Helyi közélet

2017.08.17. 11:44

Zöld szigetté válik a kitaposott park Miskolcon a Tapolcai elágazásnál

Miskolc - Évek óta elhanyagolt a terület, ráadásul balesetveszélyes is volt.

Miskolc - Évek óta elhanyagolt a terület, ráadásul balesetveszélyes is volt.

Nagy forgalmú utak, buszmegállók, gyorsétterem, benzinkút és élelmiszerüzlet határolja azt a területet, ami évek óta kihasználatlan, elhanyagolt a Csabavezér út és Csabai kapu kereszteződésénél. Leginkább kitaposott, kiégett fű „díszítette” már rég, hiszen a lakótelepre igyekvők ott próbálták lerövidíteni az utat a bolthoz, illetve a buszhoz. Ez talán most megszűnik, hiszen a terület önkormányzati képviselője, Barta Gábor idén nyáron képviselői alapja terhére – hétmillió forintból – közpark kialakítását kezdeményezte. A munkálatok már elkezdődtek, hamarosan rendeződhet a terület sorsa.

Barta Gábor portálunknak elmondta, közel 70 méter hosszan díszburkolatos járdát építenek, virágokat, fákat ültetnek az óratorony körül, és két pihenőteret is kialakítanak. A területet mintegy 125 méter hosszan korlát veszi majd körbe – ez is azt szolgálja, hogy mindenki a zebrákon közlekedjen, és ne a négysávos úton rövidítse le az utat.

A közparkban információs szolgáltatások is helyet kapnak: lesz free wifi, az „okos­oszlopon” segélyhívó és kamera, az MVK Zrt. a tervek szerint LED-kijelzőt is elhelyez itt, így a buszra várók tudják majd, mikor érkezik a járat.

- ÉM-NSZR -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában