Vendégkommentár: Tanulni, tanulni és tanulni!

Én a magam részéről rendkívül fontosnak tartom az érettségit. Mérföldkő a gyerekek életében, hiszen eldönthetik, hogy tovább tanulnak-e, vagy pedig elkezdik a nagybetűs életet. Szerzőnk Prof. Dr. Torma András, a Miskolci Egyetem rektora.

A gyerekek többsége nyilván szeretne tovább tanulni, ezért úgy dönt, hogy valamelyik felsőoktatási intézmény felé veszi az irányt. Ez ma már lehet akár külföldi egyetem is. Régen is úgy volt, és valószínűleg ma is úgy van, hogy nem az érettségi előtt kell hogy megszülessen ez a döntés, hanem már jóval előtte. Nyilván, aki a matematikát és fizikát szereti, az nem akar jogász lenni és fordítva: aki a magyart és a történelmet szereti, nem akar mérnöki tanulmányokat folytatni.

A tudást senki és semmi nem adhatja át jobban, mint az iskolarendszer. -Prof. Dr. Torma András

Az én életemben is mérföldkő volt az érettségi, mégpedig abban az értelemben, hogy én a továbbtanulás mellett döntöttem, még a gimnázium harmadik évében. Csak azt nem tudtam még, hogy mi akarok lenni. Végül kizárásos alapon kellett döntenem. Orvos nem akartam lenni, mert ha megláttam a vért, elájultam. Nem szerettem volna mérnök lenni, mert nem érdekelt különösebben a matematika és a fizika, de nem szerettem volna katona sem lenni, mert az egyenruha sem vonzott. Így aztán kizárásos alapon gondoltam, hogy jogász leszek, mivel rajongtam a történelemért és szerettem az irodalmat. A nyelvtant ugyan kevésbé kedveltem, ami meg is látszott mindig az év végi jegyemen, irodalomból és történelemből viszont mindig ötös voltam.

Ebből talán világosan látszik, hogy a matematikaérettségitől féltem a legjobban. Kérdés volt, hogy egyáltalán átmegyek-e. A középiskolában stabil kettes-hármas voltam matematikából, mert egyszerűen nem érdekelt, és nem is nagyon tanultam. A minimális tudnivalókat elsajátítottam, de a különböző törvények, törvényszerűségek, a Pitagorasz-tétel és hasonló társaik engem valahogy nem érdekeltek. Ezt már a gimnázium első évében megmondtam a tanárnőmnek, hogy ne haragudjon rám, de ez biztos, hogy nem lesz a kedvenc tantárgyam. Így is lett.

De az érettségin, nagy meglepetésemre, gyakorlatilag minden példát meg tudtam oldani. Amikor befejeztem, dicsőségben úszva kimentem, és közöltem a matematika-tanárnővel, hogy „na, tanárnő, ötös lesz az érettségi dolgozatom”. Azt mondta erre: „András, az ki van zárva”. „Ha hiszi, ha nem, én minden példát megoldottam”, válaszoltam büszkén. Ő pedig kérdi, hogy visszaellenőriztem-e a példákat. Mondom neki, nem, miért ellenőriztem volna vissza, minden példát megoldottam tökéletesen. „Pedig ellenőrizni kellett volna”, mondja a tanárnő. És amikor meglett a javítás eredménye, akkor kiderült, hogy kettes lett a dolgozatom, mert valami csoda folytán hiába oldottam meg minden feladatot, a kétismeretlenes egyenleten kívül szinte semmi nem volt jó. Igaz, abban az időben az értékelés nem jegyekkel történt, hanem csak azt írták az érettségi bizonyítványba, hogy megfelelt vagy nem felelt meg, úgyhogy a matematika kettesemnek igazából nincs nyoma. Arra azonban büszke voltam, hogy történelemből ötösre érettségiztem.

A mai fiataloknak pedig azt tudnám tanácsolni, hogy tanulni, tanulni és tanulni kell. A tudást senki és semmi nem adhatja át jobban, mint az iskolarendszer. A magyar iskolarendszer az én meglátásom szerint nagyon magas színvonalon oktatja a gyerekeket, ideértve a felsőoktatást is. Meggyőződésem, hogy a Magyarországon tanuló diákok sokkal többet tudnak, mint az amerikai vagy nyugat-európai társaik. Nem vitatom, hogy bizonyos szegmensekben ők jobbak, de általában a magyar diákok messze többet tudnak, mint a francia, a német vagy az angol diákok.

Szerzőnk a Miskolci Egyetem rektora