Munka…

Ózdon a regisztrált állástalanok száma meghaladja a háromezret. Ha hozzávesszük a környező településeket is, akkor az ötezret is eléri azoknak a száma, akik segélyből élnek nap mint nap. Beszédes a statisztika, ezen a környéken még mindig nagy a baj. Hiába a közmunkaprogram, ami javíthatja a mutatókat, hiába a törekvés az értékteremtésre, a munkanélküliek aránya számottevően nem változott az elmúlt években. Marosréti Ervin írása.

Hova menjek, nincs itt munka? – hallani gyakran a kérdést, elsősorban az alacsony iskolai végzettségűek körében. Pedig van, és nemcsak a közfoglalkoztatásban, hanem a gazdasági szférában is el lehet helyezkedni. Az ózdi multicégek ugyanis folyamatosan létszámgonddal küzdenek, hiába hirdetik vég nélkül az álláslehetőséget, egyszerűen nem tudják feltölteni az üres helyeket.

Az egyik kereskedelmi csatorna riportja hasonlította össze az ózdi és a soproni helyzetet. Túl sok újat nem mondtak, mindenki tudja, hogy ami nálunk nagyon keveset ér, az nyugaton nagyon sokat. Beszélhetünk az ingatlanárakról vagy a humánerőforrásról is. Amíg ez a helyzet nem változik, addig nemcsak a migránsok vándorlásáról, hanem a borsodiak költözéséről is beszélhetünk. Évtizedes eredményeket hátrahagyva menekülnek az emberek a jobb boldogulás reményében. Meg lehet őket érteni, hiszen egy dologgal van tele a padlás. Az ígéretekkel.

Maradnak a gyökeret vert helyi vállalkozók, a közigazgatásban dolgozók, az általános iskolás gyerekek és a nyugdíjasok. No és az alacsony iskolai végzettségűek. Méghozzá segélyen. Pedig nekik is lenne lehetőség, a multiknál vannak üres álláshelyek. Csak akarni kellene.

- Marosréti Ervin -