Elment meghódítani Hollywoodot... - Interjú Czomba Imre zeneszerzővel

Miskolc, Hollywood - Czomba Imre Miskolcon, a Földesben érettségizett, jelenleg Hollywoodban él és dolgozik, film­zenéket ír. Hogy hogyan jut valaki a film fővárosába?

- Miskolcon több zenekarban játszott a ’90-es évek elején, aztán Budapest következett…

Czomba Imre: 1991-ben költöztem az egyetem miatt a fővárosba. Érdekes, hogy több mint 20 év után ugyanezt az érzést éltem át Hollywoodban, mint annak idején Budapesten. Találkozni, majd együtt dolgozni az addig elérhetetlennek tűnő ismert zenészekkel, művészekkel nekem akkor is, most is nagyon meghatározó és inspiráló volt.

- Hogyan jutott ki Los Angelesbe?

Czomba Imre: Mindig is nagyon érdekelt, hogy mitől olyan jók a hollywoodi zenei produkciók, mit csinálnak másképp, mi a titok. Az élet úgy hozta – több mint 20 év után ültem újra az iskolapadba –, hogy a régi álmom teljesült azzal, hogy a UCLA-n (A Kaliforniai Egyetem Los Angelesben – a szerk.) kezdtem el filmzeneszerzést tanulni. Nagy élmény volt olyan tanároktól tanulni, akiknek a munkáit eddig is nagyra becsültem. Sok biztatást és pozitív visszajelzést kaptam. Addig mondogatta mindenki, hogy neked itt a helyed, hogy beadtam az igényemet, és rekordidő alatt megkaptam a „különleges képességekkel rendelkező” művészeknek adható zöldkártyát. Ezek után nem maradt sok idő gondolkodni, nekivágtunk a feleségemmel. 2015 januárjában költöztünk Los Angelesbe.

- Tárt karokkal várták?

Czomba Imre: Ez a világ legnehezebb piaca, elölről kellett kezdeni mindent. Vitathatatlan előny volt, hogy az első perctől állandó lakosok vagyunk, nem kellett 10-15 évet ügyeskedni a munkaengedéllyel, mint sok más külföldi kollégának. De így is mindenért meg kell küzdeni, és itt is minden a kapcsolatokon múlik. Kit ismersz, milyen szerencsével, éppen hol vagy. Bármilyen tehetséges vagy, ha nem tudod megmutatni, akkor véged. Mikor megérkeztünk, az első nagy munkám egy nagy hollywoodi rendező (Raul Walsh) életéről szóló dokumentumfilm volt. Hamar a két legnagyobb hollywoodi zeneszerzői szövetségnek is a tagja lettem, ami nagyon fontos, hiszen így van alkalmam a kollégákkal találkozni. Filmzenéken dolgozom, tv-filmekbe írok betétdalokat, sőt egy operasztárokat felvonultató tv-műsorban is dolgozom mint music supervisor. Nagy megtiszteltetés ért azzal, hogy a Television Academy (Emmy) tagja lehetek. Most egy Broadway-musicalen is dolgozom, és egy nagy mozifilm orchestratora vagyok, de mellette Magyarországra is köt munka: volt pár színházi bemutatóm, koncerteket, produkciókat hangszerelek, és a Tisza-tavi nyári operafesztivál dalát is éppen most írom olyan neves előadóknak, mint például Miklósa Erika és Lajkó Félix.

- Milyenek a hétköznapok a film fővárosában? Hasonlít a művészek élete (miszerint nem könnyű megküzdeni a sikerért) a Kaliforniai álom című, az idén Oscar-díjakat nyert filmben látottakhoz?

Czomba Imre: Elég realista a „La La Land” – Kaliforniai álom ebből a szempontból. Egyébként ismerek majdnem mindenkit a filmből. Zeneszerzővel, szövegírókkal, de a szereplők nagy részével is sikerült találkoznom. A legnehezebb az egészben az, hogy otthon sohasem voltam olyan, aki mindenkihez odamegy barátkozni szinte ismeretlenül. Viszont be kell látni, hogy egy ekkora piacon meg kell tanulni magad menedzselni. Minden héten rengeteg eseményre járok, ismerkedek, barátságot kötök.

- Találkozott világsztárokkal?

Czomba Imre: Sokszor úgy érzem magam, mint egy kisgyerek a cukrászdában. Pár hónapja például együtt vacsoráztam a számomra legnagyobb nevekkel, John Williams, Alan Silvestri, David Foster, csak hogy párat említsek. De vacsoráztam már Quincy Jones-szal, Justin Timberlake-kel. Sokszor az alkotókkal együtt van alkalmam végignézni a legújabb filmeket, így hosszú listát tudnék írni, hiszen a sztárok városában élek. Pár hete épp egy kiállításon próbálgattam egy zongorát, amikor illedelmesen megkértek, hogy ne haragudjak, de szeretne a Stevie idejönni. És akkor ott volt Stevie Wonder, és hallgathattam pár centire, ahogy zongorázik és énekel. Meghatározó élmény volt. Nagyon szerencsés vagyok, hogy pár gyerekkori kedvencemet barátomnak mondhatok. Elképesztő érzés, amikor a nevemen szólít, felhív, érdeklődik, kikéri a szakmai véleményem az, akinek a nevét mindig keresgéltem a lemezeken, elnyűtt kazettákon, rojtosra nézett VHS-en csodáltam a munkáit. Ilyen például Walter Afanasieff, aki például Mariah Carey, Céline Dion, Barbra Streisand, Kenny G zeneszerzője, producere.

- Sok magyar dolgozik odakinn?

Czomba Imre: Nagyon sok többgenerációs amerikaival találkozom, akiről nem is gondolnám, de hozzáfűzi, hogy valakije magyar volt. Vannak Hollywood aranykorából magyar legendák, de nem hiszem, hogy manapság előny lenne, ha magyar vagy. A lényeg, hogy világszintű munkát adj ki a kezeid közül, hiszen mindenki idejön, aki jó. Ez itt igazi világverseny, hogy ki, honnan jön, nem igazán számít.

- Hogyan fogadták a magyar Oscar-díj hírét?

Czomba Imre: Ez már a második magyar Oscar, mióta itt vagyunk. Kristóffal (Deák Kristóf, aki a Mindenki című rövidfilmjével nyert az idén Oscart – a szerk.) sok közös ismerősünk és barátunk van. Nagyon örültünk a sikernek. Egy Oscar-néző partyn baráti társaságban, izgatottan vártuk az eredményt. Találkoztam a stábbal az átadó után is, Kristófnál volt az Oscar-szobor. Az a boldogság leírhatatlan, amit láttam rajta. Én azt a klasszikus nézetet vallom, hogy nem fogom meg más Oscar-díját, mert akkor nekem soha nem lesz sajátom.

- Említi, húsz évet dolgozott, és még ma is dolgozik Magyar­országon…

Czomba Imre: Kegyes volt hozzám a sors. Több mint 20 évig játszottam Zoránnal, volt szerencsém 8 dalt írni Cserháti Zsuzsának, majd a Noxnak, Ákosnak. Talán mégis a legkedvesebb az Experidance-szel töltött 16 év, több mint 15 színházi darabot írtam nekik. A legnagyobb sikeremnek a 2008-as és 2009-es augusztus 20-i tűzijáték zeneszerzését tartom, olyan nevekkel, mint például Miklósa Erika. Jazz-zongoristának tanultam, de a dalszerzés mindig is érdekelt, már Miskolcon is volt néhány szerzeményem. Budapesten az egyetem mellett a Madách- és a Rockszínházban kezdtem el dolgozni mint billentyűs. Szabadidőmben kezdtem zenét írni, először csak saját szórakoztatásomra, később valahogy kézről kézre kerültem. A színház és a film egyszer csak jött, kaptam pár lehetőséget, és megszerettek.

- Tartja még a miskolciakkal a kapcsolatot?

Czomba Imre: A Földes Ferenc Gimnáziumba jártam, ami mindig is konzervatív és szigorú iskola volt. A magam módján lázadtam, és számos zenekarban (főleg blues) játszottam, a Miskolci Dixieland Band egyik alapító tagja is voltam. Szerettem a miskolci légkört, de sajnos zenei karriert onnan nem tudtam volna építeni. Minden a fővárosban történik. Pár osztálytársammal tartom a kapcsolatot, de nem sok kötődésem maradt, sajnos.

- Hajdu Mariann -

Az említett sztárok