Hétezer méter magas csúcsok között

Miskolc - Milyen az élet a Himalájában európaiként? Ezt tapasztalhatta meg Ozsváth Cseke Gergő közösségfejlesztő, aki Miskolcról utazott India legészakibb részébe önkénteskedni, hogy bekapcsolódjon a Csoma Szobája Alapítvány örökségmegőrző missziójába, az önfenntartó faluban, Zanglában. Interjú: Ozsváth Cseke Gergővel, a Dialóg Egyesület közösségfejlesztőjével.

Indiában segített a kalandvágyó fiatalember vályogtéglából iskolát építeni.

Honnan jött az ötlet, hogy Ladakhba menjen önkénteskedni?

Három-négy éve voltam a Földgömb Magazin rendezvényén Budapesten. Egy színpadi előadást tartottak, ahol képekkel mutatták be, hogy mit csinál a Csoma Szobája Alapítvány. Utána lehetett velük beszélgetni, és engem teljesen „megvettek”. Eldöntöttem, hogy megpróbálom. Évente egyszer lehet önkéntesnek jelentkezni, de az első alkalommal nem kerültem bele a kalapba. Két évvel később, 2016 végén megint tettem egy próbát és akkor behívtak a második körös elbeszélgetésre, ahol részletesen rákérdeztek a motivációmra és több dologra az önéletrajzomból. Pár hét múlva hívtak, hogy a kiválasztott huszonöt-harminc ember között vagyok, akik nyáron utazhatnak.

Mivel foglalkozik a Csoma Szobája Alapítvány?

Több prioritás van, az egyik az örökségvédelem. A másik a különböző kultúrák egymás mellett élésének segítése és az oktatás, illetve a fenntartható fejlődése egy ilyen izolált, zárt falunak, mint Zangla. Ez azért fontos, mert tíz-húsz éven belül egy főút fog épülni oda és akkor nagyon megnő majd a forgalom. Miközben pár évvel ezelőttig még nem használtak például műanyagot. Nem létezett nem lebomló hulladék, de most már van, és meg kell őket tanítani rá, hogy azt valahogy el kellene szállítani, mert egyelőre nincs megoldva.

Mi volt a fő motivációja, ami miatt elindult?

Szeretem, hogyha nem öncélú egy kezdeményezés, hanem azzal adhatok egy kicsit a helyi közösségnek, vagy a múltnak. Esetleg elmondhatom, hogy le tudtam tenni valamit az asztalra az emberiségért. Másrészt pedig persze kalandvágyból.

Volt már korábbi tapasztalata a Távol-Keletről?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a családom jelentős része szétszóródott a világban. A nagynéném és a férje Távol-Keletre költöztek a munka miatt és évekig ott éltek, több helyen is. Amikor Pekingben laktak, kimentünk hozzájuk és így láttam Kínának a középső részét. Az volt az első Európán kívüli élményem és ez az önkéntesség volt a második.

Az utazást mennyire tervezte meg előre?

Az A-ból B-be jutást javarészt megterveztem és onnantól nem sok mindent. Ladakh Dzsammu és Kasmír megyében van. Ez Indiának a legészakibb része, ami már a Himalája. Itt a katonaság épít műutakat, de még mindig sokkal több a földút. Az is előfordul, hogy a hatalmas esőzések, vagy sziklaomlás miatt nem lehet átkelni valahol. Mi kétszer is négy órát álltunk busszal a szerpentin elején a dugóban, mert ez történt. Viszont a városok közti utat nagyjából megterveztem. Előbb Miskolcról Budapestre utaztam, aztán két repülővel Dubaiba és Újdelhibe. Ott nyolc órát vártam a busz indulásáig, ami Manolliba vitt, ahol közel három napot töltöttem. Ez már a Himalája alja. A következő buszút 36 óra volt Lehbe. Addig aludtam, amíg nem kelt föl a nap, mert utána az ablaküvegre tapadtam. A Himalája hihetetlen, hatalmasak és teljesen máshogy néznek ki a hegyek. Hófödte, elképesztően nagy gleccserek mindenfelé és a kősivatag is gyönyörű. Láttam hétezernél is magasabb csúcsokat, és a busszal átkeltünk több mint ötezer méter magasságot elérő hágón. Lehben négy napot töltöttem és itt találkoztam először magyarokkal, mert egyedül utaztam végig. Onnan taxival, dzsippel egy nap alatt jutottunk el Ladakhba.

Jellemző, hogy egyedül utaznak az önkéntesek?

Ez változó, én tudatosan hoztam meg ezt a döntést. Ha valaki egyedül utazik, sokkal több idő marad gondolkodni az úton és nagyobb a csend. Mi ezt már elfelejtettük itthon, mert mindig szembejön valami audiovizuális információ a multimédián keresztül. Nekem pedig szükségem volt egy kicsi stresszoldásra. Így sokkal nyitottabb voltam a külvilágra és rengeteg embert ismertem meg út közben.

Mi várta a helyszínen?

Ladakh nagyon érdekes. Kétszáznál kevesebben laknak ott, de van királyuk, aki egyben Padum királya is, ami a mellette lévő kis falu. Délutánonként használnak csak áramot, este hat-héttől kapcsolják be a generátort, ami 11-ig megy, és mindez elegendő nekik. Mindenhová körülményes eljutni. Egy nagyobb település onnan egynapi járóföld autóval a hegyi szerpentinek miatt. Egyesek állatot tartanak, mások átjárnak a környező településekre dolgozni.

Milyen csapattal volt együtt?

Az egyesület 25–30 fővel operál minden évben, akiket gondosan igyekeznek szétosztani, hogy tíz-tizenkét főnél egyszerre sose tartózkodjon ott több, mert ez a helyieknek is egy kulturális sokk. Én a falu gyógyszerészénél laktam a két lányával és a feleségével. Egy másik sráccal kaptunk náluk szobát. Reggel velük ettünk, este pedig a csirke masala, vagy a spenótos gőzgombóc fogyasztása közben közösen néztük a tévét.

Miért jó a helyieknek az önkéntesek jelenléte?

Az egyesületnek 2008-ban az volt a célja, hogy felújítsa az ottani kolostort, ahol Kőrösi Csoma Sándor élt és ahol a Tibeti-Angol Szótár, illetve a Tibeti Nyelvkönyv megírásához elkezdte a tanulmányait. A kolostor nagyon romos állapotban volt és tartani lehetett tőle, hogy egyszer csak beomlik a saját súlya alatt. Állagmegőrző építészeti erősítést kapott az évek során önkéntes munkából, természetesen szakembereknek a tervezésével és fejlesztésével. Ez a helyiek számára fontos volt és nagyon jóba lettek az első egyesületi tagokkal. Akkor derült ki, hogy Zanglában az iskolaépület télen használhatatlan, mert nem lehet felfűteni. Ekkor jött az ötlet, hogy ötvözzék a helyi építészeti technológiát a nyugati, modernebb tudással és megálmodták a Napiskolát, amit éppen tavaly adtak át, amikor kint voltam. Először azt hittem, hogy azért hívják így, mert napelemekkel megy, de valójában arról van szó, hogy nagyon jó szalmával szigetelik két vályogtégla között. Emellett az üveg is speciális kialakítású, aminek olyan a hőfelvétele, hogy bent a napfénytől lesz meleg. Télen, amikor mínusz 18 fok van kint, odabent akkor is 25. Zangla 3500 m magasan fekszik, ahol nincs nagy páratartalom, ezért a nap sugarai akadály nélkül érkeznek. Munka közben is úgy érzi az ember, hogy 30 fok van, pedig csak 22, mégis könnyen leéghetünk. Emellé épült egy tanári szállás, ami hasonló technológiával működik, csak az belül is tartja a hőt estére.

Mi volt az ön feladata?

Egy második iskolát kellett építeni, egy kisebbet kicsit odébb, és ebbe kapcsolódtam be. Agyagból és esővízből vályogtéglát készítettünk, majd azt beépítettük a falakba, és szigeteltük. Az alapok már készen voltak, mire én érkeztem és a helyiekkel együtt végeztük a munkát.

Hogy lehet bírni az ottani klímát?

A legerősebb naptejekkel felszerelkezve is leégtem kicsit, de ha odafigyeltem, hogy fokozatosan barnuljak, akkor nem volt probléma. A ritka levegőt pedig egészen addig nem lehetett érezni, amíg nem kellett sietni, ám ahogy gyorsabbra fogtuk a tempót, két-három perc alatt elfogyott az oxigén. Volt köztünk olyan önkéntes, aki reggelente eljárt futni, mint ahogy itthon megszokta. Kérdeztem, hogy bírod, és azt mondta, hogy elég rosszul. Az ötöde, hatoda időben, mire ott elfogy az oxigén. A vályogtégla, amit készítettünk 13 kilós volt, de az az érdekes, hogy azt viszont mégsem volt nehéz emelgetni.

Mennyire maradt természeti kultúra Ladakh?

Rengeteg olyan szokásuk van, ami természeti kultúra jellegét mutatja. Ott nem nagyon nő fa magától, ezért ültetnek, viszont soha nem használják fűtőanyagnak. Az a szokás, hogyha születik egy gyermek, akkor elültetnek annyi fát, amennyi elég ahhoz, hogyha felnő, megépíthesse belőle az első házát. Persze ezek vályogházak, de a tartógerendák, keretek fából készülnek. Ráadásul ez a ladakhi fa, ami jó minőségű, mert borzasztó lassan nő, ezért soha senkinek nem adják el. A fűtés szárított tehénürülékkel történik, úgy, ahogy régen a magyar parasztság körében. Vízvezetéket, vagy bármilyen vízhálózatot, csatornahálózatot sem építettek. Mi is az egészen tiszta, de jéghideg forrásvízzel zuhanyoztunk és borotválkoztunk reggelente.

Vallásosak a zanglaiak?

Egyértelműen tibeti buddhista kultúrkör. A pár száz fős faluban van két-három imamalom. A sztúpákat szintén becsben tartják, ami a prominens személyek számára készült síremlék. Nem mindenki veszi véresen komolyan a vallást, de azért benne van a mindennapi gondolkodásukban, életvitelükben.

Milyen a ladakhiak mentalitása?

Zangla nem stresszes hely. Az ott élők nem aggódnak túl sok mindenen. Ha valami probléma volt, akkor sem láttam, hogy dühkitöréseik lettek volna, hanem kicsit mérgelődtek, de inkább a megoldást keresték. Elég mosolygósak, nyíltak, elfogadóak és kedvesek is. Persze az, hogy valaki mosolyog, nem feltétlenül tükrözi a belső gondolatait, vagy érzelmeit, mert ez kultúrafüggő, de mindenképpen nyugodt, kiegyensúlyozott lelkiállapotú emberek. Szerintem egyébként ez nem attól van, hogy ők ott élnek, hanem, mert vidéki, csendes környezetben. Talán ezt meg lehet csinálni bárhol falun, ahol fenn tudja magát tartani a helyi közösség.

Hogyan viszonyulnak a környező kultúrákhoz?

India egy hatalmas olvasztótégely, de eléggé különböznek az egymás mellett élő kultúrák. Ott mindenki indiainak tartja magát, viszont ezen belül rengeteg népcsoport él egymás mellett. Amikor Zanglából utaztam vissza Lehbe, a hazafelé vezető út első szakaszán felvettek egy taxival. A sofőrrel együtt hárman ültünk az autóban, és beszélgettem a két indiaival. Az egyikük ladakhi buddhista volt, a másik Kargil környékéről származó muszlim. Gyermekkori barátok voltak, az egyik katona, a másik taxisofőr és mindig megbeszélték, hogy együtt utaznak. Büszkék voltak rá, hogy el tudják fogadni a másik különbözőségeit is. Ott ez azért alakult így, mert nagy az egymásra utaltság.

Mennyi ideig volt kint?

Sajnos nem eleget. A Leh nevű városban körülbelül öt napot töltöttem el. Így végül tíz napot maradtam Zanglában és másik tíz napba került az oda-vissza út. Kevés volt ez az idő, eredetileg egy héttel tovább terveztem maradni, de az egyik jó barátomnak épp akkor volt az esküvője, így hazajöttem.

Mi az, ami maradandó tapasztalat ebből az utazásból?

Egyrészt több kultúrát és embert megismertem. Sok mindent megtudtam az országról, és utazás közben saját magamról is. Teljesen feltöltődve jöttem haza. Előtte gyakran stresszeltem, de utána már valahogy nem. Alapvetően nem vagyok az a fajta ember, aki erős késztetést érez, hogy kétszer ugyanarra a helyre visszamenjen. Szeretek minél több vidékre eljutni és újat látni, de Ladakhba egyszer még biztosan vissza fogok térni.

Detzky Anna

Névjegy: Ozsváth Cseke Gergő

Született: Zirc, 1990

Tanulmányok: Miskolci Egyetem, kulturális antropológia

A Civil Rádió Miskolc szerkesztő-műsorkészítője, és a Slam Poetry Miskolc oszlopos tagja

Szabadidő: olvasás, utazás, online gaming, írás, zene

Család: párjával él, egy macska boldog tulajdonosa