Hogyan jutott a misebortól a viszkiig?

Miskolc - Szabadulása után három nappal már visszament a börtönbe. Interjú Ambrus Attilával, a viszkis rablóval.

Közel negyedszázaddal ezelőtt hallhattunk először a Viszkisről, azaz Ambrus Attiláról. 1993 és 1999 között csaknem 30 alkalommal rabolt ki bankokat, takarékszövetkezeteket, utazási irodákat, postákat. Becenevét azért kapta, mert a rablások előtt a helyszínekhez közeli kocsmákban viszkit ivott. Ambrus Attila a közelmúltban Miskolcon járt. Itt beszélgettünk vele bűnözésről, a róla készült filmről, és persze a viszkiről.

- Mondhatjuk, ön már otthon van megyénkben, hiszen a sátoraljaújhelyi börtönben töltötte büntetését?

- Igen, itthon vagyok, még ha nem is önszántamból időztem itt. Bár szabadulásom után három nappal már visszamentem a börtönbe. Az őrök kérdezték is, mi a bánatot keresek itt, mondtam, annyira megtetszett a hely, hogy jöttem állományba jelentkezni. Volt, aki el is hitte… Civilként nagyon nehéz volt bemenni a börtönbe, de muszáj volt, mert korábban volt egy börtönkiállításom, és néhány termékem ott maradt, azokért mentem vissza. Akkor elmentem a pataki kerámiagyárba is, mert kíváncsi voltam, milyen egy ilyen manufaktúra, hogyan működik, az akkori tanárom segített bejutni a gyárba. Szürreális élmény volt, mert fénykorában kétszáznál több ember dolgozott ott, akkor viszont csak 17 ember lézengett bent. Nekem ez mellbevágó volt, hova juthat egy patinás gyár. Bízom benne, azóta talpra álltak.

- Mikor döntötte el, vége a bűnözésnek, még a börtön előtt vagy már bent?

- Előtte még nem, hiszen Sátor­aljaújhelyről is meg akartam lépni, de ott egy orwelli világban találtam magam.

- Próbált megszökni?

- Ha a Gyorskocsiból meg tudtam, nehogy már onnan ne…

- Tervezésig jutott, vagy tett konkrét lépéseket is?

- Nyilván nem úgy volt, hogy felkeltem reggel, és eldöntöttem, meglépek délután. Természetesen volt előzménye, rákészülési fázis. De valóban orwelli világban éltem, nemcsak egy vamzer, hanem kettő is volt a zárkámban. Írták a jelentéseket arról, kikkel tartom a kapcsolatot, melyik őrrel vagyok jó viszonyban. Volt arra is precedens, hogy kirúgtak miattam néhány őrt, sőt az akkori osztályfőnökömet is. Őt azért, mert adtam neki egy cetlit, amire leírtam, Erdélyben hova érdemes elmennie. Ezt annyira mellre szívták a vezetők, hogy azonnal kirúgták a tanárt… Az, hogy az ember megváltozzon, hosszú folyamat, nem megy egyik napról a másikra.

- Mégis milyen lépéseket tett, hogy kijusson a sátoraljaújhelyi börtönből?

- Ne kérdezzen ilyet! Nem akarok szakmai titkokat elárulni, egy-két embert meg kellene ölnöm, ha erről beszélnék…(mondja viccesen).

- De annyit elmondhat, hogy konkrét dolgokat tett-e a szökés érdekében?

- Igen, beszereztem bilincskulcsokat, egyéb eszközöket. Próbáltam a kinti kapcsolatrendszeremet is megmozgatni, de tudni kell, ez az országos átlaghoz képest nagyon pici börtön, ezért jobban áttekinthető, külső segítség nélkül nagyon nehezen lehetett volna onnan megszökni.

- Mikor jött el a pillanat, amikor eldöntötte, megváltozik?

- Az egyik fordulópont édesapám halála volt, amit az újságból tudtam meg. Ő azt mondta nekem, amikor 9 éves voltam, hogy a börtönben fogok megrohadni. Ez az emlék annyira mellbe vágott. Nem akartam, hogy ha fentről lát engem, azt gondolja, neki lett igaza. Édesapám kemény ember volt, némiképp örököltem ezt a tulajdonságát… Rájöttem arra is, 17 év nem kevés idő. Bár olimpiában számoltam az éveket, az ugye négyévente van, így kevesebbnek tűnt. De még így is tudtam, muszáj kezdenem magammal valamit. Félművelt emberként kerültem be a börtönbe, és azt gondoltam, egyetlen utam van, ha tanulok, ha elfoglalom magam.

- Miért pont a kerámiázást tanulta meg?

- A börtönben több iskolát is végeztem párhuzamosan. Majd indult egy OKJ-s képzés, ezen egy évbe sűrítették bele a hároméves fazekasképzést, én meg jelentkeztem rá. Ha akkor történetesen szőnyegkötő-tanfolyam indul, akkor most perzsa­szőnyegeket árulnék.

- Emlékszik a börtönben töltött első éjszakájára?

- Ez már történelem… Bár kérdés, melyik börtön, melyik éjszaka.

- Amikor először bezárták.

- Már tizenévesen bezártak.

- Igen?

Ambrus Attila: Igen, 9 évesen kitiltottak a templomból, mert megittam a pap miseborát, mivel éhes is voltam, az ostyát is megettem. Már kiskoromban magamba szívtam a negatív oldalt. Nálam az volt a szabály, hogy nincs szabály, illetve a szabályokat én állítottam fel. Ez a társadalomban nehezen működik, be kell állni a rendszerbe. Ha egy akolban mindegyik fehér bárány, de van egy fekete, azzal biztos problémák lesznek. Én is így éreztem magam, ez tudat alatti döntés volt. Nem Ceaușescu ellen lázadtam, nem a rendszer ellen akartam kritikát megfogalmazni, nem is azért raboltam bankot, mert utáltam a bankokat, hanem egyszerűen az élet így hozta. Meg persze ott volt pénz.

- Miseborból hogy lett viszki?

- Javult az ízlésem… Az első balhémnál vodkát ittam, mert arra volt pénzem. Arra is emlékszem, lengyel vodka volt. Majd gyűlt a lóvé, gondoltam, viszkire váltok. Láttam az amerikai filmekben, ez mennyire menő. Meg egy-két viszkinek az íze is jó, van, amelyiket szeretem.

- Miért kellett inni rablás előtt?

Mert alapból gyáva ember vagyok, még fütyülni sem mernék egy templomban, a gyertyát is óvatosan fújom el.

- Az önről készült filmet látta?

- Igen, még mindig a hatása alatt vagyok. De bármit is mondanék, elfogultságból tenném. De azt gondolom, az, hogy egy hét alatt 100 ezer ember megnézte, magáért beszél. De sokkal fontosabb megközelítés, sok ember sok-sok munkája van benne. Ez a lényeg, nem az, hogy bemutatnak egy bűnözőt… A film egyébként is megpróbál egyensúlyt teremteni, nem emel piedesztálra, megpróbálja a karaktereket korrekt módon bemutatni. Kértem a film rendezőjét, Antal Nimródot, hogy a gyerekkorommal kapcsolatos durva élményeket ne tegye a filmbe, mert nem akartam, hogy a rossz, nehéz gyerekkorom legyen a mentségem. Nem akartam e mögé bújni. És azt sem akartam, hogy a néző azt érezze, azért raboltam bankot, mert rossz gyerekkorom volt.

- Bűnözőt mutat be a film?

- Nem, egy embert, akinek volt egy rossz döntése. A filmnek nincs különösebb társadalmi üzenete, egyszerűen az ember beül a moziba és jót szórakozik. Nem kell benne ideológiát keresni. A film feladata alapból a szórakoztatás, az, hogy kizökkentse az embereket a hétköznapokból. Jelen pillanatban ez a legfontosabb.

- Mennyire érezte valósághűnek a filmet?

Ha nagyon lecsupaszítom, közel 90 százaléka önéletrajzi. Van egy tíz százalék, ami megtörtént ugyan, csak nem ott és nem úgy, ahogy a filmben megjelenik. Ennek csak annyi az oka, hogy technikailag nem lehetett kivitelezni néhány dolgot.

- Mitől lett sztár, mitől vált szerethetőbb bűnözővé?

- Nem tudom, ezt magam sem tudom kezelni. Nem vagyok társadalomkutató, szociológus, nem akarok ebben állást foglalni, bár van véleményem erről. Azt gondolom, az emberek nem hülyék. Meg kell nézni az elmúlt 25 évet, az elmúlt 25 év politikai elitjét, és ezek is egyfajta válaszok. De nem szeretnék politizálni… Egy szürke eminenciás vagyok, aki teszi a dolgát, reggel felkel, és dolgozik, mint mindenki más. Az, hogy készült rólam egy film, az persze jó, hiszen ezt kevés ember mondhatja el magáról, ráadásul még élek is… Nyilván Szilárd Leóról, Teller Edéről is lehetne filmet készíteni, és még sok-sok bajnokunkról, de ezek lehet, rétegfilmek lennének. Az emberek nagy részének viszont van affinitása a bűn romantikájához, valószínűleg ettől is népszerű ez a történet.

- Belegondolt már, mit tenne, ha pont bankrabláskor lenne egy pénzintézetben?

- Nem járok bankba. Kétszer voltam, és vicc nélkül, de mindkétszer lefagyott a rendszer. Piszok rossz az aurám… De azt gondolom, bankrabláskor nem lennék egy Clint Eastwood. De senki ne próbáljon hős lenni, az emberélet sokkal többet ér, minthogy megpróbáljon valaki hősködni.

- Félt bankrablás közben?

- Persze, aki nem fél, az szociopata, akiben nincs félelem, nincsenek érzései sem.

- N. Szántó Rita -

[related-post post_id="3698927"]

[related-post post_id="3652708"]