Amikor kicsi volt, csak egy vad zongoraversenyre tudott elaludni

Miskolc - Lescsinszky Áron is Miskolc egyik ifjú virtuóza. Sosem unatkozik, hiszen ott a zongorája.

Áron úgy tudja, hogy az a zongorista, aki zenekarral játszik, az már büszkén mondhatja magáról, hogy felnőtt. Ha nem is életkora miatt, de a zenei tudása miatt mindenképpen. A tehetséges fiú még csak 14 éves, de már zongoraversenyeket játszik. Március 4-én a Reményi Ede Kamarazenekar élén léphetett föl a miskolci virtuózok koncertjén. A zenekar ötlete volt, hogy megkeresik Miskolc legtehetségesebb, ifjú zenészeit, és a legjobbakkal közös koncertet adnak. Így játszhatta el Áron Haydn: D-dúr zongoraversenyének I. tételét a Művészetek Házában megrendezett, különleges hangversenyen.

Tehetség és szorgalom

– Zongoratanárnőm, Molnár Istvánné kérdezte meg tőlem még augusztusban, hogy szeretnék-e egy nem mindennapi élmény részese lenni. Természetesen én rögtön igent mondtam. Őszre adta fel a zongoraverseny I. tételét. Azt mondta a tanárnőm, hogy ha szépen gyakorlom és megtanulom, van esélyem bekerülni a miskolci virtuózok közé – meséli Áron, aki az Egressy Béni Zeneiskola növendéke.

Az ifjú zongorista szerint a jó eredményhez tehetség, inspiráció és sok-sok gyakorlás, azaz szorgalom kell. Úgy gondolja, szerencsére benne mindez megvan.

A zeneiskolába szülei íratták be, akkor még csak első osztályos volt. Mégpedig azért, mert mindketten nagyon szerették a zenét, és észrevették, hogy nagyon jó fiuk ritmusérzéke. A családban többen tanultak különböző hangszereken, de senki nem lett zenész. Áron 2. osztályban kezdett el zongorázni, és rögtön kiderült, van hozzá tehetsége. Első tanára Fehérvári Anita tanárnő volt, akinél 6 évig tanult, és nagyon sokat köszönhet neki is.

A zongoristának eszébe jut egy kedves emlék:

– Amikor kicsi voltam, az apukám a karjaiban ringatott, és közben szólt egy vad Liszt-zongoraverseny. Állítólag erre tudtam elaludni.

Áron kedvenc zeneszerzője Chopin, de Liszt Ferencet is nagyon kedveli. Chopint talán jobban, mert amellett, hogy technikailag is nagyon nehéz, virtuóz darabokat írt, az igazi kihívást egy zongorista számára a művészi hatás, a mély érzelmek átadása, kifejezése jelenti.

– A zongora számomra több, mint puszta hangszer. Úgy érzem, mintha egy újabb testrészem lenne. A zongorázással tudom kifejezni az érzelmeimet, a gondolataimat. A játékomban benne van az is, amit a zeneszerző gondolt vagy érzett a mű írásakor, de benne vagyok én magam is. Hisz azontúl, hogy pontosan lejátszom a kottába lejegyzett hangjegyeket, hozzáadom azt is, amit én képzelek az illető dallamról, műről – fogalmaz Áron.

Az ifjú zongorista egyébként a Herman Ottó Gimnázium jeles tanulója, nyolc­osztályos képzésre jár. A hosszú távú célja pedig az, hogy zongoraművész lehessen, de mellette tanítani is szeretne. Azt mondja, ő soha nem szokott unatkozni, mert ott a zongorája, és gyakorolni bármennyit lehet.

„Megyünk veled”

Hozzáteszi: nagyszerű élmény volt számára, hogy szólista lehetett a kamarazenekar élén.

– Már az első próbán annyira intenzív volt az egész. Minden egyes hangszert külön hallottam, a hegedűket, a gordonkákat. Az elején kérdeztem, hogy játsszam, a zenekar tagjai meg azt mondták, úgy játszd, ahogy szoktad, majd mi megyünk veled. Egyszóval zenekarral zenélni csodálatos! – lelkesedik Áron.

Megtudjuk azt is, azért a sok tanulás és gyakorlás mellett marad ideje a sportra is. Nagyon szeret pingpongozni, és ez olyan jól megy neki, hogy tavaly a városi versenyen 1. lett, az idén 2., így mindkét évben a diákolimpia döntőjébe is bekerült. Érdekelte volna a kézilabda is, de az egyik edzésen eltörte az ujját, ez pedig rögtön kényszerpihenőt jelentett a zongoragyakorlásban.

- Hegyi Erika -