2016.02.28. 08:49

„Nem egyszerű itt az élet, de azért megpróbálunk talpon maradni”

Címkék#dr Tóth István #Szalaszend #interjú #roma #Abaúj #munkahely #közfoglalkoztatás #ipar

Szalaszend - Szalaszend jövője attól függ, hogy hogyan alakul Abaúj jövője, mondja a település polgármestere.

Szalaszend is a megyénkbeli kistelepülések problémájával küzd: a tanult fiatalok elköltöznek, mert helyben kevés a munkahely. marad a közfoglalkoztatás, de nem mindenki becsüli meg még ezt a lehetőséget sem.

Ritkán hallunk Szalaszendről, hiszen nincs vára, nincs strandja, nincs különösebb nevezetessége. Mit kell tudni a településről?

Dr. Tóth István: Szalaszendnek sok mindene nincs, de sok mindene van. Gyönyörű helyen fekszik, az abaúji dombok között, közel 1200 ember él itt. Az emberek körülbelül 30 százaléka a roma kisebbséghez tartozik. A fiatalok sajnos elhagyják a települést, csak az idősek maradnak. Ipari létesítmény nem nagyon van, így a munkalehetőség is kevés. Működik itt egy fatelep, de az csak 25–30 embernek ad munkát. Ide a környékbeli településekről is járnak dolgozni. Lehetőség még a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás. Aki tud, itt dolgozik. A jól képzett munkaerő külföldre költözik, nem maradnak még a környéken sem. De egyébként ez tipikus történet, minden abaúji település ezzel a problémával küzd. Legnagyobb foglalkoztató az önkormányzat, közfoglalkoztatással próbálunk segíteni a munkanélküliségen. Nem egyszerű itt az élet, ez kétségtelen, de hát megpróbálunk talpon maradni. Megpróbálunk az embereknek segíteni. Vannak Szalaszendnek is olyan történelmi értékei, műemlékei, amiket szeretnénk szépen felújítani, rendbe tenni, de ezek nagyon súlyos pénzek. És nem vagyunk benne biztosak, hogy a jelenlegi pályázati rendszerben tudunk pénzt szerezni például a műemlékkastélyunk felújítására.

A közfoglalkoztatásban milyen lehetőségek vannak?

Dr. Tóth István: Többféle programot is indítottunk. Működik például saját szervezésű időslátogató rendszerünk, ezt közfoglalkoztatásból oldjuk meg. Jelen pillanatban 5 fővel. Ők az egyedülálló, idős embereket látogatják napi rendszerességgel. Széles körű a tevékenységük, beszélgetnek az idős emberekkel, újságot olvasnak nekik, segítenek a kisebb takarításban, bevásárlásban. Jólesik az időseknek ez a figyelem, szeretik. Ezzel együtt a gondozók figyelnek arra is, hogy kinek milyen az egészségi állapota, ha nagyon beteg, vagy ha komolyabb beavatkozásra van szükségük, akkor azt jelzik. De más tevékenységekkel is próbálunk segíteni. Szintén a közfoglalkoztatás keretében fát pakolunk, fűrészelünk, füvet vágunk azoknak, akik ezt már nem tudják elvégezni. Persze nem mindenki jelzi, hogy segítségre szorul. Itt még megvan az a régi, vidéki mentalitás, hogy „nem szólok, mert akkor mit fognak mondani, hogy nekem erre van szükségem”.

Hogyan fejlődött a település, amióta átvette a vezetését?

Dr. Tóth István: Onnan kezdeném, hogy 2013 szeptemberében lettem Szalaszend polgármestere, akkor nyertem egy időközi választást, mert az elődömet felmentették. Azóta vagyok a település vezetője, leszámítva egy három hónapos megszakítást.

Mi volt az oka a három hónapos megszakításnak?

Dr. Tóth István: 2015. július 1-jével lemondtam a tisztségemről. Ennek több oka is volt, leginkább személyes jellegű. De aztán egy erős lakossági felkérésre és nyomásra újraindultam. Így 2015 októberében a kiírt időközi választáson újraválasztottak, bár az ellenfeleim mindent megtettek azért, hogy ez ne sikerüljön. De mégis sikerült, a józanul gondolkodó, fejlődést támogató választópolgárok azt akarták, hogy Szalaszend tovább fejlődjön. Meg kell jegyezni ugyanis, hogy 2013 szeptemberében egy eléggé nagy hiánnyal küzdő, rossz állapotban lévő települést vettem át.

Hála Istennek az emberek egyre inkább felveszik a ritmust.

Dr. Tóth István

A hiány a költségvetésben mutatkozott?

Dr. Tóth István: Részben igen, olyan 40 millió forint körüli volt a mínusz, amit aztán jegyzői, aljegyzői közbenjárással, segítséggel és konszolidációs pályázattal 2013 december végéig sikerült lenulláznunk. Ez komoly eredmény. De ami szintén szembetűnő volt, hogy 2013 szeptemberéig nagyon gyér közfoglalkoztatási programok működtek Szalaszenden, mindössze 20–30 fővel, és szinte semmilyen gépesítettsége nem volt abban az időben a falunak. Volt egy fűnyíró kistraktor, két láncfűrész, egy 20 fős busz használatra, valamint 5 darab talicska. Pedig 2011-től már nagyon erősen működtek a közfoglalkoztatási programok, és háborogtak is az emberek, hogy Szalaszend miért nem csinálja. Hiszen a környező településeken, ahol ezt időben elkezdték, látványos eredmények születtek. Aztán 2013-ban elkezdtük tervezni a következő évet, hosszabb távon Szalaszend jövőjét. Létszámban nagyon gyorsan elértük a 130–150 főt, és így már családonként 2–3 ember dolgozhatott a közfoglalkoztatásban. Ez egyfajta életminőség-javulást is hozott, viszonylag rövid időn belül. De ami még szebb volt, hogy elkezdtünk továbbtervezni és gépeket vásárolni. Azóta lett traktorunk pótkocsival, ekénk, vetőgépünk, tárcsánk, kisteherautónk, úthengerünk és mindenféle lakatosipari és asztalosipari kisgépünk, amelyek elősegítik, hogy az önkormányzatnak bármelyik intézményében bármilyen probléma felmerül, saját erőből, saját gépekkel meg tudjuk oldani. Aztán műveletlenek voltak az önkormányzat földjei, pedig van több mint 10 hektár szántóterület, és közel 10 hektár pihentetett föld, amit legelőként, erdőként tartunk nyilván, ez 1/1-es önkormányzati tulajdon. De elkezdődött a munka, és lett sertésólunk, tyúktelepünk, egy 240 négyzetméteres fóliasátrunk, ami már fűthető, tehát primőröket tudunk termeszteni benne. Létrehoztunk egy tésztaüzemet is, melyet egy önkormányzati lakásból alakítottunk ki az élelmiszerlánc-felügyelet útmutatásai alapján. Az üzemet közfoglalkoztatásban dolgozó szakembereink építették, HCCP-minősítéssel rendelkezik. Ha tehát egy település komolyan veszi a közfoglalkoztatást, kiváló eredményeket lehet elérni. Csakhogy a közfoglalkoztatási program polgármesterfüggő. Ha akarja a polgármester, akkor van, ha nem akarja, akkor nincs. Nagyon sokan abban a téves elképzelésben élnek, hogy a közfoglalkoztatási programok járnak. De ez nem teljesen így van, mert azt kérni kell, arra pályázni kell, mindent az utolsó fillérig ki kell dolgozni. Szalaszenden igyekszünk értelmes, a fejlődést szolgáló programokat kitalálni, megpályázni, és ezáltal az embereknek értelmes munkát, elfoglaltságot biztosítani, növelve az önbecsülésüket is.

Okoz-e nehézséget, hogy olyan emberek is közfoglalkoztatottak lesznek, akik még életükben soha nem dolgoztak?

Dr. Tóth István: Igen, okoz, nem mindig zökkenőmentes velük az együttműködés. Mi jelen pillanatban is tartjuk a 130 fős közfoglalkoztatotti létszámot. Hála Istennek az emberek egyre inkább felveszik a ritmust. Persze nem mindenki. Több polgármester-kollégával beszélgettem, és az a tapasztalat, hogy ez minden településen hasonlóan alakul. Szalaszenden körülbelül 70 ember szorgalmasan dolgozik, akár még a munkaerőpiacon is megállnák a helyüket. De van egy másik csoport, akik bizony nem úgy állnak a munkához, ahogy kellene. Csak azt várják, hogy a nap elteljen, nem járnak rendszeresen dolgozni, jellemzően azt keresik, hogy lehet kibújni a munkavégzés alól. Ki kell mondani, hogy őket bizony nagyon nehéz lesz a munka világába vezetni. És ez baj, mert a közfoglalkoztatási programokat egyébként nagyon jó ötletnek tartom. A kormányzat ad is hozzá pénzt és paripát, csak „fegyvert” nem. Ebben az értelemben a „fegyvert” mint számonkérési, fegyelmezési eszközt értem. Mert az embereket valamiképpen rá kellene bírni arra, hogy ha már helyben kapnak munkát, akkor tisztességesen dolgozzák le a napi 8 órát. Az előbbiekhez azért hozzátenném, hogy „akinek nem inge, ne vegye magára, de akinek inge, öltözködjön fel végre”. Mert én magam is azon az állásponton vagyok, hogy ha már egyszer az önkormányzat közfoglalkoztatási programokat működtet, akkor annak a munkának legyen látszatja.

Nem lehet szerződést bontani azokkal, akik nem dolgoznak tisztességesen?

Dr. Tóth István: Persze, lehet, de itt hiányzik a „fegyver”. A fegyelmezési és számonkérési lehetőség ugyanis csekély. Általában, ha keményebben számon kérek, akkor a dolgozni nem akarók kérvényt írnak és leszámolnak. Közös megegyezéssel szeretnének leszámolni, mert az azt jelenti, hogy tovább kapják a foglalkoztatást helyettesítő támogatást (szociális segélyt – a szerk.). Csak mi beleírjuk a határozatba, hogy dolgozói felmondással ment el. Van még egy lehetőség a polgármester mint munkáltató kezében, hogy ha igazolatlanul hiányzik valaki, akkor szankciósan szerződést lehet vele bontani, tehát el lehet küldeni. Szalaszenden általában két igazolatlan nap után bontunk szerződést, de ez sem érdekli az embereket. Pedig ezzel kizárják magukat mindenféle ellátásból egy évre. És vannak, akik ezt sem bánják. Lehet, hogy megköveznek érte, de sajnos ez a fiatal korosztályra jellemző. Néhányuk elmegy ide-oda dolgozni, de aki itt nem állja meg a helyét, az máshol sem fogja. Egyébként ez is általános probléma. A közfoglalkoztatás az önkormányzat önként vállalt feladata, de úgy tapasztalom, hogy egyben önként vállalt idegfeszültség is. Az azonban biztos, hogy amelyik polgármester szereti a települését, az működteti a közfoglalkoztatást, már csak az egyes ember és a családok érdekében is. Ugyanis ha a gyerekek azt látják otthon, hogy a szülők reggel felkelnek, munkába mennek, dolgoznak, akkor hosszú távon egyfajta szemléletváltozás következhet be.

Hogy látja Szalaszend jövőjét?

Dr. Tóth István: Hát nem egyszerű egy abaúji kistelepülés jövőjét megjósolni. Én úgy gondolom, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy talpon tudjunk maradni és fejlődni tudjunk. Hála az égnek, többségében jó emberek lakják a települést. Megvan a készség és az akarat a minőségibb életre, a fejlődésre és az összefogásra. Ha pedig ez megvan, akkor már nagy baj nincs. Csak tudni kell összefogni és irányítani. De hogy magával a térséggel mi lesz, én azt nem tudom megjósolni, hiszen Szalaszend jövője is attól függ, hogy mi lesz Abaújjal. Az M30-as valamilyen szinten érinteni fogja Szalaszendet, de nem lesz lehajtója. Ha viszont lenne, talán még valamilyen ipari üzemet is ide lehetne csábítani. De csak egyszerűbbeket, mert a jól képzett, tanult munkaerő elköltözött. Szalaszendről is sokan mentek dolgozni Németországba, Hollandiába, Franciaországba. Ők azok, akik tanultak, jó szakmunkások és haladni akarnak.

Miért vállalta a polgármesterséget? Mint kiderült, nem tartozik a legkönnyebb feladatok közé.

Dr. Tóth István: Hát igen, ez nem egy könnyű feladat, inkább már hivatásnak tekintem. Én szalaszendi születésű vagyok, itt nevelkedtem körülbelül 20 éves koromig. Aztán az élet elvitt különböző irányokba. Katonaság, 15 évnyi belügyi szolgálat, majd vállalkozásokat vezettem különböző szinteken Borsodban és máshol is. Aztán egyszer csak egy falumbeli azt mondja nekem: rossz a helyzet Szalaszenden. Visszafejlődik a falu, mi lenne, ha te lennél Szalaszend polgármestere. Mondtam neki, ne viccelj már, soha nem volt ilyen ambícióm. Ez 2010-ben volt. Aztán csak beleegyeztem, de olyan 80 szavazatnyi különbséggel az elődöm nyerte a választást. És akkor úgy gondoltam, hogy megpróbáltam, elindultam, de itt be is fejeztem. Nem ismernek, hiszen hosszabb időre elkerültem a szülőfalumból, teljesen érthető. Aztán 2013-ban jött az időközi választás. Megint megkerestek az ismerőseim, hogy változást akar a falu. Nem akartam indulni, de valahogy mégis rábeszéltek, és akkor a választást már megnyertem. Tulajdonképpen az emberek tudtak valamit, amit akkor én még nem. Azt, hogy a polgármesternek azért illik néhány dologhoz értenie. Ma már nem az a feladata a településvezetőnek, mint 20–30 évvel ezelőtt, hogy elég, ha a legnépszerűbb a faluban, és akkor jó polgármester. Ma már értenie kell a vezetéshez, a gazdasági kérdésekhez, jogszabályokhoz és még nagyon sok mindenhez. Nyugodtan és megfontoltan kell az emberek és a település megoldandó problémáihoz viszonyulnia. Ma egy településvezetőnek mint közszereplőnek jóval az átlag fölötti tűrésküszöbbel kell rendelkeznie. Azt szokták mondani, hogy egy települést mindig a település vezetője után ítélnek meg. Azért ebben van valami. Mert egy település fejlődési irányát, a benne élő emberek boldogulását, biztonságérzetét befolyásoló tényezőket, közérzetét és anyagi lehetőségeiket érintő és befolyásoló fajsúlyos – sokszor népszerűtlen – döntéseket csak a választott polgármester hoz meg közösen a képviselő-testülettel.