Az érintés világában

Nem tudom, megfigyelték-e, de sokszor nem csak az egyszerű és okszerű vandálkodás elleni védelem az, hogy a kiállítótermekben igyekszenek távol tartani a látogatókat amennyire csak lehet a műalkotásoktól. Elemi, emberi vágy ugyanis, hogy megfogjunk, megérintsünk valamit, ami nem egy szokványos tárgy a környezetünkben, hanem lelkünk belső emelentyűire ható alkotás. Kiss László írása.

Szobrok tucatjait láthatjuk köztereken, amelyeknek valamely része – ha elérhető könnyedén – szinte kifényesedik a sok érintéstől, simítástól. De vannak is olyanok, köztéri alkotások és plasztikák, amelyek szinte provokálják ezt, kifejezetten arra csábítanak, hogy lépjünk kontaktusba velük: leteszik őket a járdára, egy padra, kikukkantanak egy sétálóutca kanálisfedője alól. Mondhatjuk azt is, hogy ez egy divat. De tény, hogy azt a távolságot, ami sokszor elválasztja a mai modern korban a műélvezőt a műtől magától, mégiscsak csökkentik a testközeli alkotások, és valamit visszahoznak abból a személyességből, intimitásból, közvetlenségből, ami valaha a régmúltban a művészetet a hétköznapi élethez kötötte.

Szanyi Borbála Mancs-szobra is jó példa erre – nézzük, figyeljük csak az ott elsétálókat, hogyan viselkednek, a szobor mint egy kis lélek és érintésmágnes vonzza őket. Számomra a kézben tartható, forgatható érmék, kisplasztikák is ugyanezt az érzetet adják – csak kicsit másként, még inkább érzéki, intimebb módon. Próbálják csak ki, ha van módjuk rá, milyen érzés egy érmét vagy kisplasztikát kézbe fogni, érezni a súlyát, az anyag felületét, az éleket és gömbölyűségeket, a formák tapinthatóságát. Szabó Virág mesteri módon él ezekkel a rejtett vonásokkal is. Ő készítette számunkra lapunk egyik karitatív akciójának díját, a Segítünk segítője díjat, amely azoknak jár, akik adakoznak egy-egy család vagy közösség érdekében, munkával, pénzzel, mikor mire van szükség. A díj kézről kézre jár mindig – és kezeket formáznak rajta az áttört minták.

Talán ez a díj és a köré rendezett gála is alkalmas arra, hogy még közelebb kerülhessünk két fiatal szobrászművész alkotásaihoz, és a szobrászat lényegéhez – akkor is, ha a színpadi megjelenítés sem a közvetlen testi érzékelés műfaja. De kínál valamit, ami ritkaság, hiszen a színház a maga élő eleven mivoltával és kifinomult vizualitásával ezúttal a képzőművészet egyik ága köré rendeződik, egy olyan nézőpontból bemutatva a két szobrászt, az alkotás folyamatát, ami nem szokványos. A Múzsa Díj történtében nem ez az első ilyen alkalom, hiszen Fandl Ferenc, aki már jó ideje a gálák rendezője és szerzője is valójában, egy festőművész, és az építész számára is megtalálta azt a színpadi formát és ötletet, ahogy a művészeti ágak egyetlen megragadó színházi élmény formájában találkoznak.

A két fiatal alkotóművész, akiknek a magánélete is találkozott a múltban, nem beszélve a miskolci gyökerekről és kötődésről – izgalmas képlet a Múzsa Díj több mint másfél évtizedes történetében. Reméljük, hogy mindenki olyan élményekkel távozik majd az est végén, amely ahhoz hasonlítható, amikor titkon megérintjük a bronzszobor térdét vagy megsimítjuk egy dombormű hajlatait.

Kiss László

Múzsa Díj Miskolcon: először kapják szobrászművészek

Miskolc - Szabó Virág és Szanyi Borbála szobrászművészek vehetik át a szombat esti színházi gálán a Miskolci Múzsa Díjat.