elfáradok, és azt érzem, hogy nem vagyok teljes ember.

Mi van az eredeti tervekkel, azzal, hogy személyi edző leszel?

Zavodni Gréta: Azt már nem tudom megvalósítani. Nem vagyok olyan fizikai állapotban, hogy egy nap alatt megcsináljam a felvételi követelményeket. És egy picit el is ment a kedvem tőle. Úgy vagyok vele, hogy ez a betegség talán azért jött, mert nekem más sors volt megírva, minthogy személyi edző legyek.

Megszépíti az idő az emlékeket?

Zavodni Gréta: Nem, inkább sokat felejtek, utólag olvasva sok olyan van, amire már nem is emlékeztem. De sok visszajelzést kapok olyanoktól, akik most betegek, és azt írják, sok erőt merítenek a könyvből, hogy látják, van remény a gyógyulásra.

- Uri Mariann -

Névjegy: Zavodni Gréta