Hátizsákkal járta be Kazahsztánt

Miskolc - Nem akármilyen kalandok – örök életre szóló élmény az utazásnak ez a módja.

Képzeljünk el egy olyan fiatalembert, aki év közben egy multinacionális cég irodájában, íróasztalnál tölti a hétköznapjait. Számára az a feltöltődésértékű kiszakadás ebből a közegből, hogy telepakolja hátizsákját a legszükségesebb dolgokkal, és egy-két hétre ellátogat egy másik országba, hogy azon belül utazgatva fedezze fel a különböző tájak és kultúrák csodáit. A 31 éves Bodnár Ákos legutóbb Kazahsztán változatos világát túrázta be. Utazós kedvéről és élményeiről beszélgettünk vele.

A legtöbbet kihozni belőle

Ákos idén áprilisban töltött el 15 napot Kazahsztánban, de nem ez volt az első hátizsákos útja. A tavalyi marokkói utazása után másodszor lépte át Európa határait, de korábban a kontinens több országát járta be: Olaszország, Spanyolország, Németország – más helyek mellett. Volt olyan körutazása is, ahol az útvonalat az szabta meg, az adott városból hova a legolcsóbb továbbrepülnie.

Ne úgy képzeljük el ezeket az utazásokat, mint egy klasszikus nyaralást. Kicsit olyanok, mint tömbösített felfedezőtúrák, ahol a cél az, hogy minél rövidebb idő alatt a lehető legtöbb helyszínt fedezze fel a fiatalember. Intenzív élménybomba, ami egyszerre fárasztó és feltöltő.

Megismerni a világot

Az utazgatás iránti szerelem a főiskolás évekből jön, amikor Ákos erasmusos cserediákként Németországban töltött el egy félévet. Igyekezett az ország különböző pontjaira eljutni, közben pedig egyre több és változatosabb kultúrával, illetve emberekkel ismerkedett meg. Ahogy ő fogalmazott: „egyre tágult a világ”, ő pedig fokozatosan többet akart látni.

Ez lassan tíz éve történt, és azóta is kitart a lelkesedés: más kultúrájú emberek megismerése, eljutni gyönyörű vidékekre, önmaga határainak feszegetése mind a szervezési problémák áthidalása, mind pedig a fizikai követelmények tekintetében. Örök életére maradandó élményeket szerez.

Kulcsfontosságú a tervezés

Azóta már írt magának egy bakancslistát a helyekről, ahová mindenképpen szeretne eljutni.

Ezen szerepel Mongólia a maga sztyeppéivel és a lovas kultúrájával. Az élet úgy hozta – egy olcsó repülőjegy formájában –, hogy a szomszédos és hasonló jellemzőkkel bíró Kazahsztán lett a következő célpont.

Az ad-hoc jellegű döntés aztán tervvé formalizálódott. Társával elkezdték kutatni, hogy mit nyújthat nekik a világ 9. legnagyobb területű országa, és mindketten írtak egy listát a saját célokról. Ezt később összevetették, és a közös pontok mentén útitervet készítettek. Napi program, helyi közlekedés, szállás.

Az alvás kérdése egyébként is problémás az ilyen kör­utazásokon. Az A-ból B-be eljutás lehetőségét össze kell egyeztetni a környéken fellelhető szálláslehetőségekkel, és ezek nem mindig esnek egybe. Ezért sokszor sátrat is visznek magukkal Ákosék, hogy ha úgy jön ki a lépés, a szabadban tudjanak aludni. Kazahsztánban most sikerült úgy tervezniük, hogy diákszállókon térhettek nyugovóra.

Bepakolni nehéz

Az utazócsomag egy 40 literes hátizsákból – ami még kézipoggyásznak felel meg a repülőn – állt. Hálózsák, alapvető szükségletek, réteges ruházat – túl sok minden nem fér be egy ekkora táskába. Utóbbit bonyolította Kazahsztán éghajlati sokszínűsége, hiszen az ország északi részén még havazott, amikor megérkeztek, míg délebben már 20 fokos tavasz várta őket, a Kaszpi-tenger melletti sósivatag hőmérséklete pedig megint újabb szettet kívánt meg.

Ákos kifejtette, hogy az első négy-öt napban volt még tiszta ruhájuk, viszont ők 15 napra utaztak, úgyhogy ahol tudtak, mostak. A trükkös az a dologban, hogy mivel intenzív túrán jártak, nem töltöttek sehol annyi időt, hogy meg tudjon száradni a ruha. Ez azt jelentette, hogy egyszerre 1-2 ruhaneműt tudtak megtisztítani, hiszen valamit viselniük is kellett.

Megdőltek a sztereotípiák

Ebből is látszik, hogy igen sokszínű természeti adottságokkal rendelkezik az ország, és ezt emelte ki Ákos is mint legjobb élményt. Sósivatag fehér sziklákkal, hegyek, kanyon, vadvizű folyók, nemzeti parkok, hatalmas, mégis mozdulatlan dűne. Mindemellett nyugati szinten modern nagyvárosok állnak kontrasztban a nomád vidékkel.

Indulás előtt többen óva intették, hogy „milyen harmadik világbeli helyre megy”, nagyon vigyázzon magára. Ákos egyértelműen rácáfol ezekre a sztereotípiákra – legalábbis a nagyvárosokban tapasztaltak alapján. Sehol sem érezte veszélyben magát, a kazahok segítőkészek voltak, sőt kimondottan érdeklődőek, meg akarták ismerni őket. A fiatalok beszélnek angolul, úgyhogy a kommunikációval sem akadt gondjuk.

Pozitív élményekkel tért haza, viccelődve még azt is megemlíti, gondolkodik rajta, hogy kiköltözzön Kazahsztánba. A következő utazásra már meg is vették túracimborájával a repülőjegyeket: július végén Izlandot fedezik fel 15 napig tartó, hátizsákos, sátrazós, gyalog- és dzsipes túra során.

Király Csaba