Kell valaki, aki beszélget a cigányokkal

Prügy - Gyerekkorában senki nem gondolta, hogy egyáltalán a középiskoláig eljut, most mégis főiskolára jár. A tanulás mellett a prügyi általános iskolában dolgozik, adományt gyűjt és oszt szét, roma hagyományőrző programokat szervez és egyedül neveli legkisebb lányát. Horváth Zsolt gyakran látogatja a cigánysoron élőket, ha kell, kipótolja a menza-pénzt, sokat beszélget a cigánysoron élő fiatalokkal, próbálja meggyőzni őket, hogy érdemes, kell tanulni. Veres Dóra cikke az Abcúgon.

Folyton rohan, tele van energiával. Már messziről köszönnek neki az utcán, látszik, hogy a prügyiek tisztelik. Szegény roma családban nőtt fel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Prügyön, s ahogy a legtöbb itteni fiatal, ő sem akart tanulni. Fontosabb volt, hogy pénzt keressen. Felnőtt fejjel érettségizett le, és 39 éves volt, amikor elkezdte az Egri Hittudományi Főiskolát. Sokszor a szabadnapját is a munkahelyén, a prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskolában tölti, minket is ott fogad. Halaszthatatlan dolga akadt. Pedig tanulnia kéne, másnap vallástörténet-vizsgája lesz. Az iskolában pedagógiai asszisztensként dolgozik.

Fotó: Hajdú D. András

A háromgyermekes apuka dolgos cigánycsaládból származik. Édesanyja háztartásbeli, édesapja segédmunkás volt. – Négyen vagyunk testvérek, mindig láttuk, hogy a szüleink dolgoznak, délutánonként mi is segítettünk, ahol tudtunk – meséli. Az általános iskola után szakmát szerzett, sokáig kőművesként dolgozott. Csakhogy beteg lett. Autimmun szívizombetegsége van, fél évig dolgozni sem tudott, sőt, panaszolja, még kávét sem ihatott. Pedig a kávét imádja. Nehéz volt az újrakezdés, a falu sietett a segítségére. Portás munkát ajánlottak neki abban az általános iskolában, ahová ő maga is járt. Élvezte, jól kijött a gyerekekkel. 240 diák jár ide, szinte mindannyian hátrányos helyzetű családban élnek. A szülők többsége közmunkás, sokaknak a segélyen kívül semmilyen keresete nincs. – Ugyanonnan jövök, mint ők, könnyen szót értek velük – mondja. Ezt az iskolavezetés is tapasztalta, és hamarosan roma referenssé léptették elő.

– Jól kijött a gyerekekkel és a családokkal, közvetítői szerepet töltött be a pedagógusok és roma családok között – magyarázza Tiszlavicz Csaba, az iskola igazgatója. – Jó eszű, jó képességű srác, úgyhogy noszogatni kezdtem, hogy érettségizzen le, mert többre hivatott – mondja. Zsoltinak volt egy íróasztala az aulában, ott fogadta a szülőket vagy gyerekeket, és ha épp nem kereste senki, akkor tanult. A lyukas órákban és délutánonként a volt osztályfőnöke és egykori tanárai korrepetálták. Az első akadályt könnyen vette, sikerült az érettségi, ő már ezzel elégedett volt. – Győzködtek, hogy főiskolán a helyem, de túl öregnek éreztem magam a továbbtanuláshoz. Végül afféle kompromisszumos megoldásként beiratkozott egy pedagógiai asszisztens-képzésre. Az igazgató azonban nem tágított. – Fantasztikusan bánik a gyerekekkel, hallgatnak rá, úgy láttam, jó pedagógus válna belőle. Mondtam neki, higgye el, hogy szükségünk van rá.

Fotó: Hajdú D. András

Zsolt beadta a derekát, most másodéves a főiskolán. – Korábban eljátszottam a gondolattal, hogy tesitanár leszek, de a diagnózis után megfogadtam, hogy ha felépülök, ha valaha újra egészséges leszek, akkor az egyház szolgálatába állok. Ezért döntött a hittanár és nevelőtanár szakpár mellett. A sportot sem hanyagolja el. Általában reggel 5-kor kel és fut egy órát, fél 8-ra már a házával szemben lévő iskolában van. Tanítás után vagy elmegy a közeli Szerencsre edzőterembe, vagy uszodába, vagy adományokat gyűjt a rászorulóknak, esetleg roma hagyományőrző programokat szervez.

– Minden évben nagy energiát fektet a romanap megszervezésére, idén szekeres felvonulás volt, de van, hogy kézműves foglalkozásokat csinál. A gyerekek ilyenkor sokat tanulnak a gyökereikről. Amellett, hogy azt tanítja, legyenek büszkék a származásukra, nap mint nap bizonyítja azt is, hogy a tanulásnak igenis van értelme – jegyzi meg az igazgató.

Fotó: Hajdú D. András

Zsolt igyekszik időt szánni a háza szépítgetésére is. – Volt egy 160 négyzetméteres házam, amíg kőművesként dolgoztam, nem kerestem rosszul, felépítettem, gyönyörű volt, de miután szakítottunk az élettársammal, fogtam a lányokat, és eljöttünk. Egy kétszázéves parasztházat vásárolt meg, majd újította fel. Ő építette a kandallót, a teraszt, mindig van mit csinálni. – A véremben van, édesapámmal együtt újítottuk fel a tájházat is. Ha nem lenne január végéig 14 vizsgám, akkor esténként az édesapámmal készítenék fonott termékeket, és vinnénk a vásárba eladni, hogy apámnak legyen egy kis plusz pénze. Azt a kis kanapét is én csináltam – mutat a teraszra. Most azonban az estéi főként tanulással telnek.

Fotó: Hajdú D. András

– Hetente néhányszor lemegyek a cigánysorra. Azt gondolom, hogy kell, hogy beszélgessenek velük, hogy valakinek elmondhassák a nehézségeiket. Van, ahol nincs víz vagy villany. A gyerekekkel is beszélgetek ilyenkor, elmondom, hogy semmivel sem volt könnyebb a helyzetem, és ahogy az én példám is mutatja, csak tanulással tudnak kiemelkedni innen. Okos gyerekek, hetedik, nyolcadik osztályra kezdenek el megzavarodni, onnantól kezdve nehezebb velük – mondja. A legnagyobb sikerélményeként a középső lánya és az unokahúga példáját említi. Most 20 éves lánya érettségi utána a Dunántúlon helyezkedett el, majd néhány hónappal ezelőtt kiment Németországba. A vendéglátóiparban dolgozik. – Háromszor annyit keres, mint én, szokta is mondani, hogy ha hazajön, összetesszük a két tárcát, aztán mondtam neki, nekem tárcám sincs – mondja nevetve. Legkisebb, 13 éves lányát egyedül neveli, s mire kifizeti a számlákat, nem sok pénze marad. De még így is jobban élnek, mint a falubeliek többsége. Unokahúgára is büszke, ő az érettségi után idősgondozónak tanul, közben dolgozik. Követi majd unokatestvére példáját, Németországba megy a vizsga után, mert ott jobban el tud helyezkedni. Zsolt is elismeri, a két lány példája sok prügyi fiatal számára vonzóbb lehet, mint az övé. Úgy véli, a borsodi romáknál már az érettségi megszerzése is nagy dolog.

Fotó: Hajdú D. András

A legnagyobb gond, hogy sokaknak utána esélyük sincs folytatni a tanulmányokat, mert dolgozniuk kellene, hogy segítsék a családot, csakhogy elhelyezkedni szinte lehetetlen. – A közmunka nem megoldás – jegyzi meg. Szerinte biztos munkahelyekre lenne szükség ahhoz, hogy az itteni fiatalok vihessék valamire. – Ha a szülő tudja, hogy fix helye van, ha nincs az a bizonytalanság, hogy vajon meddig foglalkoztatják még, akkor bátrabban engedi tanulni a gyereket, hiszen tudja, hogy ki tudja fizetni a bérletet néhány hónap múlva is, hogy a gyerek eljusson a középiskolába. Gond szerinte az is, hogy a családok képtelenek beosztani a pénzüket, hiába ülnek le velük, és magyarázzák el, hogy ha takarékoskodnak, tovább tart, nem ér az egész semmit. Hó közepe-vége felé semmijük sincs. Amikor Zsolt a családoktól összeszedett menza pénzt viszi befizetni a konyhára, kiderül, hogy többen kevesebbet adtak, mint kellett volna. – Havi 1300 forint, és már ez is gondot jelent. A különbséget Zsolt maga fizeti ki, nem ez az első alkalom.

Fotó: Hajdú D. András

– Azt szeretném, ha lenne utánpótlás, ha az itteni fiatalokból is tanárok, óvónők lennének, ha az iskola után visszatérnének és példát mutatnának a jövendő nemzedéknek – mondja, mikor a legnagyobb álmáról faggatom. A jövőt is itt képzeli el. Úgy volt, hogy odaköltözik a barátnőjéhez Miskolcra a lánya ballagása után, de már nem annyira biztos ebben. – Úgy érzem, itt van dolgom, úgy érzem, fontos hogy itt legyek, hogy tegyek valamit. Mindig azt hallom, hogy jaj, ezek a cigányok, ugyan már, ó, hát mire képesek ők. Én meg akartam mutatni másoknak és magamnak is, hogy igenis képes vagyok megvalósítani az álmaim, én is el tudok végezni egy főiskolát. Azt akartam, hogy a kollégáim is lássák, nem volt hiába a belém vetett bizalom.

- Veres Dóra | abcug.hu -

Videó: Ki akar törni onnan ahol született, hogy ugyanott segíthessen a rászoruló gyerekeknek az egykori prügyi iskolagondnok

Prügy - Több, mint 200 halmozottan hátrányos helyzetű, nagy szegénységben élő gyerek jár a prügyi iskolába. Az egyik dolgozó rátalált egy internetes oldalra, az adjkirály.hu-ra. Ott kért segítséget a gyerekeknek. És kaptak, nagyon sokat. Élelmiszert, játékot. De talán a legjobban a szépen kimosott, szinte új ruháknak örültek.