2016.05.26. 11:45
Köszi
<strong><em>Eddigi életemben nem sokszor, de előfordult, hogy – nem a következőkben mind említett dolgokat, csak közülük valamelyiket – érmet, oklevelet, díjat, elismerést, kitüntetést kaptam, vehettem át valamilyen alkalomból. Magamról tudom, hogy ez jó dolog. Elismerése egy olyan munkának, teljesítménynek, sportban elért eredménynek, amiért én magam tettem a legtöbbet. Persze ezek kivételes, általában ünnepi alkalmak, a mindennapokban nem is gondolsz rá, mert megy minden a maga útján.</em> Pásztor Attila írása.</strong>
Eddigi életemben nem sokszor, de előfordult, hogy – nem a következőkben mind említett dolgokat, csak közülük valamelyiket – érmet, oklevelet, díjat, elismerést, kitüntetést kaptam, vehettem át valamilyen alkalomból. Magamról tudom, hogy ez jó dolog. Elismerése egy olyan munkának, teljesítménynek, sportban elért eredménynek, amiért én magam tettem a legtöbbet. Persze ezek kivételes, általában ünnepi alkalmak, a mindennapokban nem is gondolsz rá, mert megy minden a maga útján. Pásztor Attila írása.
Nem mintha nem hiányozna néha csak egy icipici ebben a számomra kissé túldigitalizált, pörgős világban. És nem kell óriási dologra gondolni, csak mint kiskoromban, amolyan motivációként. Anyám minden hétköznap hozott nekünk csokit – általában Sport vagy Vadász szeletet, netán Balatont – a boltból.
Megkérdezte, milyen jegyet hoztam, és mivel akkor még ment a dolog, a jóért megkaptam. Nem mintha amúgy nem… Aztán az élet rendjének megfelelően nőttem, majd munkába álltam, és csinálom otthon is a dolgaimat.
A csokit sokszor magamnak veszem, de megtanultam egy rövidített varázsszót, ami tudom, hogy nekem is elég sokszor: „Köszi”.
