„Volt, hogy szerelmes lettem egy tájba, és ki is szerettem belőle”

Szentistvánbaksa - Ő maga kisvárdai születésű, iskoláit Ungváron végezte, majd felkerült Budapestre. 1944 ősze már a Magyar királyi József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen érte, de nem tudta befejezni tanulmányait a háború miatt.

Mesélte, hogy szenteste kizavarták őket egy szál puskával, ám túlélte.

Honvágyam volt, hiába mondták, hogy maradjak." Major István

A képzőművészet érdekelte

– A haverjaim mind egy szálig elpusztultak a gyakorlott orosz hadsereg nyomása alatt – nyilatkozta Major István otthonában, aki munkatársainknak mesélt az életéről. – Hadifogságba kerültem Szevasztopolba, ahonnan nagyon rossz egészségügyi állapotban jöttem haza. Nem akartam építészmérnök lenni, mindig is a képzőművészet érdekelt.

Ezt tudva nem is volt meglepő, hogy egy barátjával Münchenbe szökött.

– Könnyűnek hangzik, de nagyon nehéz volt az akkoriban – magyarázta az idős művész. – 1948 és 1955 között végeztem a Müncheni Képzőművészeti Akadémián, képzőművészeti tanulmányokat folytattam. Abban az iskolában, ahová többek között Szinyei Merse Pál is járt.

Azonban Major Istvánnak mehetnéke támadt, mint oly sokszor az életben. Honvágya volt, hiába mondták, hogy maradjon.

– Ajánlottak munkát a Szabad Európa Rádióban, ám én semmilyen politikai dologgal nem akartam foglalkozni – mondta. – Elvégeztem az akadémiát, mentem haza. Hazajöttem immár családostól, ugyanis egy német asszony – hogy is mondjam – hatalmába kerültem. Három gyerekkel jöttük haza… Magyarország, a szülőföldem, a hazám hiányzott. Neki meg akartam mutatni, hogy milyen szép Magyarország és Budapest.

1956 augusztusában érkeztek Budapestre, ősszel pedig kitört a forradalom, a német asszony visszament a három gyerekkel. Ő maradt…

– Nem tudtam itt hagyni Magyarországot… – fogalmazott Major István.

Elvégezte a tanárképzőt is, majd Pesten lett rajztanár, de nehezen bírt a pesti fiúkkal. Közben elege lett a hegyekből, ezért kiment tanyára. Képein fehérlő tanyák, bodor felhők domináltak ezekben az években. (Rúzsán, Szeged mellett járunk, ha becsukjuk a szemünk.)

– Nekem mindig lelkesedéssel kellett dolgoznom, mert semmit sem ért, ha máshogy teszek – tette hozzá. – Mindig is egy tájnak a szerelme vonzott. Volt, hogy szerelmes lettem egy tájba, és ki is szerettem belőle, mint általában az lenni szokott az életben is. Ez történt a magyar Alfölddel is. Egy nyáron volt egy táborozási akció a Balatonon, és belebolondultam a Balatonba, a természet örömkönnyébe, mint ahogyan azt Egry József mondta. A mostani feleségemmel ott vettünk egy kis parasztházikót. Soha nem voltam turistáskodó festőművész, nekem ott kellett élnem, ahol alkotok. Egry József mondta azt is, hogy mindig azt festette, ahol él. Ez nekem sem ment másképpen.

Ott éltek a Balaton-felvidéken, aztán elhatározták, hogy kimennek dolgozni Ausztriába, Salzburg tartományba.

– Kempingmunkásként tanítottam az osztrák gyerekeket – mondta Major István. – Eltelt egy év, maradtunk még irodát takarítani. Jó volt, mert napközben a festészetnek hódolhattam, este pedig a kezembe fogtam a seprűt és diploma ide, diploma oda, összesepregettük ezt a kis szentistvánbaksai házikót.

A festőművész arról beszélt munkatársunknak, hogy „beteljesedett az élete” – ha a fonala még nem is –, hiszen gyógyíthatatlan szembetegsége, makuladegenerációja van.

– Nem tudok mit csinálni, hiába próbáltam festegetni egy hete, nem ment. Engem nem vigasztal, hogy ez korral jár – mondta lesújtóan, ám azonnal vidámabb lett, amikor a kiállításról kérdeztük: „December közepén 30 alkotásom lesz a Miskolcon a Művészetek Házában kiállítva!”

Juhász-Léhi István

Több mint 10 éve Baksán

Major István 1992-től 2004-ig Ausztriában, Salzburg közelében élt. Ekkoriban kapnak hangsúlyozott szerepet a művészetében a színek. Az egyik kedvenc témája a szín­elmélet, a színek és a fantázia kombinációjából fakadó művészeti élmény kifejezése. Hazatérte után a Hernád völgyében, Szentistvánbaksán telepedett le, ahol erős hatással volt rá a zempléni táj varázsa, így ez az élmény vált művészi tevékenységének központi elemévé.