„Nem is értem, mit jelent az a fogalom: nyolcvanévesnek lenni”

Budapest, Miskolc - Dr. Kabdebó Lóránt professzor emeritust az elmúlt nyolc évtizedről (is) kérdeztük. Interjú: Dr. Kabdebó Lóránt professzor emeritussal.

Boldog születésnapot kívántam neki, a nyolcvanadik alkalmából. Ha nem is pont a napján, de szívből. Beszélgettünk, mesélt arról, hogyan telnek most a napjai. És végül – hiába ő az ünnepelt – én kaptam ajándékot. „…a barátom vagy…” – zárta beszélgetésünket. Ilyenkor azt illik mondani, hálásan köszönöm, megtisztelsz. Én csak hallgattam, hálásan, tisztelettel. Olyan jólesett, hogy nem tudtam semmit mondani. Most mondom: köszönöm, Lóri. Mert így szólíthatom. Dr. Kabdebó Lóránt örök fiatal. Mi a titka? – erről is kérdeztük a születésnapja alkalmából. (Évek óta tegezhetem, így az interjú is ebben a formában készült. – A szerk.)

Hogyan sikerült ezt az örök fiatalságot, nyitottságot megőrizned? Hány évesnek érzed magad?

Dr. Kabdebó Lóránt: Furcsa kérdés. Egyszerre érzem magamat nyolcvanévesnek, aki az isteni kegyelem részeseként még alkotókedvem teljében képes vagyok megújítani mondjuk a Szabó Lőrinc-életműről alkotott korábbi nézeteimet, széttekinteni a kortárs irodalomban, kritikusként felfedezni a magam számára újabb és újabb értékeket, és ezt megfogalmazni olvasóim számára, felujjongani, mint egy fiatal kutató valamilyen eredmény felfedezésekor. Ugyanakkor emlékeimre, ha rákérdeztek, a válaszok során újra átélem a valaha volt pillanatokat, bennük ismét az akkori koromnak megfelelő szenvedéllyel emlegetni a már régmúlt eseményeket. Megújulok az életre keltett múlt időben, és ettől erőt kapok, hogy a vénséges vén korban fiatal érdeklődéssel élhessem maradék életemet. Tulajdonképpen nem is értem, mit jelent nyolcvanévesnek lenni. Vagyok – egyszerre érdeklődéssel a múltat faggató és a jövőre érvényes magatartás keresője.

A nyolcvan évedbe belefért a második világháború, az 56-os forradalom, a rendszerváltás, mozgalmas nyolc évtized volt. Hogyan hatottak az életedre?

Dr. Kabdebó Lóránt: Egy szent legendájával válaszolhatok, amelyet a forradalom leverése utáni első óráján egyik bölcsészprofesszorunktól tanultunk. Amikor a későbbi szent gyermektársaival arról vitatkozott, hogy mit tennének, ha abban a pillanatban érkezne el a világvége. Az egyik térdre esne, imádkozna, másik kétségbeesne, a harmadik bűneit bánná. A kis szent nagy szemeket meresztve, csodálkozva csak ennyit mondott: tovább játszanék. Majd professzorunk hozzátette: akkor kezdjük múltkori óránk folytatását.

Ha Miskolcon meghallják a neved, mindenkinek azonnal Szabó Lőrinc és persze a Bölcsészettudományi Kar ugrik be. Emlékszel, hogyan találkoztál először Szabó Lőrinccel, mi az, ami megfogott benne?

Dr. Kabdebó Lóránt: A véletlen szerencsés összjátéka? A Földes gimnázium diákjaként Pápay tanár úr könyvtárában Szabó Lőrinc fordításai alapján tájékozódtam. Akkor még Ady, majd József Attila verseinek szuggesztiója indított a versek értelmezése felé. Aztán egy irodalmi esten a Szun Vu Kung lázadása című versben felfedeztem a magam számára egy nagyszerű költőt. De Szabó Lőrincet igazán akkor értettem meg, amikor Némethy Ferenc kitűnő színész barátom Szun Vu Kung alakjának előadásában az egyszerre romboló és építő ember keserves gyönyörét mutatta fel. És amikor egyik előadásom lendületében felfedeztem azt, amit hiába próbáltam Latinovits Zoltán barátommal megértetni, és amit talán maga a vers alkotója sem értett igazán: a Semmiért Egészen nem az önzés önigazolása, hanem a szenvedő ember fájdalmas jajkiáltása, nem az embertelen megalázás példája, hanem a veszélyekkel fenyegető világgal szemben való társas védekezés átélése. Az emberben benne élő bűn és bűnhődés készségének párviadala. Miskolc büszke lehet rá, hogy klasszikus költőnk a város legnagyobb szülötte.

És hogyan jött az ötlet, hogy egy műszaki egyetemen bölcsészkart hozz létre?

Dr. Kabdebó Lóránt: 1993-ban a Miskolci Egyetem akkori rektora, Kovács Ferenc professzor úr felkeresett, hogy vállaljam. A kezdetben gúnyolt „tarisznyarákok” a selmeci hagyomány átvételével irányításommal a megtisztelő „bölcsészmérnök” becéző címet nyerték egy-két év alatt a Dudujka-völgyben. A rendszerváltás idején a tudományunk megújításának műhelyévé válhatott karunk. A Szabó Lőrinc-szövegegyüttes megjelentetése, az Osiris Klasszikusok, a Szabó Lőrinc Füzetek és a költő kritikai kiadását előkészítő krk.szabolorinc.hu az Akadémiával közös portálján a doktori iskolánk szövegtani jellegének lehetett a megalapozása.

Jársz-e még Miskolcra, milyen emlékeket őrzöl a városról?

Dr. Kabdebó Lóránt: Sokáig, ha azt kérdezték, hol éltek, azt válaszoltuk a még a Műszaki Egyetemet végzett, utóbb a dékáni feladatokban aktív társammá, a bölcsészkar falaiba épült Kőműves Kelemennéként életét rám áldozó feleségemmel: az IC-n és a sztrádán. Éppúgy miskolciak vagyunk, mint pestiek. Az évtizedek során, ha jól tudom, hármunkat tiszteltek meg a HÖK tiszteletbeli tagságával. A sok miskolci és országos kitüntetés közül, amelyek pályámat kísérik, talán ezt becsültem a leginkább. Ez azzal jár, hogy az évzáró fáklyás felvonulás, a szalamander nyitófogadására az egyetem mindenkori vezetőivel együtt meghívást küldenek. Részvételemet ki nem hagynám. Utoljára is ott voltam. De előtte – atyámtól eltanult, szokásommá lett délutáni alvásom helyett – megnéztem, pontosabban végigizgultam a Magyarország–Portugália Eb-mérkőzést. Jókedvvel indultam ezután Miskolc és egyeteme vezetőinek diákjaikat búcsúztató, a diákoknak a városhoz elkötelezett vallomásokkal ragaszkodó ünnepségére.

Az elmúlt nyolc évtizedben hogyan változott a hazai, illetve világirodalom? Milyen irányba halad? Mi a legszembetűnőbb változás a számodra? Mennyire állnak hozzád közel a kortárs írók, költők?

Dr. Kabdebó Lóránt: Újabb kötetemet utóbbi évtizedben írt tanulmányaimból, kritikáimból készülök összeállítani. Régi adósságok, új felfedezések követik benne egymást. A lényeg: azt figyelem, ha már ennyi sok évet átéltem, mi az, ami a hagyományból éltető erőként táplálhatja mostani irodalmunkat. A létezés értelmezése és a bonyodalmak között vergődő ember erkölcsi felelőssége hogyan sugárzik át az átélt poklokon. A derű miként harcolhatja ki példajellegét, miként győzheti le a poklok kapuját. „Falba léptem, s ajtót nyitott a fal” – ezt a Szabó Lőrinc-i sort választottam címként.

Amikor a miskolci lakásodban jártam, emlékezetes volt számomra a sok-sok könyv, olyan volt, mintha könyvtárban lennénk. Sáfár Pál rólad készített festményén is könyvek vannak a háttérben. Persze ez egy irodalmárnál nem meglepő. De melyik az egyetlen könyv, amit mindenképp megtartanál?

Dr. Kabdebó Lóránt: Egyet? Amiben a mi kultúránk – és az én hitem is – minden bonyodalmát magába sűrítve összegződően ma is a legaktuálisabb olvasmány: a Bibliát. És ha még valami zenelejátszó szerkentyű is velem lehet, akkor mellette Bartók Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művét.

- Szántó Rita -

Névjegy: Kabdebó Lóránt

Született: Budapest, 1936. augusztus 9.

Magyar irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár, Szabó Lőrinc monográfusa. Számos önálló kötet és monográfia szerzője, a Szabó Lőrinc-életműkiadások gondozója, a Pécsi és a Miskolci Egyetem tudományszervező egyénisége.

1958–1970-ben Miskolcon dolgozott középiskolai tanárként.

Kulcsszerepe volt a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának létrehozásában, a magyar irodalmi, történelmi és modern filológiai tanszékek megalapításában.

1993 és 1997 között igazgatta a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetét.

1997-ben a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja lett.