„A színészi pálya szépsége épp a nehézsége. Örök szerelem egyébként”

Miskolc - A Liliom Marikájaként élvezi Molnár Ferenc minden szavát, minden mondatát.

Valószínűleg kevesen tudják, hogy Simonfi Adrienn, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze miskolci születésű, itt tanult és itt lett belőle színésznő. Egy előadás születését szoborhoz hasonlítja, amit az író, a rendező és színész keze alakít a végső formájára.

Úgy tudom, a miskolci Gábor Áron Szakközépiskolába és Művészeti Középiskolába járt. Mit tanult ott?

Simonfi Adrienn: Művészeti tagozatra jártam, alkalmazott grafikusnak tanultam. Ugyanis jól ment a rajzolás már általános iskolában is, de végül nem maradtam a szakközépiskolában ötödik évre szakmai vizsgát tenni.

Így aztán nem a grafika lett az élete, hanem a színművészet.

Simonfi Adrienn: Az egész úgy történt, hogy én már gyerekkoromban is szerettem úgymond „mórikálni” magamat, beöltözni ennek-annak, de akkor még úgy gondoltam, hogy divattervező leszek. Később az állatorvosi pálya is érdekelt, de aztán mégis a divattervezésnél maradtam. Nyolcadikos lehettem, amikor tagja lettem a Pécsi Sándor Guruló Színháznak, ami akkor még működött Miskolcon, Szép Laci bácsi vezetésével. Ott aztán megfertőződtem a színészettel, és végül ezt választottam.

Ha visszagondol arra a nagyon fiatal korára, amikor elhatározta, hogy színművész lesz, hogy látja, ugyanazt kapta, amit akkor várt ettől a pályától?

Ha az ember jól érzi magát, akkor egyáltalán nem fárasztó, hogy két órán keresztül egyhuzamban játszani kell. Simonfi Adrienn

Simonfi Adrienn: Amikor a színészet mellett döntöttem, még szinte gyerek voltam. Akkor én nagyon imádtam az ’50-es évek musicalfilmjeit, Gene Kelly volt a nagy szerelmem. Akkor azt mondtam, hogy én így akarok és így fogok énekelni, táncolni. Persze akkor az erős túlzás volt. Most tulajdonképpen összetehetem a két kezem, hogy a színház állandó tagja vagyok és dolgozhatok. Nagyon sok embert ismerek, akik nem tudnak érvényesülni ezen a pályán. Tehát végül is nem az a gyerekkori álom teljesült, hogy egész nap énekelek, táncolok és jól érzem magam, de igazából nem is csak az volt a célom. Prózai darabokban is szívesen játszom. Itt több műfajban dolgozunk, és ez jó.

Lassan a végéhez közeledik ez az évad. Ha visszatekint szeptemberig, melyek voltak a legjobb szerepei?

Simonfi Adrienn: Sok jó szerepem volt az évadban. Kezdtük a Lúdas Matyival, aminek az előbemutatóját már az előző évad végén megtartottuk. Ebben én vagyok a díszletliba, a főszereplő Galiba felesége. Nagyon szeretem ezt az elő­adást, mert alapvetően kedvelem a gyerekdarabokat. Azt is imádom benne, hogy az elejétől a végéig a színpadon vagyok. Ha az ember jól érzi magát, akkor egyáltalán nem fárasztó, hogy két órán keresztül egyhuzamban játszani kell. Utána következett a Primadonnák operettgála, amiből ugyan nem játszottunk sokat, de ott aztán kiélhettem magam a tánc és az ének terén. A tánc közel áll hozzám, mert gyerekkoromban balettoztam és jazzbalettoztam is, úgyhogy nagyon szeretek mozogni. Azután következett a Zorba, a görög, abban egy táncosnőt alakítok. Igaz csak egy jelenet erejéig. Aztán következett Molnár Ferenc: Liliom című színműve. Ezt pedig úgy, ahogy van, imádom. Nagyon örülök, hogy megkaptam Marika szerepét, mert közel áll hozzám a karaktere.

Miért szerethető ez a darab?

Simonfi Adrienn: Alapvetően nagyon kedvelem Molnár Ferenc drámáinak a nyelvezetét. Volt egy próbálkozásunk, hogy Marika legyen népies, tájszólásos kislány, de végül is úgy láttuk, hogy ez teljesen felesleges. Mert a szerző olyan ízesen írta meg a szöveget, amivel tökéletesen jellemzi a lányt, és a szavait egyszerűen jó mondani. Molnár Ferencnél minden mondat a helyén van, nem kell kitalálni hozzá semmi mást. Az ember egyszerűen csak benne van a helyzetben, elmondja és az megél.

Az a pálya gyönyörűsége, hogy az ember sok karakterbe belebújhat. Simonfi Adrienn

Molnár Ferenc milyen szerepet szán a darabban Marikának?

Simonfi Adrienn: Marika teljes ellenpontja barátnőjének, a főszereplő Julikának. Marika egy kicsit oktondi, még csak most került fel Pestre, még nem tudja, mi a módi, Julika próbálja meg őt tanítgatni az elején. Az életük azonban másként alakul. Julikáé kisiklik, Marikáé pedig egyre jobban felfelé ível. Azonban a darab végén hiába lesz Marikából gazdag pesti nő, azért az látszik, hogy a házassága nem boldog. Miközben Julika nagy szegénységben él a gyermekével, de mégis „boldog”. Mert nem bánta meg, hogy Liliomot választotta, és mindannak ellenére, hogy nyomorogtak és a fiú verte is, még mindig szereti.

A színészi pályának mi a szépsége, mi a nehézsége, miért érdemes csinálni?

Simonfi Adrienn: Talán épp a nehézségei miatt. Ez is egy örök szerelem egyébként. Pedig az ember tele van frusztrációval, amik a próbákon és az előadásokon érik, de mégis van benne egy olyan perverzió, hogy csak ki akarok én oda menni és mutatni valamit! Ha nem is magamból, de én általam mutatni valamit az embereknek. Lehet, hogy közhelyes, és sokan mondják, de igaz, hogy az a pálya gyönyörűsége, hogy az ember sok karakterbe belebújhat, és sok különböző személyiséget formálhat meg.

A színházi szerepek egyébként adnak valamilyen útmutatást az élethez és fordítva?

Simonfi Adrienn: Az életből tudok meríteni egy-egy alakításhoz, de fordítva nem működik. Az viszont igen, hogy nyilván magunkból táplálkozunk, hiszen mi játsszuk a darabot. Az író is ki akar valamit fejezni az írásával, aztán jön a rendező, aki szintén ki akar valamit fejezni a rendezésével, aztán jön a színész, aki meg köti az ebet a karóhoz. És ezt szépen összegyúrjuk. Sok apja van egy gyereknek, de végül aztán jó szokott kisülni belőle. A végső szó főleg a rendezőé, de ő meg sokszor a színészből táplálkozik, úgyhogy ezt úgy kell elképzelni, ahogy a szobor készül. A jobb kéz is hozzátesz vagy elvesz valamit, meg a bal kéz is. Végül megszületik az alkotás.

Hegyi Erika

Névjegy: Simonfi Adrienn

Tanulmányok:

Munkahelyek:

Fontosabb szerepek: