Abból tovább árad a megszületett Krisztus fénye

Isten dicsőséges világának törvényszerűségei, ajándékai lekívánkoznak a földre.

Lukács evangélista így foglalta össze a Krisztus érkezésének lényegét: „Meglátogat minket a felkelő fény a magasságból, hogy világítson azoknak, akik a sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára.” (Lk 1,78b-79) Csoda, hogy Krisztus meglátogat minket, mert semmi vonzót nem tudunk felmutatni, ami Őt csalogathatná. Nem dicsekedhetünk megingathatatlan hittel, megsokszorozott talentumokkal. Nem tudunk felmutatni teljes körű ismereteket, érvényesülő igazságosságot, híjával vagyunk az őszinte szavaknak, a kifogyhatatlan szeretetnek, a kikezdhetetlen békességnek.

Bizony, csak az Isten Fia számára hívogató tények ezek. A mindenkori ember helyzete provokálja az Isten Fiát, látogatásra ösztönzi Őt, aki nem is nyugszik addig, amíg a találkozás létre nem jön. Minden torlaszt, akadályt, feltartóztató erőt áttörve, képes még az egeket is meghajlítani, hogy testközelbe jöjjön és megkeresse, megtartsa, ami elveszett. Mélység és magasság megváltó találkozásának csodájáról énekelt Zakariás pap, Keresztelő János apja. Jézus Krisztus eljövetelének pillanata az az érintkezési pont, amelyen keresztül találkozhat a kiáltó sorsú ember és a naptámadat magassága. Ez az az archimédeszi pont, amelynek segítségével Isten mindent kimozdít a helyéből és mindent újjá tesz. A holtponton állókat átlendíti és útnak indítja, a mélyponton lévőknek ünnepet szerez.

Isten dicsőséges világának törvényszerűségei, ajándékai lekívánkoznak a földre, hogy ne legyen többé lent és fent, magasság és mélység, fény és sötét, nyomor és gazdagság, hogy felemeltessen az élet értéke. Ezért lett a magas rangú látogatóból Betlehemi Gyermek.

Csoda a leleplező mennyei fényesség, amelynél kiderül, hogy mennyire van sötétség és mennyire van siralomvölgy. Mi szívesen átfestjük, szépítjük, komfortosítjuk, megszokjuk a sötétségünket és beletörődünk siralomvölgyeinkbe is. A sötét helyetti szürkeséget már világosságnak érzékeljük, és szeretünk önmagunk reklámfényei lenni. Mi akarunk fényeskedni, közben számtalanszor megbuktunk már a jó akarásában. Ennek többnyire nemcsak a körülöttünk lévő sötétség volt az oka, ami meg nem értésben, közönyben, ellenségeskedésben mutatkozott meg, hanem legalább annyi esetben a mi belső sötétségünk miatt maradt alul a jó ügy. Mint ilyen vesztesekhez szól az Ige: az igazi világosság jött el hozzánk, aki maga a Világ Világossága.

Aki beengedi magába a Krisztus fényét, az fel tudja ismerni a hamis fényeket és különbséget tud tenni jó és rossz, hasznos és káros, hazugság és igazság között. Akik fel tudják adni a saját dicsőségük halvány fényét, akik lemondanak erről, azokat tudja igazán világításra használni Jézus, azoknak kölcsönadja a saját világosságát és rájuk ruházza azt, és így szólítja őket: „Ti vagytok a világ világossága”. Akiben ez a csere megtörténik, az megszűnik öncélú fény lenni. Abból tovább árad a megszületett Krisztus fénye.

Szerzőnkről

Fekete Károly, református püspök.