2017.01.22. 09:25
Létünk függ ettől
<em><strong>Nyakánál kigombolt szürke ingben volt. Homlokán a megszokott szemüveg. Kezében toll. Jókedvű mosollyal állt mellettem egy közös polaroid kép erejéig, miután dedikálta legújabb könyvét. Megfontolt derű sugárzott arcáról és a ráncok, barázdák apró rezdüléseiből, tekintete villanásaiból jól látható volt, hogy épp új könyvén dolgozik, és ha akarna sem tudna egykönnyen kilépni a betűk és szavak mágikus univerzumából.</strong></em> <strong>Pallai Károly Sándor írása.</strong>
Nyakánál kigombolt szürke ingben volt. Homlokán a megszokott szemüveg. Kezében toll. Jókedvű mosollyal állt mellettem egy közös polaroid kép erejéig, miután dedikálta legújabb könyvét. Megfontolt derű sugárzott arcáról és a ráncok, barázdák apró rezdüléseiből, tekintete villanásaiból jól látható volt, hogy épp új könyvén dolgozik, és ha akarna sem tudna egykönnyen kilépni a betűk és szavak mágikus univerzumából. Pallai Károly Sándor írása.
Esterházy Péter azóta égi harmóniáit írja tovább, bennem pedig máig eleven színekkel és folyvást megújuló erővel él e kép. És élnek, duruzsolnak, énekelnek, korholnak és inspirálnak tovább szavai, a mondataiban művészi precizitással megtalált, kimunkált egyensúly és lüktetés. A számtalan új világ, amit teremtett. Ilyenekre gondolok legszívesebben ezen a napon.
1989-től ünnepeljük január 22-én a magyar kultúra napját, megemlékezve a Himnusz születéséről, gyökereinkről, kultúránkról, évezredes hagyományainkról, identitásunkról. Bennem leginkább szavak, hangok, képek szimfóniájaként él ez a nap, amikor megelevenedik előttem legnagyszerűbb művészeink, alkotóink, előadóink panteonja. Kiapadhatatlan energiával, fáradhatatlanul telítik újabbnál újabb árnyalatokkal a valóságot, mágikus kötőanyagként, egyszerű természetességgel és szelídséggel árasztva el életünk minden pillanatát. Kitöltik a hézagokat, keretbe foglalva napjainkat, értelmet adva létünknek, hidat képezve határok felett és összefogva minden magyart a világban.
Bárhogy is alakultak gazdasági preferenciáink, országunk mindig is kivitelre termelt. A legnagyszerűbb, legtöbb elismerést hozó, nemzetközi szinten is etalonként szolgáló exportcikkünk mindig is az alkotó elme és a kultúrát alakítva őrző és továbbvivő szellem volt. És bárhová megyek, magammal viszem mindezt a szívembe írva. Beszélgettem már Kodályról, Bartókról holland énekessel, amerikai zeneterapeutával, vagy Konrádról, Krasznahorkairól, Faludyról és Nádasról tahiti, mauritiusi, francia írókkal, de ide idézhetem Ligetit, Kurtágot vagy Eötvöst is. Mert a világ róluk és általuk ismer minket. Mert hála nekik és kultúránk sok más kiemelkedő alakjának, mindenhol jó magyarnak lenni.
Ünnepelni való a magyar táj is, hiszen kultúránk alapja, lételemünk és tápláló közegünk, amiben gyökerezünk, melynek hegyei, ligetei, barlangjai, búvópatakjai, alföldi tájai belénk épültek az idők során. Részei a kimeríthetetlen, egyedülálló lelki-szellemi gazdagságnak, ami örökségünk és amit mi is örökül hagyhatunk. Ezt is ünnepelhetjük ezen a napon.
„Aztán felkapod gyűrött papírjaidat, ahová sokszor egymásután írtad: Igazság, igazság, igazság.” A benyomások, aggodalmak és próféciák látomásos mestere, Kondor Béla e szavakkal rendkívül tisztán látóan ragadta meg az irodalom és egyszersmint a kultúra legbenső lényegét, törékeny természetét és ugyanakkor szent hivatását: a világ erőit mozgató dinamika és a letisztult lényeg megértését, megörökítését, átmentését, valamint a várakozást, hogy közvetítse minden körülmények között ami igaz, és hogy igazzá tegye mindazt a jót, ami létezésért kiált. Kívánom mindannyiunknak, hogy ismerjük, szeressük és éljük kultúránkat, különös becsben tartva kortárs alkotóinkat és jelenkori kultúránk szereplőit, alakítóit, akik egyedülállóan gazdag hagyományainkat és örökségünket átszűrve fogalmazzák újra létünk égetően aktuális kérdéseit és életünk időtlen válaszainak mai átiratát.
Kultúránk, kivételes örökségünk rendkívüli felelősséget is jelent, ami kötelez magunk és egymás iránt. Létünk függ ettől, s hogy kivé leszünk.
