A nagyüzem iránti tisztelet vezérelte

Miskolc - Ötvennégy esztendőt töltött el a gyárban, amellyel szembeni elfogultsága így joggal érthető. Interjú: Boros Árpád gyártörténésszel, az egykori diósgyőri kohászat szakigazgatójával.

A napokban jelent meg a Diósgyőr Vasgyár története képekben 1770–2015 című könyv, melynek szerzője Miskolc köztiszteletben álló személyisége, aki egy évig dolgozott a művén.

Annak örülnék, ha maradna egy kis mag a diósgyőri kohászatból.” Boros Árpád

Eddig hány könyve jelent meg a gyárról?

Boros Árpád: Tíz. Ebből hat volt szöveges, négy képes.

Miért érzett késztetést arra, hogy belevágjon ebbe a hatalmas munkába?

Boros Árpád: Soha nem gondoltam arra, hogy valaha is könyvet fogok írni. Amikor ötvennégy esztendei gyári szolgálatom után, 70 évesen dr. Dobrossy Istvánnak, a Megyei Levéltár akkori igazgatójának átadtam a történeti értékű irataimat, akkor azt mondta, hogy a „Tanulmányok Diósgyőr története” könyvsorozaton belül kellene nekem könyvet írnom. Egy szó, mint száz, meggyőzött. Így született meg 2004-ben az első könyvem, amely nagyon hamar elfogyott. Később az igazgató rábeszélt, hogy ebből az első könyvből jelentessünk meg egy különkiadást. Ez megtörtént, és utána már láncszerűen ment minden tovább. Természetesen ezekhez a könyvírásokhoz kellett a nagy múltú, kétszáznegyvenöt éves múltra visszatekintő gyár iránti tisztelet is.

Kik segítették a munkájában?

Boros Árpád: Nagyon sokan. A volt munkatársaim közül többen, és a lektorokat is közülük választottam a könyv témájától függően. Külön említést érdemel Joósz Gábor barátom, aki a gyárban beruházási igazgató, később pedig az ÉÁÉV vezérigazgatója volt, a másik pedig dr. Szarka Tivadar professzor, aki egyetemi tevékenysége előtt a gyár főenergetikusa volt. Három gyáregységvezető és főmérnök pedig cikket írt a szakterületéről, ezzel segítve a munkámat.

Honnan és kitől kutatta fel a gyártörténeti ereklyéket?

Boros Árpád: Nekem is volt gyűjteményem, hiszen 36 évig voltam vezető (osztályvezető, főosztályvezető, szakigazgató) a gyár gazdasági igazgatóságán és a vezérigazgató közvetlen alárendeltségében. Az volt a szokásom, hogy a történeti értékű levelekből mindig készítettem másolatot, s ezek többsége használható volt a könyvíráshoz. Beosztásaim során felügyeltem a gyár irattárát és a múzeumait is, ez sokat segített abban, hogy tudtam a forráshelyeket. Utolsó könyvemhez pedig 2014-ben az Észak-Magyarországban kértem a volt kohász dolgozókat és hozzátartozóikat, hogy adjanak képeket, s adtak is.

Munkáját ingyen, térítés nélkül végezte?

Boros Árpád: Nem a honoráriumért dolgoztam, hanem önbecsülésből és a gyár iránti tiszteletből. Könyveim megjelentetéséhez a támogatókat is mindig magam szereztem, és hálával tartozom azoknak, akik mellém álltak, munkám kiadását szponzorálták. Tevékenységem során egyébként a barátaim száma is jelentősen növekedett.

Mit tart a könyvei legnagyobb értékének?

Boros Árpád: Bemutatják a diósgyőri kohászat és lakótelepének jelentős részét, írásban és képekben. A kiadványok az utókor számára szerintem nagy értéket képeznek, de a könyveket a még élő kohászok is szívesen lapozzák és olvassák. Ezt azért mondom, mert egy-egy mű megjelenése után sokszor csöngött a telefonom, s ezek a hívások nekem örömet jelentettek.

Van-e még további kiadványterve: számíthatunk-e újabb könyvre vagy könyvekre?

Boros Árpád: Most úgy gondolom, hogy befejeztem. Ezt egyedül dr. Nyitrai Dániel barátom nem hiszi el, mert amikor azt mondtam, hogy bemutatom az utolsó könyvem, úgy korrigált, hogy az „utolsó előttit”. Viszont úgy gondolom, hogy amit eddig elterveztem, azt megcsináltam. Könyveimmel becsületesen meg is dolgoztam.

Kapott-e a munkájáért erkölcsi elismerést?

Boros Árpád: Könyvírásaimért eddig még nem részesültem ilyenben, vagy éppen kitüntetésben. A könyveimből adott tiszteletpéldányokért viszont köszönőlevelet kaptam miniszterelnöktől, ipari miniszterhelyettestől, egyetemi rektortól, polgármestertől, alpolgármestertől, vállalatvezetőtől és sok baráttól. Ezek mindig nagyon jólestek.

Miért jutott erre a sanyarú sorsra a gyár?

Boros Árpád: Az okok és a miértek felsorolására több újságcikk is kevés lenne: a könyveimben ezekről eseményszerűen írtam. Tény, hogy 1992-t követően a négy privatizáció és a négy felszámolás után a gyár alapvertikumában 2008-ban a termelés leállt és jelenleg is áll. Az itt gyártott acéltermékeket az ország feldolgozóipara jelenleg külföldről szerzi be.

Hisz-e még abban, hogy valamikor újra beindul a diósgyőri kohászkodás?

Boros Árpád: Nálam mindig a remény hal meg utoljára. A valóság azonban nem egyszerű, mert a gyár alapvertikuma, a Kombinát Acélmű és a Nemesacélhengermű 2008-tól áll, és a beindításuk jelentős összegbe kerülne. Feltételezésem szerint ennek ügyét a tulajdonosok vizsgálják és majd a vizsgálat alapján döntenek. Ha az ügyben belátható időn belül pozitív döntés születne, akkor a 2008-ban leállított üzemek újraindításához szükséges szakembergárda még biztosítható lenne. Természetesen annak örülnék, ha maradna egy kis „mag” a diósgyőri kohászatból, az ország egyedüli minőségi acélgyártó bázisából. Ez a gyár ugyanis a csúcspontján évi 1 millió tonna acél gyártására volt képes, hatvanöt országba exportált, és csaknem húszezer embert foglalkoztatott.

Mi lesz a sorsa a hajdani nagyüzem területének?

Boros Árpád: Ezt sajnos nem tudom. A gyárnak is otthont adó területnek jelenleg csaknem száz tulajdonosa van, így erre a kérdésre csak ők felelhetnek érdemben. Van üzemrész, amely működik, és van, ami áll, van, ami hasznosításra vár, de olyan is akad, amelyet már lebontottak. Az tagadhatatlan, hogy a kohászat egyes területei elszomorító látványt nyújtanak. A gyári salakhalna területe, ahol ipari park létesült, azonban mintapéldányt képez, és egy részén már működő üzem is található.

- Kolodzey Tamás -

A nevéhez kötődik a sikerkorszak

Boros Árpád 1982-ben az akkori Lenin Kohászati Művek osztályvezetőjeként vállalta el DVTK női kosárlabda-szakosztályának vezetését, majd évekkel később – a DVTK jogutód nélküli megszűnését követően – az 1991-ben megalakított DKSK klubelnöke lett. Nevéhez kötődik a piros-fehérek legsikeresebb szakmai időszaka: tizenöt esztendős munkálkodása alatt három bajnoki ezüst- és két bronzérem, valamint két Magyar Kupa-elsőség volt a termésük. Eredményeik alapján Miskolc 1993-ban kapta meg a Kosárlabdázás Városa címet az országos szövetségtől. Boros Árpádot 1998-ban örökös tiszteletbeli elnökké választották, és a mai napig jár az NB I-es csapat mérkőzéseire.

Névjegy: Boros Árpád

Életkora: 83

Foglalkozása: nyugdíjas

Gyári beosztásai: osztályvezető, főosztályvezető, szakigazgató

Családi állapota: nős

Gyermek: egy fiú, Árpád (44 éves)

Hobbija: sport (kosárlabda, labda­rúgás), kertészkedés

Videó: Elhagyatva Miskolcon - A Vasas Ifjúsági Park a Vasgyárban

Miskolc - Az Urbex Hungary csapata megnézte a több mint két évtizede üresen, kihasználatlanul álló Ifjúsági parkot a Vasgyárban. Sajnos a szebb napokat látott park az enyészeté lett!

Videó: Volt egyszer egy Diósgyőri Acélművek

Miskolc - A hatalmas múltra visszatekintő borsodi kohászatot és az ország egyik legnagyobb kohászati komplexumát, a Diósgyőri Acélműveket mutatjuk be egy nagyszerű dokumentumfilmben. Nosztalgiázzon velünk egy kicsit!

Videó: Vasgyár akkor és most - „Kétségbeejtő körülmények vannak itt”

Miskolc - A rendszerváltást követő években a Lenin Kohászati Művek leépülésével együtt pusztult el a térség egyik legnagyobb kohászati üzeme. Parai Roland mini-dokumentumfilmjében, egy volt gyári munkás, Majdik Károly vezetésével pillanthatunk be a nagy múltú diósgyőri üzem dicsőséges múltjába és lehangoló jelenébe.