2016.06.04. 15:44
Becsület, kassza
<strong>Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, ahol becsületkassza működött. Minden ház előtt kis asztalkán kínálták portékáikat a helyiek. Volt ott tálnyi cseresznye, eper, méz, tojások, de még dió is akadt. Mindig az évszaknak megfelelő termék került a pultra, ami mögött nem állt senki. <em>Szántó Rita írása.</em></strong>
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu, ahol becsületkassza működött. Minden ház előtt kis asztalkán kínálták portékáikat a helyiek. Volt ott tálnyi cseresznye, eper, méz, tojások, de még dió is akadt. Mindig az évszaknak megfelelő termék került a pultra, ami mögött nem állt senki. Szántó Rita írása.
A gondos gazdák reggel kirakták az árut, felcímkézték árcédulával, majd egy perselyt raktak mellé, akinek pedig megtetszett valami, elvette, az árát meg bedobta a dobozba. Volt, ahol még persellyel sem bonyolították az árucserét, egyszerűen egy nagyobb kő alá kellett behelyezni a pénzt, azt is csak azért, a szél el ne vigye.
Mert ebben a faluban maximum csak a szél vitte el a pénzt. Senkinek nem jutott eszébe, hogy egy laza mozdulattal zsebre tegye az ezrest, vagy mondjuk feltörje a becsületkasszát. De valahogy az sem fordult meg az ember fejében, hogy a pár száz forintos gyümölcsöt fizetés nélkül elvegye. Már csak azért sem, mert jó érzéssel töltötte el az arra járót, hogy megbíznak benne.
Ugye, milyen meseszerű? Miközben ez a falu létezik, Magyarországon. Pontos helyet nem írok, nehogy valaki kedvet kapjon ott „pénzt keresni”.
Legyen elég annyi, egyszer volt, hol nem volt…
