Sokat tettek, hogy a forradalmárok emléke megmaradjon

Borsod-Abaúj-Zemplén - Kopácsi Sándor és Földvári Rudolf kötetei segítenek a korszak megismerésében.

Mennyire dokumentált az 1956-os forradalom után politikai okokból elítéltek élete? – tettük fel a kérdés dr. Haas Péternek, a Nagy Imre Társaság alelnökének.

Életfogytiglan

– Minden elítélt élete természetesen nem teljes körűen dokumentált – mondta dr. Haas Péter –, de van két olyan miskolci kötődésű szereplője is a forradalomnak, akiknek az írásaiból sokat tudunk meg arról az időszakról. Az egyikük a miskolci születésű Kopácsi Sándor, akit Rákosi Mátyás nevezett ki Budapest rendőrfőkapitányává. A forradalom kitörésekor parancsot kapott a KGB tisztjétől, hogy oszlassa szét a tömeget. Kopácsi Sándor erre nem volt hajlandó, mondván a rendőrségnek nincsenek tömegoszlató eszközei, ő pedig nem hajlandó az emberek közé lövetni. Ezek után pedig megalakította a Nemzetőrséget – amelynek helyettes parancsnoka lett – és nagy szerepe volt abban, hogy a szervezetben lévő fiatal fiúk fegyelmezetten végezték a dolgukat. Természetesen a forradalom leverése után őt is perbe fogták, majd életfogytiglanra büntették. 1963-ban az utolsó amnesztiát kapottakkal együtt szabadult és később 1975-ben kivándorolt Kanadába. 1989-ben Nagy Imre újratemetésére hazatért és a temetőben a 301-es parcellánál ő mondta az egyik beszédet. 2001-ben bekövetkezett haláláig nagyon sokat tett azért, hogy Nagy Imre és a forradalmárok emlékezete megmaradjon a köztudatban. Ebben sokat segít Életfogytiglan című életírása, ami kitűnő kordokumentum.

Tiszta víz

– A másik miskolci forradalmár a még ma is élő Földvári Rudolf. Rudi bácsi már 97 éves, rendkívül jó szellemi frissességnek örvend, nemrégiben tartott nálunk előadást. Kiemelkedő szerepe volt abban, hogy a Nagy Imre Társaság létrejött és 12 szervezetben 450 taggal rendelkezik. Földvári Rudolf a forradalom idején, Miskolcon lett tagja a Munkástanácsnak. Talán ő volt az egyetlen az egész országban, akit párttitkárként beválasztottak, annyira tisztelték és kedvelték a környezetében. 1958-ban őt is életfogytiglani börtönre ítélték, majd 1961-ben szabadult ki és akkor lakatosként állt munkába. Végül 1990-ben rehabilitálták. A Tiszta vizet a pohárba címet viselő életinterjú-kötete – amely a Nagy Imre Alapítvány gondozásában jelent meg – példaértékű dokumentum arról a korszakról, és arról, mi lett a politikai elítéltek sorsa – mondta dr. Haas Péter.

- BG -